2023. január 24. kedd

jan. 24
13:24
Beszáll a napelembizniszbe az egyik leggazdagabb magyar (Forbes)
Összefog a tőzsdén is jegyzett magyar napelemgyártó Széles Gábor vállalatcsoportjával.
jan. 24
13:27
Több mint egymillió kutyát öltek meg az utóbbi két évtizedben Romániában (Demokrata)
Az állatmenhelyeken kínszenvedések közepette hagyják éhen vagy szomjan halni a befogott állatokat, a túlélőket elaltatják.
jan. 24
13:27
Gajdics Ottó: A sértődés kultúrája (Mandiner)
Szerencsére Magyarországon még ki lehet mondani: eddig, és ne tovább!
jan. 24
13:29
Eddig tartott a hiszti: tovább bővíti budapesti bázisát a Ryanair (Mandiner)
Bár korábban nyers stílusban kritizálta a kormány által kivetett extraprofitadót, Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója keddi sajtótájékoztatóján bejelentette: az ír diszkont légitársaság tovább növeli budapesti bázisát.
jan. 24
13:30
Minden nyugdíjasnak 205 ezer forintot adna egy parlament elé kerülő javaslat (Menedzsment Fórum)
A 13. havi nyugdíjak rendszerén változtatna a Tóth Bertalan által benyújtott javaslat: mindenkinek egységesen ugyanannyi pénz járna.
jan. 24
13:30
Rettenetes tragédia történt a Keleti pályaudvarnál (ATV)
Sajtóértesülések szerint legalább tíz rendőrautó érkezett a Keleti pályaudvarhoz.
jan. 24
13:30
Így küzdheted le a jetlaget: sokkal könnyebb lesz így átvészelni a gyors időzóna-átlépést (Femcafe)
Mutatjuk, hogy hogyan küzdheted le a jetlaget!
jan. 24
13:30
Hevesben úgy vadásznak a gyorshajtókra, mint ott még soha: jön a Trafibox! (Autószektor)
"Nemcsak megyénkben, de Magyarország egész területén a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek legjellemzőbb baleseti oka a gyorshajtás. A sebesség emelkedésével egyenes arányban nő a baleseti kockázat." – írta a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A gyorshajtók kiszűrése érdekében Heves vármegyében először Hatvanban került kihelyez
jan. 24
13:30
Leclerc vagy Hamilton helyét veszi át, esetleg Verstappen csapattársa lesz a jövő F1-es világbajnoka? (Racingline)
Egyelőre nincs üresedés a topcsapatoknál, de előbb-utóbb lesz, és nagy kérdés, hogy akkor előléphet-e valamelyikhez a feltörekvő fiatal versenyző.
jan. 24
13:33
Finnország Svédország nélkül is megfontolhatja a NATO-csatlakozást (Demokrata)
A finn külügyminiszter szerint azonban a fő opció továbbra is a két ország együttes belépése.
jan. 24
13:33
Tovább mélyül a dollárbaloldal válsága (Demokrata)
A hazai baloldal ma kontraszelektált politikusok sokaságából áll – fogalmazott Talabér Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője.
jan. 24
13:33
Bayer Zsolt: Hont nagy igazsága (Mandiner)
Valóban – mondjuk együtt Honttal, mert toleránsékról van szó.
jan. 24
13:33
Mi van a digitális szakadékon túl? (Agrárágazat)
Az agrárium minden területén a precíziós gazdálkodás a hatékonyság egyik fő feltétele – ez a gombatermesztésre is igaz.
jan. 24
13:36
Mi minden okozhat csalánkiütést? (Vital)
A csalánkiütés tünetei A bőrkiütés mérete a néhány milliméteres pöttytől egészen a tenyérnyi foltig terjedhet. A kiütés lehet kerekded, ovális vagy hosszúkás....
jan. 24
13:36
Nagy a baj a magyar minimálbérekkel, uniós figyelmeztetés érkezett (Portfolio)
Annak ellenére, hogy a törvényes minimálbérek nominális emelkedése 2022 januárja és 2023 januárja között minden idők legmagasabb szintjét éri el, a legtöbb uniós országban a minimálbéres munkavállalók vásárlóereje csökken vagy éppen csak kompenzálódik az előzetes inflációs adatok alapján. Az EU-n belül a magyar dolgozók helyzete az egyik legrosszab
jan. 24
13:36
Szalay Dániel: A legnehezebb helyzetekben is igyekszem megőrizni a „hidegvéremet” (Üzletem)
A hosszú távú tervezés helyett sokszor fontosabb, ha az ember gyorsan tud reagálni váratlan, sokszor nehéz, összetett helyzetekre, és ilyen helyzetekben nyomás alatt is jó döntést képes hozni – mondta Szalay Dániel, a Media1 alapító-főszerkesztője az Üzletemnek.
jan. 24
13:39
Gyászol a világ: 27 éves korában elhunyt a világhírű modell (Joy)
Nem akarjuk elhinni, hogy ez megtörtént.
jan. 24
13:39
Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram (Bank360 blog)
A kormány meghirdette 700 milliárd forintos hitelkerettel a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramot. A kkv-k mellett a nagyvállalatok is részt vehetnek benne.
jan. 24
13:39
Romániában több mint egymillió kutyát öltek meg az utóbbi két évtizedben (Mandiner)
Állatvédők szerint ez az utolsó „keleti ország”, ahol nem oldották meg végleg a kóbor kutyák problémáját.
jan. 24
13:42
Megszaporodtak a húslopások, lépett a Tesco (Portfolio)
Annyira megszaporodtak a bolti lopások az Egyesült Királyságban, hogy a Tesco Express áruházakban biztonsági chipeket tesznek a csirkecsomagokra - írja a Grocery Gazette kiskereskedelmi szakportál.
jan. 24
13:45
Csökkenti árait egy több százezer fogyasztót ellátó német energiaszolgáltató (Tiszta Jövő)
Jelentős mértékű árcsökkentést jelentett be Németország nyugati részének egyik legnagyobb városi közműszolgáltatója, a több százezer ügyfelet kiszolgáló Entega.
jan. 24
13:45
Túl lassan evett a Mekiben, 45 ezer forintos bírságot kapott egy brit férfi (SzMo)
A felháborodott vendég szerint semmi sem figyelmeztet arra, hogy sietnie kell az evéssel. Az étterem szerint viszont több tábla is jelzi a parkolási időkorlátot.
jan. 24
13:45
8,8 milliárd éves rádiójelek érkeztek a világűrből, egy idegen civilizáció üzent nekünk? (Promotions)
A tudósoknak sikerült megfejteniük a titokzatos rádiójelek rejtélyét.
jan. 24
13:45
Nem tervezik az online költések csökkentését a magyarok (MMonline)
Átlagosan 21 alkalommal vásárolnak online a magyarok, a legaktívabb a 30 éves korosztály. Műszaki cikkeket egyre inkább csak az interneten rendelünk, az élelmiszereket viszont még mindig személyesen szerezzük be - derül ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet az eMAG megbízásából a GKID piackutató cég végzett a hazai internetes vásárlók köréb
jan. 24
13:48
A finnek nem várnak a svédekre a NATO-tagsággal (Privátbankár)
Nem engednek a törökök zsarolásának.
jan. 24
13:48
Milyen lehetőségeid vannak, ha programozó szeretnél lenni? (ProfitLine)
Az IT világa a nagy fokú digitalizációnak köszönhetően folyamatosan fejlődik, versenyképes fizetéseket kínál, ezért a programozói pályát sokan választják akár teljesen más szakterületről, átképzéssel, munka mellett, tanfolyami keretek között, de egyetemi képzésben is mód nyílik rá.
jan. 24
13:48
Megsemmisítették a kényes felvételeket, amik Schadl György páncélszekrényéből kerültek elő (444.hu)
Nem bírnak bizonyító erővel.
jan. 24
13:48
Konyhakéssel szúrta le a kisfiát és a férjét is Renáta (ATV)
Az édesapa a kisfiúval játszott, amikor az anya a semmiből rájuk támadt egy konyhakéssel, majd a saját nyakát is elvágta.
jan. 24
13:48
Három budapestnyi jéghegy vált le az Antarktiszról (Femcafe)
A Chasm-1 elnevezésű, mintegy 1550 négyzetkilométeres, azaz nagyjából három budapestnyi jéghegy vasárnap este szakadt le.
jan. 24
13:48
Vásárolt egy tárolót, egy meggyilkolt családot talált benne – 18+ (Helló Magyar)
Abban a reményben vásárolta meg a tárolót, hogy talál benne valami hasznosítható holmit. De a valóság sajnos sokkal drámaibb volt.
jan. 24
13:51
Ingyenes, de korlátozott lenne a digitális euró használata (Bitport)
Az Európai Központi Bank nem akar versenyezni a kereskedelmi bankokkal, és a felhasználás nyomon követésére is igyekszik olyan megoldást találni, amelyik eloszlatná a személyes adatok kezelésével kapcsolatos aggályokat.
jan. 24
13:51
Soros György „ágyútölteléknek” használná a kelet-európaiakat (Demokrata)
A milliárdos szerint a kelet-európai emberek, mint erőforrás, a „hullazsákok kockázatát” csökkentik.
jan. 24
13:54
Teljes fordulatot vett a német gazdaság, korrigáltak Berlinben (Portfolio)
A német kormány arra számít, hogy az októberben előre jelzett 0,4%-os zsugorodás helyett idén 0,2%-kal fog növekedni az ország gazdasága. Mindez egy újabb pozitív fordulat a globális recessziós várakozások közepette.
jan. 24
13:54
Már holnap tárgyalhat a kormány az élelmiszerárstop kivezetéséről? (ATV)
Raskó György agrárközgazdász közölte a Klubrádióban: ő úgy tudja, hogy már a szerdán “tárgyalni fogja a kormány ezt a problémakört”.
jan. 24
13:54
Videó: óriáshullámokon győzte le egy helyi életmentő a világ legjobb szörföseit (Helló Magyar)
9-10 méteres hullámokat meglovagolva verte a mezőnyt a helyi hős, aki a győzelem után visszasietett az életmentő toronyba:
jan. 24
13:54
Harmadik lett a magyar csapat a Bocuse d'Or világdöntőjén (Magyar Mezőgazdaság)
Bronzérmes lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny világdöntőjén, amelynek eredményét a rendezvény második napján, hétfő este hirdették ki a franciaországi Lyonban. Az idei döntő győztese Dánia.
jan. 24
13:56
Akár végleg búcsút mondhatunk a munkahelyi e-mailezésnek (Portfolio)
Nem kimondottan népszerű az email a Z generációs munkavállalók körében, amely arra késztetheti a cégeket, hogy a fiatalok által gyakrabban használt kommunikációs eszközök felé forduljanak - írja a New York Post.
jan. 24
13:57
Nagy Márton: 2023-ban kivédjük a recessziót! (Demokrata)
A kormány célja, hogy a 2022-es 4,5 százalékos növekedést követően másfél százalékos növekedést érjen el az ország idén – mondta Nagy Márton.
jan. 24
13:57
Az EP teljesen elkötelezett a fogyasztók félrevezetésének megakadályozásában (Demokrata)
Az Európai Parlament teljes mértékben elkötelezett abban, hogy megakadályozza az úgynevezett zöldrefestést (greenwashing) – közölte a fideszes Tóth Edina.
jan. 24
13:57
A liszt ára akár ide is felmehet - A Gabonaszövetség elnökével beszéltünk (Növekedés)
A magyar piac jó ideig a búza és a kukorica terén is kiárazta magát az európai piacból. Nálunk nagyon gyorsan és jobban felmentek az árak, mint a szomszédos országokban vagy a szokásos export piacainkon, és emiatt az export jórészt lenullázódott - mondta el a Növekedésnek Kiss Péter, a Gabonaszövetség elnöke.
jan. 24
13:57
Nem támogatják a németek a fegyverszállításokat (Mandiner)
Január elején tette közzé az ARD-DeutschlandTrend a Németországban végzett közvélemény-kutatását, amely szerint a németek többsége már nem növelné a fegyverszállításokat Ukrajnának, és csak minden harmadik német véli úgy, hogy az ukrajnai háború véget ér 2023-ban.
jan. 24
13:59
Újraéledt Budapest, lecsengőben a home office – rekordokkal zárta az elmúlt évet a Főtaxi (Növekedés)
A Covid-járvány után ismét fellendülő idegenforgalomnak, a sporteseményeknek, koncerteknek, az újra kinyitó szórakozóhelyeknek, a home office visszaszorulásának és a vidéki terjeszkedésnek köszönhetően látványosan megugró, több területen új rekordot jelentő teljesítménnyel zárta az elmúlt évet a Főtaxi. A társaság az idén további vidéki városokban
jan. 24
14:00
Mi történne ha holnap megszűnnének az ársapkák itthon? Pontos számítás (Piac és Profit)
Nagy vitatéma, hogy hasznosak-e az ársapkák, vagy nem. A benzin esetében nagy volt a bukta, de kérdés, mi lenne az élelmiszerek esetében.
jan. 24
14:00
Drasztikus élelmiszerár-emelkedés: folytatja a vizsgálódást a GVH (Adózóna)
Az élelmiszer-infláció gazdasági hátteréről egyeztetett az Agrárközgazdasági Intézet szakembereivel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tavaly megkezdett konzultáció-sorozatának keretében – közölte a versenyhivatal.
jan. 24
14:00
Palkovics Lászlót választották a Rába felügyelő bizottságának elnökének (Portfolio)
A Rába bejelentette, hogy a társaság 2023. január 24. napjára meghirdetett közgyűlése a szavazásra jogosító részvények tulajdonosainak 82,2 százalékos részvétele mellett az előzetesen meghirdetett napirendnek megfelelően lezajlott.
jan. 24
14:00
Még meg sem nyitott az AgromashExpo, de már most láthatod a standokat! (Agroinform)
Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow január 25-28. között várja a látogatókat. Az Agroinform már a nulladik naptól megmutat nektek mindent, ami érdekes.
jan. 24
14:00
Nagy a botrány Zelenszkij kormányában (ATV)
Több magas rangú ukrán tisztségviselő is bejelentette távozását tisztségéből kedden, miután a sajtó nyilvánosságra hozta, hogy túlzó áron vásároltak ellátmányt a hadsereg számára - közölték a hatóságok.
jan. 24
14:01
NAV: Hamisított adásvételi szerződések a gépjármű-kereskedésben (Növekedés)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hamisított adásvételi szerződésekre bukkant egy használtautó-kereskedő cégnél. Az ellenőrzés során csaknem 30 millió forint értékű személygépjárművet foglaltak le.
jan. 24
14:03
Megsemmisítette az ügyészség a Schadl György páncélszekrényében talált kompromittáló felvételeket (SzMo)
A hivatalos leírás szerint ezeken egy férfi és egy nő szexuális aktust folytatott, miközben egy másik férfi fotózta őket. A DVD-re egy közszereplő nevét írták, de már sosem tudjuk meg, ki lehetett az.
jan. 24
14:03
Elképesztő ötlet: államosítanák a fürdőket (Spabook)
Nagy Márton, a Ryanair vezérével is szócsatába bonyolódó gazdaságfejlesztési miniszter által vezetett növekedési és versenyképességi kabinet arról tárgyalt, hogyan sajátíthatná ki az állam a nagyrészt önkormányzati tulajdonban lévő fürdőket. –…

Keresés