A hidratáltság fenntartása az egészségünk egyik legfontosabb összetevője. Sokan azonban nem figyelnek a megfelelő folyadékbevitelre. A jó hír azonban az, hogy számos más módszer is létezik, amely segíthet a hidratáltság megőrzésében.
Közös nyilatkozatban ítélte el az Európai Unió, annak több tagországa és néhány más állam, hogy az afgán felsőoktatásért felelős miniszter december 20-án azonnali hatállyal kitiltotta a nőket az egyetemekről Afganisztánban; a nyilatkozat aláírói arra figyelmeztetnek, hogy a lépésnek következményei lesznek a közép-keleti országgal fenntartott kapcso
Szerda reggel megint 400 alatt indítja a napot a forint az euróval szemben azt követően, hogy tegnap délután élesen fordult a jegyzés és erősödni kezdett a magyar deviza. Ez részben a dollár erősödésének kifulladásával függ össze, egyelőre nincsenek kifejezetten magyar-specifikus hírek az év elején.
A világ legnagyobb M&A-tanácsadójának számító Goldman Sachs vezető üzletkötői a gazdasági növekedés idei lassulása és a gyenge hitelpiac ellenére 2023 második felére már a fúziók és felvásárlások (M&A) fellendülését várják – számolt be a Reuters.
90 éves korában Houstonban elhunyt Walter Cunningham, az 1968-as Apollo-7-misszió legénységének utolsó, még életben lévő tagja – közölte az amerikai űrhivatal (NASA).
Bár csak nem rég változott Magyarországon a rendszámtörvény, a jelek szerint újabb módosításokat kénytelen eszközölni az Építési és Közlekedési Minisztérium számolt be a Telex.
Az uniós országok a kínai koronavírus-járványra válaszul összehangolt utazási intézkedésekre készülnek, beleértve az indulás előtti tesztelést, a repülőgépeken maszkok viselését és a szennyvíz vizsgálatát az esetleges új változatokra – írja forrásokra hivatkozva a Politico.
Több mint egy évet kell visszalapozni a naptárban, hogy olyat lássunk, amit 2023 január elején: egyetlen nagybank sem hajtott végre számottevő általános kamatemelést sem a személyi kölcsöneinél, sem a lakáshiteleinél. A 2022-t jellemző folyamatos hiteldrágulás megállt, vissza azonban még nem fordultak a kamatok, csökkenésre csak néhány példa van -
700 forint feletti benzinárra figyelmeztetett a GKI, ha az olaj iránti világpiaci kereslet újra elkezd élénkülni - írja a hvg.hu. Hozzáteszik: ennél jóval nagyobb mértékű drágulás is előképzelhető, ha a forint pozíciója újra elkezd romlani a vezető devizákhoz képest.
Érdemes jelezniük a webshopoknak a környezettudatossági törekvéseiket, a potenciális vásárlók értékelik, ha egy webáruház ezt valamilyen formában megteszi – derül ki a Reacty Digital és az Olcsobbat.hu közös felméréséből. A kutatás arra is rámutatott, hogy a házhozszállítás népszerűsége töretlen, de csomagautomatát is sokan választanák, elsősorban
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait felhasználva a HelloVidék most annak járt utána, hogy hogyan alakultak a Békés megye munkaerőpiaca, a lakásvásárlási kedv és a turizmus többek között.
Tájékoztatásuk szerint a skandináv országban tavaly 138 265 új elektromos autót értékesítettek, ez az összes magángépjármű-eladás 79,3 százaléka. Norvégia, amely egyszerre jelentős szénhidrogén-termelő és a zéró kibocsátású autók bajnoka, ezzel az aránnyal saját, 2021-ben elért 64,5 százalékos rekordját döntötte meg. Az Európai Unióban 2022 első ki
Hosszú évek után Pierre Gasly kilép a Red Bull kötelékéből, és az Alpine csapatához igazol Fernando Alonso helyére. A francia kiemelte, hogy fontos, hogy egy nyelvet beszéljenek a fejlesztések terén az új csapattal, de mindenképp nyitottan áll hozzá karrierje új fejezetéhez. Ezenkívül minél hamarabb meg akarja találni a közös hangot az Alpine-al, a
Évente 4500 magyar férfinél diagnosztizálnak prosztatarákot, és sajnos egyharmaduk bele is hal. Az állami egészségügyi rendszernek sok milliárdba kerül a gyógyítás.
Decemberben 7510 külföldi használt személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 27 százalékkal marad el a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 10 229 darabtól.
Sokat javult a levegő minősége az országban, már egyetlen mérőállomáson sem mértek veszélyes értéket - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
Fehér bor kategóriában a pannonhalmi Cseri Pincészet 2019-es Septimus Rajnai Rizlingje, a vörös borok közül pedig a villányi Günzer Tamás Pincészet 2019-es Gt 50 Cuvée-je nyerték el a Magyar Borszakírók Köre (Mbk) által odaítélt, 2022-es Magyar Bor Nagydíjat.
Képmutatás és skizofrénia Magyarországot kritizálni azokért a bűnökért amelyeket a nyugati kormányok követtek el és követnek el – szögezték el a cikkben.
Salt Bae sztárséf, steak mester, hentes, aki teátrális mozdulatairól és a nála kapható több százezezer forintos steak-ekről vált világhíressé, tiszteletlenül szolgálta fel a méregdrága fogást az egyik vendégének, aki felvette…
2022 októberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 510 500, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 18,4, a nettó átlagkereset 19,1 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.
Szabados Ágnes boldogabb, mint valaha, ugyanis a könyvesboltja hatalmas pluszt ad neki az életben, a vásárlói visszajelzések pedig feltöltik őt. Ám a tévés a saját korosztályával nincs megelégedve, ugyanis szerinte a közösségi média teljesen lerombolta az önbizalmukat.
Több, webes alkalmazások biztonságával foglalkozó etikus hacker, súlyos sebezhetőséget fedezett fel a Ferrarinál, a BMW-nél, a Toyotánál, a Fordnál és számos más autógyártónál - írja a Cybernews.
Ismét impozáns kereseti számokat tett közzé a KSH. A hivatalos statisztika szerint a nettó keresetek tavaly októberben közel ötödükkel haladták meg az egy évvel korábbit. A bérek vásárlóértéke azonban a magas infláció miatt így is csökkent.
Az adatkozmetikázásukról híres ázsiaiak jutnak az embernek az eszébe arról, hogy Moszkva jelentősen fölfelé módosította a 2021. évi orosz GDP-növekedési mutatót.