A Himnusz megszületésének 200. évfordulóján az olaszországi Lonatóban is felcsendült Kölcsey Ferenc költeménye, méghozzá Molnár Martin tiszteletére, aki az élete harmadik versenyére készült a nemzetközi gokartos sorozatok felnőtt kategóriájában. Az Energy Corse 14 esztendős versenyzője tavaly az OK Junior-mezőnyben több dobogós helyezést szerzett,
A munkáltatók 32 százaléka tervez leépítést 2023 első negyedévében, állapította meg egy munkaerő-közvetítő cég reprezentatív felmérése. A bizonytalan helyzetben a kkv-k tervezni sem tudnak – mondta Barkóczi István, a VOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei alelnöke.
Február 1-jétől válnak elérhetővé a magyar vállalatok számára az Exim Baross Gábor Újraiparosítási Program kedvezményes hitelkonstrukciói. Az Exim Magyarország a program keretében az energiaválságban érintett magyarországi cégeknek kínál hiteltermékeket beruházási célokra, energiahatékonysági fejlesztésekre, valamint forgóeszköz-finanszírozásra for
Nagyon úgy tűnik, hogy Selena Gomez végleg túllépett Justin Bieberen, ám maradt az énekeseknél, ugyanis a minap egy észveszejtően vonzó előadóval kapták őt lencsevégre.
A Határtalanul a Magyar Fiatalokért szervezet vezetője a Mandinernek adott interjújában beszélt a romániai népszámlálás eredményének tanulságairól, az Ukrajnában zajló háború kárpátaljai magyarokra gyakorolt hatásáról, a nyelvtörvényről és szervezetük feladatáról.
Február 1-jétől válnak elérhetővé a magyar vállalatok számára az EXIM Baross Gábor Újraiparosítási Program kedvezményes hitelkonstrukciói. Az EXIM Magyarország a program keretében az energiaválságban érintett magyarországi cégeknek kínál hiteltermékeket beruházási célokra, energiahatékonysági fejlesztésekre, valamint forgóeszköz-finanszírozásra for
Kiterjesztik Németországig az évtized végére felépülő H2Med nevű vezetéket, amelyen az Ibériai-félszigetről érkezhet zöld hidrogén az európai kontinensre - jelentette be vasárnap este Emmanuel Macron francia államfő Olaf Scholz német kancellárral tartott közös sajtótájékoztatóján Párizsban.
Az innováció és a modern technológiai alkalmazások már régóta elengedhetetlen részei a különböző iparágaknak. A tervezéstől a kivitelezésig számos olyan feladat van, melyet, ha korszerű technológia vált fel, akkor azzal idő és költség spórolható meg. Így pedig növelni lehet a munka hatékonyságát, amire ki mondana nemet?
Az Európai Központi Bank döntéshozói hétfőn eltérő véleményeket fogalmaztak meg a jövőbeli kamatemelésekről, ami arra utal, hogy a jövő heti fél százalékpontos emelésen túli lépések továbbra is vitatottak - írja a Reuters.
“Ma, amikor rendkívül sok nehézséggel, értékvitával találjuk szemben magunkat az európai politikában és a szövetségesek viselkednek ellenségként, Habsburg Ottó üzenete minden korábbinál aktuálisabb” - mondta Gulyás Gergely annak kapcsán, hogy digitálisan is elérhető lesz Habsburg Ottó szellemi öröksége.
Az Európai Unióban 8,4 millió szakember dolgozik az információs és kommunikációs technológiák (IKT) iparágában, de csupán 18,5 százalékuk nő. Magyarországon ez az arány mindössze 12,3 százalék.
Egy magyar fejlesztés akár több hétnyi munkát is megspórolhat a könyvelőknek, pénzügyi szakembereknek. A TruTax és a Céginformáció.hu által közösen megalkotott szoftver képes több száz oldalnyi dokumentációt is elkészíteni, az eddig lehetségesnél lényegesen rövidebb idő alatt. Így több hét helyett mindössze néhány napot vesz igénybe a transzferár-n
Olyan drága lett a túró és a joghurt, hogy tavaly 20 százalékkal kevesebbet adtak el. A GVH vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi láncokat, de a boltosok szerint ők csak a feldolgozói árakat követték.
A mesterséges intelligencia már a filmgyártás felé vette az irányt. Egy algoritmus segítségével elkészítették a Mátrix" 80-as évekbeli változatát, amelyet az egyedi stílusáról és sokszor szürreális filmjeiről ismert Alejandro Jodorowsky rendező „forgatott" olyan sztárokkal, mint például Jeff Goldblum, Tommy Lee Jones vagy Sharon Stone. A
A kormány lehetőséget teremt a földgázt árindexált, nem fix hirdetményi áron vásárló, többek közt állami és önkormányzati intézmények számára arra, hogy márciustól szeptember végéig rögzített áron vásárolhassák meg a működésükhöz szükséges földgázt földgázkereskedőjüktől - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-t.
Országszerte sztrájkba kezdtek a tanárok. A munkabeszüntetés jövő hét keddig tart. Január 31-ére nagy megmozdulást szerveznek, ehhez várhatóan a szakképzésben dolgozók is csatlakoznak. Előtte, a sztrájkbizottság csütörtöki ülésén Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárral is tárgyalnak.
Az elmúlt években egyre népszerűbbek lettek a használt luxusórák, amiket sokan befektetési céllal vásároltak meg. Azonban a jelek szerint ez a trend is leáldozóban van: a Morgan Stanley jelentése szerint amiben a valós idejű órapiaci eladásokat követik nyomon a legnépszerűbb luxusmárkák legkeresettebb óráinak értéke jelentősen csökkent az elmúlt hó
A végrehajtói kar letartóztatásban lévő elnöke azt is üzente feleségén keresztül egy közös ismerősüknek, hogy „csipkedje magát, nyalogassa körbe a barátaimat, hogy haladjunk az üggyel”.
Sajtóértesülések szerint az amerikai Wolfspeed chipgyártó nagy szilícium-karbid félvezető üzemet szeretne építeni Saar-vidéken. A gyárban a ZF autószállító is kisebbségi részesedéssel rendelkezik – írja a Handelsblatt. A "Saarbrücker Zeitung" és a Saarländisches Rundfunk információi szerint akár 1000 munkahely is létrejön. A tartomány kormányának s
Oroszország egyik leggazdagabb mágnása hétfőn felszólította a hatóságokat, hogy a Moszkva ukrajnai háborúja miatt külföldre menekült több százezer munkavállalót inkább tolerálják, mintsem büntessék, azzal érvelve, hogy az országnak szüksége van a képzett munkaerőre.
Diplomácia, közösségi kormányzás, marketingstratégia és innováció, haladó ellátásilánc-menedzsment, valamint gazdaságiviselkedés-elemzés mesterszakot is indít idén ősztől a Budapesti Corvinus Egyetem az eddig kínált húsz mesterképzésen felül.
Az évszakhoz képest szokatlanul meleg idő sokat segített az ország energiaellátásán. A magyar gáztárolók töltöttségi szintje jóval magasabb, mint egy évvel ezelőtt. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy az MVM igyekszik a tavaly nyáron nagyon drágán vásárolt készleteket leépíteni.
A magas infláció, a magyar forint tavalyi pocsék szereplése és az aranyár utóbbi hetekben tapasztalható élénkülése sokakat arra késztethet, hogy újra felfedezzék az aranybefektetéseket. Ennek pedig számos módja van, a fizikai arany többféle formájának vásárlásán kívül lehet értékpapírokon keresztül, sőt már kriptodevizákba csomagolt aranyat is vásá
A 10-15 évesek egy átlagos hétköznapon közel 2 órát, hétvégenként pedig majdnem 3 órát töltenek a világhálón, derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) tavaly őszi kutatásából. Az együttműködés célja az volt, hogy feltárják a digitális eszközhasználattal és a különböz
A csapat élén Dalnoki Bence, a novemberben immár két Michelin-csillaggal értékelt Stand Étterem sous chefje állt, akinek munkáját Nyikos Patrik segítette commis-ként. A coach feladatait Széll Tamás látta el.
A Tükebusz vezetője azt mondta, hogy akkora a munkaerőhiány, hogy az már a menetrendet is veszélyezteti. A cég kénytelen volt járatokat ritkítani a csúcsforgalmi időn kívül. 20 sofőrt azonnali kezdéssel tudnának alkalmazni.