2023. január 23. hétfő

jan. 23
16:36
Debreceni akkumulátorgyár: az LMP országos népszavazást kezdeményezett (ATV)
Országos népszavazást kezdeményezett az LMP annak érdekében, hogy csak ott épülhessen Magyarországon akkumulátorgyár, ahol ehhez a helyi lakosság hozzájárul.
jan. 23
16:39
Ilyen se volt még: fehér lapot húztak elő egy focimeccsen Portugáliában (SzMo)
Az új kezdeményezés máris elnyerte a szurkolók tetszését.
jan. 23
16:42
Szokatlan jelenetek a felújított Deák téri metróállomás átadásán – Hirtelen, mintha egy másik országba kerültünk volna, olyanokat mondtak (Blikk)
Képeken már bemutattuk a ma átadott, felújított, Deák Ferenc téri metrómegállót, amit a Ferenciek tere állomással együtt mától használatba vehetnek az utasok. Az átadóval kapcsolatos sajtótájékoztatón meg olyasmik hangzottak el, mintha egy másik országban lennénk, ahol a kormány és az ország főpolgármestere jóban van.
jan. 23
16:42
Franciaország Leclerc harckocsikkal támogathatja Kijevet (HírTV)
Franciaország nem zárja ki, hogy Leclerk típusú harckocsikat szállít Ukrajnának az Oroszország elleni harcokhoz - jelentette ki Emmanuel Macron Olaf Scholz-cal közösen tartott sajtótájékoztatóján, Párizsban.
jan. 23
16:42
Nehezebb dolga lehet az akkugyártóknak Magyarországon (autopro)
Egy népszavazási kezdeményezés okozhat fejtörést a jövőben.
jan. 23
16:45
Völner: Tudnék olyat mondani, amitől meginogna pár ember széke (SzMo)
„Én nem fogok vádaskodni, tudod mert... De azért elég kellemetlen lesz” – mondta többek között a korrupciós ügybe keveredett politikus a feleségének egy kiszivárgott felvétel szerint.
jan. 23
16:45
Blanca Blanco új képei forróbbak, mint a tengerpart homokja (Promotions)
A gyönyörű színésznő csodálatos formában van.
jan. 23
16:45
37 fej nélküli csontvázra bukkantak Szlovákiában (Hamu és Gyémánt)
Régészek egy hétezer éves tömegsírra bukkantak Szlovákiában, amelyben 38 csontvázat találtak, és egy kivételével mindegyik fej nélküli volt.
jan. 23
16:45
A Hubble rögzítette, ahogy egy fekete lyuk széttép egy csillagot (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
jan. 23
16:45
Havas Henrik: Orbán, az áruló (Mandiner)
Aztán Orbán, az áruló amilyen hülye, kifütyültette magát az új Fradi pályaavató ünnepségén.
jan. 23
16:48
Megnyithat a Lidl fantomüzlete: már tárgyalja a főváros az ügyet (Portfolio)
Évek óta üresen áll egy Lidl-áruház Újbudán a Fehérvári úton, azonban a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén tárgyalnak egy olyan előterjesztésről, amely pontot tehet a 2017 óta húzódó ügy végére.
jan. 23
16:48
Új korszak indulhat a gazdaságban: ez lehet a megoldás a túlzott energiafelhasználásra (Pénzcentrum)
A kvantumtechnológia, a nanotechnológia és az adattudomány egyre szélesebb körű alkalmazása nemcsak a mindennapi életet forradalmasítja, de a gazdasági fejlődés kulcsa is lehet. A tudományos és technológiai fejlesztések rohamos átalakulásával egy új, kutatás-fejlesztésre és innovációra épülő növekedési korszak indulhat a gazdaságban mutat rá a Glob
jan. 23
16:48
Meghan aggódhat? Ez a titokzatos nő teljesen magába bolondította Harryt, és rabul ejtette a herceg szívét (Femcafe)
Harry herceg maga leplezte le azt a nőt, aki után nem egy könnycseppet ejtett, mikor útjaik különváltak.
jan. 23
16:51
Öt új mesterszakot indít a Corvinus (KKV Magazin)
Diplomácia, Közösségi kormányzás, Marketingstratégia és innováció, Haladó ellátásilánc-menedzsment, valamint Gazdaságiviselkedés-elemzés mesterszakot is indít idén ősztől a Budapesti Corvinus Egyetem az eddig kínált húsz mesterképzésen felül. Az új szakok angolul indulnak, legtöbbjük egy tanév alatt elvégezhető, és a meghirdetett formában Magyarors
jan. 23
16:51
Hatalmas teljesítmény: Kilőtt a gazdaság, rekordsebességgel hagy le más országokat Románia (Nyugati Fény)
Örülhetnek a szomszédban.
jan. 23
16:51
Így gyorsult az elektromos átállás a Volvónál (Villanyautósok)
Európában felgyorsultak a folyamatok.
jan. 23
16:54
Csütörtökön elmélyedünk a blokklánc-ipar aktualitásaiban (Kripto Akadémia)
E hét csütörtökön, január 26.-án, a szokásos 20:00 órai időpontban ismét Kripto Akadémia Online Meetup, most is különleges témával jelentkezünk! Vendégünk Országh Örs blokklánc szakértő, egy picit eltávolodunk a kripto-ipartól, megnézzük, milyen úton jár jelenleg a blokklánc-technológia. Időpont: 2023 január 26. 20:00 Helyszín: Kripto Akadémia Disc
jan. 23
16:54
Kína szerint tízből nyolc ember már átesett a koronavíruson (Portfolio)
A kínai egészségügyi hatóságok szerint a kínai lakosság mintegy 80%-a fertőződött meg a koronavírussal a korlátozások december eleji feloldása óta – számol be a hírről a The Guardian.
jan. 23
16:56
Javult a fogyasztói hangulat az euróövezetben (Portfolio)
A vártnál kevésbé, de 11 havi csúcsra javult januárban a fogyasztói hangulat az euróövezetben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG EcFin) előzetes adatokon alapuló hétfői jelentése alapján.
jan. 23
16:57
Szinte mindent megmutat Madonna lánya szaggatott ruhájában, amiből a bugyija is kilátszik (SzMo)
Lourdes Leon és barátnője nem sokat bíz a képzeletre.
jan. 23
16:57
Bácskai Balázs: Remélem, hogy Pankotai Lili elveszíti a pert (Mandiner)
Ez fontos tanulsággal szolgálna neki.
jan. 23
16:59
Macron: Vége a hidegháború utáni békének, Franciaország fegyverkezni kezd (Mandiner)
Emmanuel Macron bejelentette: Franciaország a következő években több mint harmadával növeli a katonai kiadásait, hogy megbirkózzon az évszázad nagy veszélyeivel, és megőrizze az ország szabadságát, biztonságát, jólétét.
jan. 23
17:00
Az euróövezet fogyasztói hangulata olyan, mint a háború előtt (Piac és Profit)
A vártnál kevésbé, de 11 havi csúcsra javult januárban a fogyasztói hangulat az euróövezetben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG EcFin) előzetes adatokon alapuló jelentése alapján.
jan. 23
17:06
Pénzt vettek el a nyugdíjasok egy rétegétől? (Menedzsment Fórum)
Egy baranyai nyugdíjas az Alkotmánybíróságon támadta meg azt a rendeletet, amely tavaly júliustól év elejéig visszamenőleg megemelte a nyugdíjakat, de kizárta ebből azokat, akik 2022. január 1-je után mentek nyugdíjba.
jan. 23
17:06
Szabó Ádám romantikus utazásra vitte a menyasszonyát (Blikk)
Romantikus utazáson vesz részt Szabó Ádám és menyasszonya, Jennifer. A szerelmespár Párizs gyönyörű utcáit járja be, az arcukról csak úgy sugárzik a boldogság.
jan. 23
17:06
Nem tudják fizetni a lakbért, beperelték a Kincsem Park korábbi dolgozóit (ATV)
Nem tudják fizetni a háromszoros lakbért a Kincsem Park korábbi dolgozói abban a társasházban, melyben egy korábbi ígéret alapján lakhatnak. Úgy vélik, hogy aránytalanul magas volt a lakbéremelés, ezért bírósághoz fordultak. A tárgyalás kedden lesz, ezen a bérbeadó cég vezetőjét tanúként hallgatja meg a bíróság.
jan. 23
17:09
Videó: Csákberényben forgatják Steven Spielberg új sci-fi sorozatát, amely a 26. században fog játszódni (SzMo)
A területen már több híres filmet és klipeket is készítettek.
jan. 23
17:09
Való Világ: már előre tudjuk ennek a párbajnak a végeredményét? Megmutatjuk, hogy VV Melina vagy VV Barna térne-e vissza (Promotions)
Taktikázni nem tudnak ebből a játékosok, mert nem látják, hogy a Való Világ 11 rajongói jelenleg mit gondolnak róluk.
jan. 23
17:09
A fehérgalléros munkavállalók is elkezdhetnek rettegni a robotoktól (Bitport)
A generatív MI fejlődésével a munkaerőpiacon is régi tételek dőlnek majd meg, ráadásul a szellemi munkások helyzete nem is feltétlenül úgy lesz nehezebb, ahogy azt az ember gondolná.
jan. 23
17:09
Az idősebb Andretti szerint sosem látott parádé jöhet 2023-ban az F1-ben (Racing)
Akár öt csapat is versenyezhet 2023-ban a futamgyőzelmekért, állítja a Forma-1 legendája és 1978-as világbajnok Mario Andretti. A 82 éves versenyzőt, akinek fia, Michael arra pályázik, hogy 2025-ben vagy 2026-ban egy tizenegyedik csapatként rajthoz álljanak, az RTL arról kérdezte, hogy szerinte a Mercedes eléggé tud-e fejlődni ahhoz, hogy idén bajn
jan. 23
17:12
Kiszivárgott Völner Pál vallomása: Schadl Györgyről azt mondta, „agilis fiatal vezetőnek tűnt” (Blikk)
A korrupcióval vádolt Völner Pál volt igazságügyi államtitkár állítása szerint senkitől sem kapott kenőpénzt, bűncselekményt nem követett el, a vizsgált időszakban pedig nem ő felelt a végrehajtók kinevezéséért, így nem is tudta volna befolyásolni az akár százmilliós bevételekkel járó pozíciók kiosztását, ám a Nemzeti Védelmi szolgálat titkos megfi
jan. 23
17:12
Szijjártó: A kárpátaljai magyarokat ért atrocitások ügye egész Európát érinti (HírTV)
A kárpátaljai magyarokat ért atrocitások ügye egész Európát érinti - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.
jan. 23
17:18
Mit tenne most a Kétfarkú Kutya Párt? - Kovács Gergely, társelnök a Klasszis Klub következő vendége (Privátbankár)
Azt már lehet tudni a különféle közleményeknek köszönhetően, hogy mi az ellenzéki pártok véleménye a kormány válságkezeléséről, illetve a kialakult helyzetre adott válaszairól. De vajon hogy látja a problémákat a Magyar Kétfarkú Kutya Párt? Mi lenne a válaszuk a jelen kihívásaira? Ezekről és még sok másról is kérdezzük a Klasszis Klub következő ven
jan. 23
17:18
Pert nyert Szabó Tímea a volt polgármester ellen, aki rágalmazás miatt fordult bírósághoz (Blikk)
Szabó Tímea jogerősen pert nyert a harmadik kerület volt polgármestere, Bús Balázzsal szemben, abban a pedofil-ügyben, amely miatt még a párbeszédes képviselő mentelmi jogát is megvonták.
jan. 23
17:18
Még mindig nem tiltották be a leginkább környezetszennyező cianidos bányászati technológiát (ProfitLine)
A 2000-ben történt tiszai cianidszennyezés után tíz évvel az Európai Parlament elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében be kell tiltani a kontinensen a cianidos bányászati technológiát, a határozatból azonban nem lett jogszabály: még mindig használható a technológia, amely a legolcsóbb, de egyben a leginkább környezetszennyező - hangsúlyozta
jan. 23
17:18
Akár a felére is csökkenhet a rezsiköltség: ezzel a trükkel milliókat spórolhatunk (Pénzcentrum)
Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára Facebook oldalán jelentette be, hogy megnyílt a szálláshelyszolgáltatás és vendéglátás tevékenységi körökhöz kapcsolódó KKV Energiaköltség és Beruházási Program pályázati felülete. A támogatás segítségévek akár a negyedéves energiaköltségek 50 százalékát is átvá
jan. 23
17:18
Magas kockázat, magas hozam - Ez lehet az év befektetése? (Portfolio)
Remekül indult az év a világ tőzsdéin, és ez hatványozottan igaz a keleti piacok tekintetében: a szigorú kínai zéró-covid politika fokozatos elhagyása és a technológiai szektornál végbemenő szabályozói lazulás egy olyan környezetet teremtett, amiben valósággal szárnyalni tudtak az iránymutató indexek, különös tekintettel a kínai piacra. Egyre optim
jan. 23
17:18
Japán kormányfő: Olyan kevés gyerek születik, hogy a japán társadalom az összeomlás szélén áll (444.hu)
Fumio Kisida szerint most-vagy-soha pillanathoz érkezett Japán, a kormánynak ezért minden erejével azon kell dolgoznia, hogy több gyerek szülessen az országban.
jan. 23
17:18
Megdőlt a rekord, dermesztő hideget mértek Kína északi részén (ATV)
A térségben egyáltalán nem mondható szokatlannak a hideg időjárás, ugyanis évente akár nyolc hónapon keresztül is eltarthat a jeges időszak.
jan. 23
17:18
Nem térnek magukhoz Anne Hathaway rajongói: a színésznő megmutatta, hogyan néz ki az arca smink nélkül (Femcafe)
Ha vörös szőnyeges eseményről van szó, Anne Hathaway megjelenése mindig kifogástalan, a színésznő azonban most azt is megmutatta, milyen a külseje a szürke hétköznapokban.
jan. 23
17:20
Több milliárd dolláros megállapodást kötött a Microsoft a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI-val (Portfolio)
Új, többéves, egyes híresztelések szerint közel 10 milliárd értékű megállapodást kötött a Microsoft a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI-val – írja a CNBC.
jan. 23
17:21
Nincs kihívója a Cápák közöttnek és a Gólkirályságnak (Márkamonitor)
Immár harmadik hete tartja vezető szerepét a szombati és vasárnapi főműsoridőben, a kiemelt kereskedelmi célcsoportban az Rtl vadonatúj sorozata és üzleti showműsora.   Továbbra is kimagasló nézettséggel fut a 18-49 évesek körében Gólkirályság és a Cápák között az Rtl-en. A mi kis falunk alkotóinak új vígjátéksorozata az elmúlt héten is 24,4%-os li
jan. 23
17:21
Egyhetes sztrájkba kezdtek a tanárok – Így és ezért támogasd őket (WMN)
Az oktatás helyzete = mindannyiunk ügye.
jan. 23
17:21
Németh Szilárdot darabokra cincálták követői a megdöbbentő bejelentése után (Nyugati Fény)
Ez nem jött be.
jan. 23
17:21
Dísznövény - A jók közül is a legjobbak (Magyar Mezőgazdaság)
Már megszokhattuk, hogy a nemesítővállalatok minden évben új fajtákkal és fajtasorozatokkal gazdagítják a nemzetközi és hazai dísznövény-kínálatot. Közülük számos fajta nívós elismerésekben részesül, de akár azért is figyelemre méltó lehet, mert nagyon jól illeszkedik az éppen időszerű irányzatokhoz.
jan. 23
17:24
Mindenki kivár: jócskán visszaesett az újlakás-forgalom (Piac és Profit)
Tavaly az újonnan piacra került új lakások száma meghaladta a kereslet volumenét Budapesten, és az azonnal költözhető eladatlan lakáskészlet is bővülésnek indult. Noha a piac befagyásáról nem beszélhetünk, a beruházók jelentős része most a vevőkhöz hasonlóan kivár, és megjelent a minimális áralku lehetősége is az újlakás-piacon – derül ki az OTP Je
jan. 23
17:27
Európa lengyel hadvezére – így sürget mindenkit Ukrajna támogatására Morawiecki (Mandiner)
„Nem fogjuk passzívan nézni, ahogy Ukrajna elvérzik", mondta Mateusz Morawiecki. A lengyel miniszterelnök régóta az Ukrajna melletti fokozottabb európai kiállást sürgeti.
jan. 23
17:29
Folyamatosan csúszott az M3-as metró felújítása, májusra talán teljesen elkészül (Mandiner)
Az építése óta eltelt több mint 40 év alatt nagyon elhanyagolták a 16 kilométer hosszú vonal rendes karbantartását, ezért a mostani rekonstrukció sokkal bonyolultabb volt és több időt vett igénybe. Ön szerint kinek a felelőssége mindez? Szavazzon!
jan. 23
17:30
Köztük vagy? Csak ezeknek a típusú nőknek áll jól a rövid haj (Femcafe)
Nem mindenkinek áll jól, azonban akadnak, akiket sokkal szebbé tesz.
jan. 23
17:31
Íme, így néz ki Tolkien tünde betűivel a magyar Himnusz (Mandiner)
A Gyűrűk ura írója a finnugor nyelvek mintájára alkotta meg a tündék nyelvét.

Keresés