A tanártüntetéseket leginkább a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szervezi az elmúlt hónapokban: ha utánajárunk, hogy a két szakszervezetben hányan is vannak, kiderül, hogy a magyarországi pedagógusok csak kis hányadát képviselhetnék.
Az Alpine nemrég felfedte, mikor ismerkedhet meg a közönség a 2023-as konstrukcióval. A francia istállót tavaly a technika ördöge nagyon a szívébe fogadta, így a versenyzők (legfőképp Fernando Alonso) gyakran búcsúztak a verseny közepén a mezőnytől. Az új évben viszont szeretne a csapat a megbízhatóságra törekedni, ugyanakkor a tempón is emelnének
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közzétette honlapján a családi kedvezmény (és járulékkedvezmény) érvényesítéséhez szükséges adóelőleg-nyilatkozat nyomtatványát.
A megelőző évhez képest csaknem harmadával több magyar utazott 2022-ben Horvátországba, az adatok megközelítik a 2019-es rekordévben regisztrált számokat - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója szerdán az MTI-vel.
Negatív történelmi rekord: Amerikai Egyesült Államok képviselőházának továbbra sem sikerült új elnököt választani, miután a kedden este megtartott harmadik szavazás is sikertelen volt.
Közzétette a Magyar Nemzeti Bank, milyen érméket bocsát ki 2023-ban. A 200 éves Himnusz és Petőfi is szerepel majd az új pénzeken. Az utoljára a tízforintos bankjegyen szereplő költő születésének évfordulójáról 30 ezer forintos ezüstérmével emlékeznek meg – írja a Bank360.hu.
A Kínából Belgiumba érkező utazókat érintő új intézkedéseket jelentett be a belga kormány a koronavírus-járvánnyal összefüggésben: tesztkötelezettség nem lesz, de a repülőgépek szennyvizét elemezni fogják új vírusvariánsok után kutatva - írta a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál.
Több módon is alakítja magát a dél-koreai vállalat CES-en debütáló új kijelzője. A Flex Hybrid technológiának köszönhetően egy kompakt mobilból is kényelmes filmnéző felület varázsolható.
Egy rendkívül nehéz és kiszámíthatatlan év után sokan bízunk benne, hogy idén újrarendeződik a piac, és ugyanolyan színvonalon biztosítják a kutak az ellátást, mint amit az üzemanyag-ársapkás idő előtt megszokhattunk. Milyen irányba változik a helyzet, illetve mikorra térhetnek vissza az importőrök az országba? Damoklész kardjaként közelít egy dát
Debütált a Haas csapat új, főszponzorral kibővített neve, valamint módosított logója is. Így vágnak neki a 2023-as szezonnak. Miután a Haas 2022 elején az orosz-ukrán háború okán megvált orosz versenyzőjétől, Nikita Mazepintől, és vele együtt a főszponzor Uralkalitól, új bevételforrás után kellett nézniük. 2023-ra sikerült új névadó szponzort talál
Az üzemanyagárstop kivezetése miatt még inkább megnőttek az autósok kiadásai. Emellett minden más, autónkkal kapcsolatos tétel is drágul az infláció miatt, úgymint az autópálya-matrica, a szerviz, az alkatrészek vagy éppen a biztosítás. Azonban már nálunk is elérhető egy olyan lehetőség, amivel ellensúlyozni lehet ezeket a pluszterheket.
Rövidült a milliós összegben elérhető családtámogatások listája 2023. január 1-jével, de a CSOK 2016 óta változatlanul az alappillérét képezi a kormány családtámogatási és otthonteremtési programjának. Néhány változás történt a szabályokban az elmúlt egy évben, de idén is ugyanolyan összegben vehető igénybe ez a lakástámogatás, mint korábban. Össze
Az 56 éves Vincent Cassel 2018-ban mondta ki a boldogító igent szíve választottjának, a 25 éves Tina Kunakey-nak, aki igazi egzotikus szépség, ráadásul a divathoz is remekül ért.
Vannak olyan világsztárok, akik az egyszerűség és a letisztultság hívei, és vannak olyanok, akik szinte ösztönösen diktálják a divatot. Így tett Camila Cabello is, akit legújabb kollaborációjában egy tűzpiros szettben és vérpezsdítő körmökkel láthatunk - körmösének hála most pedig közelről is megcsodálhatjuk manikűrjét.
Ártatlannak vallotta magát a New York-i bíróságon kedden a gazdasági bűncselekményekkel vádolt Sam Bankman-Fried, a csődbe került FTX kriptovaluta-tőzsde alapítója és korábbi vezérigazgatója.
Jövőre egy utolsó nagy búcsúúszást tervez a fővárosban, de aztán visszavonul – közölte döntését ifj. Schirilla György, aki egy egész nemzedék példaképe volt legendás téli folyóátúszásaival.
Azoknak az embereknek, akik csupán egyféle mozgásformához - például a televízió távirányítójának felemeléséhez - szoktak hozzá, kellően elővigyázatosnak kell lenniük, ha aktívan edzeni kezdenek.
Két féléves, drónirányító és -adatelemző szakirányú továbbképzést indít levelező munkarendben a Széchenyi Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara, ami komoly lehetőséget jelent az agrárszakemberek számára is.
A szigetország óriásit álmodik: két éven belül mélytengeri bányászatba kezd, hogy ritkaföldfémekhez jusson. Technológia még nincs, de az ambíciók nagyok.
Kifejezetten jó volt ma a hangulat a nemzetközi piacokon, elsősorban annak köszönhetően, hogy kedvező gazdasági adatok érkeztek. A jó nemzetközi hangulatból a magyar tőzsde is kivette a részét, bár azért relatíve lemaradó volt a magyar bechmark a maga 0,7 százalékos emelkedésével az európai társaihoz képest.
Bár televíziós műsoraival hosszú időn át elbűvölte a nézőket nemcsak Európában, hanem világszerte is, a kilencvenes években hirtelen megbicsaklott a népszerű Benny Hill karrierje. Innentől pedig már nem volt számára megállás a lejtőn.
Pintér Sándor rendszeres belső teljesítményértékelést tervez a köznevelési intézményekben; a pedagógusoknak, igazgatóknak minden tanévben túl kell majd esniük ezen, a gyengén teljesítők anyagilag is rosszul járhatnak – írta meg a Népszava.