A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown elmondta, hogy nagy hatással volt rá a fiatal reménység, Oscar Piastri karaktere a tavaly nyári, Alpine-nal folytatott szerződési “botrány” során. Tetszett neki, ahogy az ausztrál az ügyet kezelte. Piastri azt követően került reflektorfénybe, hogy Fernando Alonso váratlanul bejelentette, hogy a 2022-es szezon vé
Kétezer konvertibilis márkáért, azaz több mint 40 ezer forintért hirdette meg az utolsó, Bosznia-Hercegovinában megvásárolt McDonald's-es hamburgert egy férfi, miután a múlt év végén a gyorsétteremlánc utolsó üzlete is bezárt a nyugat-balkáni országban.
A Fülöp-szigeteki belügyminiszter arra kért minden rendőrtábornokot és -ezredest: önként nyújtsa be lemondását, hogy megtisztíthassák a rendőrség vezetését a kábítószerkereskedelemhez fűződő kapcsolatoktól.
A 2022-es esztendő sok szempontból átmeneti év volt. Szerencsére a világ nagy része a hónapokig tartó lezárásokból lassan, de biztosan az új normálisba lépett át. A teljes távmunkától új, hibrid modellekhez, a virágzó gazdasági fellendüléstől rövid távú nagyfokú gazdasági bizonytalanságig jutottunk el. Mindeközben pedig folytatódik a készpénzről a
Szeretnéd pontosan megállapítani, hány kiló vagy valójában? Ha betartasz néhány egyszerű szabályt, megbízhatsz a mérlegben, ugyanis a valódi súlyodat fogja mutatni.
Sofía Vergarának köztudottan van egy titkos, de annál elitebb karibi rejtekhelye, amelyet csak Casa Chipi Chipi néven emleget. Az ünnepek alatt a kortalan kolumbiai szépség azonnal a trópusi luxusvilla felé vette az irányt férjével, Joe Manganiellóval.
Közzétette a Magyar Nemzeti Bank, milyen érméket bocsát ki 2023-ban. A 200 éves Himnusz és Petőfi is szerepel majd az új pénzeken. Összesen 14 témában 24 emlékérmét bocsát ki az idén a jegybank.
A 2022-es évre még nagyon sokáig fogunk emlékezni: a sokadik hullám és oltás után kezdtük végre elfelejteni a koronavírust, és mire a nyomasztó emlékeket az asztal alá söpörve fellélegezhettünk volna, Vlagyimir Putyin egy váratlan mozdulattal felborította azt a bizonyos asztalt, és a vírushoz hasonlóan olyan helyzetet teremtett, amit előtte senki n
Hadrendbe állt, majd az Atlanti- és az Indiai-óceánt, valamint a Földközi-tengert érintő hosszútávú hajózásra indult az Cirkon hiperszonikus robotrepülőgépekkel felszerelt Admiral Gorskov fregatt - jelentették szerdán az orosz hírügynökségek.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vizsgálata nyomán 15 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az Ádám Travel Utazási Szolgáltató Kft.-re annak jogosulatlan kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenysége miatt. A vizsgálat megállapítása szerint a társaság azután is folytatta – immár engedély nélkül – pénzváltási tevékenységét, hogy korábbi megb
A BMW tavaly mintegy 2,4 millió autót adott el, csaknem 100 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál, ugyanakkor a teljesen elektromos járművek eladása több mint kétszeresére nőtt - jelentette be a német járműgyártó szerdán Münchenben.
Péntektől ismét áremelés várható a kutakon, habár ezúttal csak a 95-ös benzin drágul majd. Az üzemanyagtípus egészen pontosan bruttó 6 forinttal drágul majd literenként, és bár ez a beszerzési árra vonatkozik, ahogyan ez lenni szokott, a piaci árakban is minden bizonnyal megjelenik majd ez a változás.
Sokat javult a levegő minősége az országban, már egyetlen mérőállomáson sem mértek veszélyes értéket - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
Közvetlenül karácsony előtt útjára indult az Amazon Prime Air nevű program. Ezzel immáron a gyakorlatban is megvalósul a drónos kiszállítás koncepciója, amire sok Amazon vásárló már a 2013-as év óta
Hiába történt markáns jobboldali fordulat októberben a svéd választásokon, ez a most indult uniós soros elnökségben nem fog megjelenni a Corvinus Egyetem docense szerint.
Napokkal az év vége előtt az olasz szenátus jóváhagyta a 2023-as költségvetést, ami új, magasabb adókulcsot írt elő a kriptokereskedésre vonatkozóan. Ennek értelmében a 2000 eurót meghaladó kripto kereskedésre 26%-os tőkenyereség adót szabtak ki. Korábban a kriptopénzeket az országban devizaként kezelték, ami alacsonyabb adókkal járt. Az elfogadott
Az előző hónapok magabiztos növekedését követően decemberben is stabil formát mutatott a Budapesti Értéktőzsde elsődleges indexe, a BUX index. Ezzel a BUX a globális gazdasági bizonytalanság ellenére javarészt ledolgozta az elsősorban az orosz-ukrán háború kitöréséből eredeztethető visszaesést, 43 793,8 ponton zárva az évet - áll a BÉT közleményébe
2022. december 20-án volt 10 hónapja, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát. Eddig több tízezer ukrán civil vesztette életét, köztük több száz gyermek is. Emberek milliói váltak menekültté, és kényszerültek biztonságosabb helyre költözni. Becslések szerint mintegy hárommillió ukrán állampolgár tatózkodhat külföldön, főként európai országokban.
Bár az új fertőzéshullám már valószínűleg elérte csúcspontját olyan kínai nagyvárosokban, mint Sanghaj vagy Peking, január végére a koronavírus-járvány Kína középső és nyugati tartományaiba, a távoli vidéki régiókba is eljuthat - derül ki a Frontiers of Medicine tudományos folyóiratban szerdán publikált tanulmányból.
A színész-zenész édesanyja a mai napig képtelen felfogni fia halálát, a történtek után egy évvel ugyanazt a fájdalmat érzi, mint a tragédia első napján.
Kismértékben folytatódott a cégek számának növekedése 2022-ben, annak ellenére, hogy a megszűnt cégek száma az előző évhez képest megközelítően 50 százalékkal nőtt - közölte az OPTEN céginformációs szolgálalat.