Borult, felhős idő várható a hétvégén, de helyenként kisebb-nagyobb területen felszakadozhat a felhőzet, szombaton elszórtan kell hószállingózásra, havas esőre számítani élénk, erős széllel, majd vasárnapra megszűnik a csapadék. Hajnalban gyenge fagy várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 0 és plusz öt fok körül alakul majd - derül ki az
A hamarosan a márkakereskedésekbe is megérkező vadonatúj Lexus Rz a második akkumulátoros elektromos modell a márka kínálatában, egyben az első olyan modell, amelyet a japán luxusautógyártó dedikáltan akkumulátoros elektromos autók számára kifejlesztett padlólemezére épül. A vezetés élményét és az utasok kényelmét egyaránt fokozza a Lexus Rz-ben
A szorongás az élet természetes része, de ha ez a probléma tartós és ismétlődő lesz, akkor generalizált szorongásos zavarról beszélhetünk, ami hatással van az ember mindennapi életére. Ez pedig az éjszakai alvást is negatívan érintheti.
Idén mintegy 5,7 milliárd forintot fektet az áruházakba és a logisztikai központokban dolgozó alkalmazottak bérébe a Tesco, így a tavalyihoz képest március 1-jétől átlag 15 százalékkal emelkednek a fizetések.
Valószínűleg senkinek nem okoz meglepetést az, hogy kik dobták fel a síszezont és emelték mester fokozatra a hütte stílust hamisítatlan stílusérzékükkel. Kendall Jenner, Kylie Jenner és Hailey Bieber – a divatvilág múzsáinak hármas fogata – Aspen és Colorado lankáin csillogtatták meg a hütte stílus egy új, szofisztikáltabb oldalát.
A meditáció többek között csökkenti a stresszt, javítja a koncentrációs készséget, az alvásminőséget és pozitívan befolyásolja a vérnyomást is. Akkor miért is hagynánk ki belőle a gyerekeket?!
A kisboltok látják el a lakosokat alapvető élelmiszerekkel és egyéb cikkekkel. A kormány ezért fejlesztési támogatást kínált számukra – nyilatkozta a Demokratának Gyopáros Alpár.
Sam Bankman-Fried (ergó SBF) öccse, Gabriel úgy fest bátyja nyomdokaiba kíván lépni. Az értesülések szerint létrehozott egy szervezetet, amelyen keresztül
Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök és Alberto Fernandez argentin vezető erősebb gazdasági integrációról szóló terveket szövöget, akár még közös valutát is létrehoznának. Azért van még egy-két akadály Dél-Amerika közös valutája előtt, hogy az ne csak a külföldi befektetők, hanem a hazai lakosság számára is hitelessé váljon.
A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner elmagyarázta, miért ellenzik a csapatok, hogy az amerikaiak 11. egységként csatlakozzanak a rajtrácshoz. A Forma-1-ben mozgalmas volt a holtszezon: a csapatfőnökök átigazolása, az FIA és a kereskedelmi jogok birtokosa közötti szócsaták voltak a porondon. Továbbá az Andretti bejelentette, hogy csatlakozni kív
Nem segít, sőt ronthat a depresszión a kannabisz – állítják a Drogkutató Intézet szakemberei. Közben a jelek szerint csúszik a tavaly beharangozott német drogliberalizáció.
Jóváhagyta a 2022-es francia elnökválasztás valamennyi jelöltjének kampányköltségeit a kampányszámlákat ellenőrző bizottság (Cnccfp), de néhányukra kisebb szankciókat szabtak ki szabálytalanságok miatt - közölte pénteken az illetékes hatóság.
Az új világ rombolná a régit: Harry herceg és Meghan Markle a progresszív, woke nemzedék minden sértett dühével háborúzik a királyi család ellen az egész világ szeme láttára.
A legnagyobb gyártók eközben sorra rukkolnak elő az újabb és újabb modellekkel, hogy megfeleljenek a vásárlók igényeinek, ráadásul 2035-től az Európai Parlament döntése alapján már nem is lehet belső égésű motoros autókat értékesíteni a tagországok területén. Hazánkban is egyre többen váltanak környezetkímélő közlekedésre, 2022. november végéig öss
Kriptobányász cikksorozatunkban havonta összefoglaljuk a fontosabb bányász eseményeket a nagyvilágból. Discord csatornánk #bányászoknak kialakított szekciójában segítőkész bányász közösség jött össze. A szobában megtaláljátok a napi ki-mit bányászik, rig összeállításról tanácsokat, tippeket, videokártya beállítási praktikákat és aki ASIC témakörben
Január 27-én este kihúzták az Eurojackpot 2023/4. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat nem született, de két magyar játékos így is milliókkal gazdagodott.
Az új megállapodás az energetikai vállalat és a Sauber Motorsport csapat közötti hároméves együttműködés végét jelenti. A Forma-1 népszerűsége az elmúlt években rohamosan növekedett. A tavalyi szezonban világszerte 445 millió tévénéző követte a futamokat, közvetlenül a lelátókon pedig több mint ötmillió rajongó szurkolt a világ legjobb versenyaut
A Manchester City az Etihad Stadionban 1-0-ra legyőzte legnagyobb bajnoki riválisát, a Premier League-ben fölényesen vezető Arsenalt az FA-kupa negyedik fordulójában. Pep Guardiola együttese továbbjutott, az Ágyúsok ellenben elbúcsúztak a sorozattól.
A befektetésre ajánlott országok között tartja számon továbbra is Magyarországot a Standard & Poor’s. Annak ellenére, hogy kedvezőtlenebb minősítést adott.
Egy 39 megawatt teljesítményű naperőmű építését tervezi a legnagyobb francia zöldenergia-termelő cég horvátországi leányvállalata, a Neoen Renewables Croatia a Zárához (Zadar) közeli Policnik járásban - közölte a Poslovni Dnevnik című horvát gazdasági napilap.
Friss információkkal bővült a felvételi tájékoztató: a felsőoktatási intézmények a decemberben közzétett adatok egy részét pontosították, módosították és új szakokat is meghirdettek - tudatta az Oktatási Hivatal (OH) szombaton az MTI-vel.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Amerikában vegyes összkép, míg Európában inkább eladói fölény rajzolódott ki a pénteki kereskedés során a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,4 százalékkal, a szójabab pedig 0,7 százalékkal lett olcsóbb, a kukorica 0,2 százalékkal, a repce pedig 0,7 százalékkal drágult a hét utolsó kereskedési napján. Európában a malmi búza, a repce és a takarmány
A globális reklámköltések összértéke idén várhatóan eléri a 740,9 milliárd dollárt, ami 3,8 százalékos bővülést jelent az előző évi 713,6 milliárd dollárral szemben.
2023. 01. 27. 22:00 óra és 2023. 01. 28. 14:00 óra között karbantartást végez az ERSTE Bank. A pénzintézet tájékoztatása szerint számos szolgáltatás nem lesz ma elérhető.
Friss információkkal bővült a felvételi tájékoztató: a felsőoktatási intézmények a decemberben közzétett adatok egy részét pontosították, módosították és új szakokat is meghirdettek - tudatta az Oktatási Hivatal (OH) szombaton az MTI-vel.