A Flybe légitársaság leginkább Nagy-Britannián belül közlekedtetett járatokat, de repült Amszterdamba és Genfbe, sőt, fénykorában Budapestre is. A Flybe szombat hajnalban törölte összes járatát és leállította a jegyértékesítést is és…
Január 28-án szombaton csődbe ment a Flybe légitársaság, rengeteg utas maradt ülés nélkül egyik pillanatról a másikra, előzetes értesítés nélkül. Az easyJet agytrösztben gyorsan kapcsoltak és közleményt adtak ki, amelyben…
Orbán Viktor már 2017-ben arról beszélt, hogy minél több hasonló gyárat vonzanának Magyarországra. A beruházások ellen egyelőre hiába tiltakoznak a helyiek és az ellenzéki pártok.
A gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára a duplájára emeli a kormány a munkába járás kedvezményes költségtérítését - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Az elmúlt napokban a Díjnet Zrt. nevével és korábban használt logójával visszaélve, adathalász e-maileket küldtek ismeretlenek, jellemzően - de nem csak - a "djnet@nakanochiharu.com" e-mail címről - közölte a vállalat.
Pascal Wehrlein a tegnapi verseny után ma is győzedelmeskedni tudott Szaúd-Arábiában, a Formula E 9. szezonjának harmadik versenyén. A Porsche német versenyzője így duplázni tudott és ezúttal is Jake Dennist győzte le az első helyért folytatott versenyfutásban. Wehrlein ismételten jól kapta el a rajtot az 5. helyről és rögtön tudott egy pozíciót fo
A GDP-bővülést "húzhatja" emellett az ipar, az építőipar és a beruházások erősödő teljesítménye is . Folytatják az adósság törlesztését, év végére 70 százalék alá kerülhet az adósság-GDP aránya.
Az új, az olajtermékeket érintő uniós szankció veszélybe sodorja Európa ellátásbiztonságát, miközben - áttételesen - továbbra is orosz olajat vásárolnak majd - mondta a Századvég Alapítvány energetikai szakértője szombaton a kormány Facebook-oldalára feltöltött videójában.
Havi ezer euró minimumnyugdíjat és 13. havi nyugdíjat ígért Silvio Berlusconi, a kormányzó koalícióban részt vevő Forza Italia párt vezetője. Két hét múlva két fontos tartományban is választásokat tartanak Olaszországban.
Petr Pavel nyugalmazott tábornok fölényesen megnyerte a cseh elnökválasztást. Andrej Babis elismerte a vereségét, egymillió szavazattal kapott kevesebbet.
A címvédő és listavezető Bayern München hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az Eintracht Frankfurttal a német labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának szombati játéknapján.
A Rheinmetall tárgyalásokat folytat a Lockheed Martinnal, amely az ukrán csapatoknál is használt HIMARS rakéta-sorozatvetőket gyártja, nyilatkozta a Reutersnek Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója.
A rottweilerekről számos mítosz kering, bár ezek többsége egyáltalán nem pozitív. Megjelenésük miatt gyakran veszélyes, erőszakos kutyának tartják őket. Ám ezek a vélemények tévhiteken és hamis információkon alapulnak, amit szegények nem érdemelnek meg.
Fontos lépést tett a magyar tulajdonú Inventure Automotive a versenyképességének növelése érdekében. A független, kontaktusmentes CAN-busz olvasási és feldolgozási megoldásokat kínáló, elsősorban a nemzetközi piacon jelenlévő cég ugyanis újabb hivatalos engedélyt szerzett több termékének forgalomba hozatalára. „Ez fontos szakmai versenyképességi el
Az idén először átadott sajtódíj célja olyan újságíró munkájának megbecsülése, aki következetes alaposságával, kikezdhetetlen tisztességével és vitathatatlan tehetségével elnyerte szűkebb szakmai környezete elismerését, ugyanakkor az önérvényesítés nem kenyere, tehát önmaga nem pályázna a díjra. A díjat a tavaly nyáron elhunyt Szente László rádió
A több mint 1100 világörökségi helyszín létezik a világon, s mivel lehetetlen lenne egy ember élete során az összeset bejárni, a Travel+Leisure, a több millió olvasóval büszkélkedő New York-i utazási magazin kiválasztott tízet, amit „mindenképpen egyszer látni kell az életben”. A lista élére rögtön egy magyar helyszín került, a Tokaj-hegyaljai tört
Nők és férfiak sora ég ki az online randizásban – ezt már kutatások bizonyítják. Naponta hallom ismerősöktől az olykor izgalmas, máskor félelmetes történeteket újabb és újabb kalandokról, delikvensekről. Aztán egyre csak azon gondolkodom, valahogy megoldottuk az ismerkedést net nélkül is, és mintha kevesebb, másabb lett volna a randidráma is. Mégis
Az elmúlt napokban a Díjnet Zrt. nevével és korábban használt logójával visszaélve adathalász e-maileket küldtek ismeretlenek, jellemzően – de nem csak – a „djnet@nakanochiharu.com” e-mail-címről – közölte a vállalat szombaton az MTI-vel.
A mai napon töltötte be 75. életévét az egyik legsokoldalúbb magyar színművész, Kern András. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész több mint ötven filmet, rengeteg tévés alakítást és színházi szerepet tudhat maga mögött és már egészen fiatalon elsajátította a szakma csínját-bínját. Születésnapja alkalmából készült összeállításunkban most megnézhe
Akio Toyoda, a Toyota most eggyel hátrébb lépő elnök-vezérigazgatója igazi autóipari ikonnak számít, sokan igazi vizionáriusnak tartják, aki nem csupán a vállalat történetének legnagyobb kihívásain (köztük a 2008-as gazdasági válságot követő éveken, egy visszahívásoktól terhelt időszakon, a 2011-es kelet-japán földrengés, a Covid és az orosz-ukrán
Sokan nem is sejtik, hogy a Debrecenből indult, de Budapesten is jelenlévő mesés dobozairól híres családi vállalkozás termékeivel találkozunk Herendtől Japánig, Dubaitól Amerikáig. A japán háziasszonyok is az Sz.Variáns csomagolásában kapják a Herendi porcelánt, és a legmenőbb amerikai szórakozóhelyekre szintén a cég kartonjaiban érkezik a habpatro
Talán az idei év több szempontból is különleges számodra, pláne ha 2023-ban lesz életed legfontosabb napja. Az ötletelést nem lehet elég korán elkezdeni, ezért mi már elkezdtük összegyűjteni a legszebb esküvői frizura inspirációkat, amikből ihletet meríthetsz, ha mész próbahajat csináltatni a fodrászodhoz.