A francia kormány kedden nyíltan nyomást gyakorolt az energiaszolgáltatókra a kis- és középvállalkozások (kkv) érdekében, amelyek egyre nehezebben tudják kifizetni a többszörösére emelkedett energiaszámlákat. A pékek január 23-ra tiltakozó megmozdulást hirdettek Párizsban.
A Japán kormány gyerekenként egymillió lejt fizet azoknak a családoknak, akik a fővárosból vidékre költöznek, mert azt szeretnék, ha minél több család döntene így.
Volt idő, amikor még az Opel Adam emelt változatát hívták Rocksnak, a Stellantis megalakulása óta azonban van egy még kisebb autó a német márka kínálatában. Ezt pedig szimplán csak Rocks-e-nek hívják, és tulajdonképpen a híres Citroen Ami mikroautó átjelvényezett változata. Mindössze 2,41 méter hosszú, és minden részlete a spórolásról, a fenntartha
Ugyan Nyck de Vriesnek nem sikerült egyből a Formula 2-es bajnoki címe után bekerülnie a Forma-1-be, de végül megérte várnia. A holland pilóta idén az AlphaTauri versenyzőjeként mutatkozhat majd be a királykategóriában és nem kis célokat állított fel a maga számára. De Vries számára nagyon jól jött Alex Albon betegeskedése az Olasz Nagydíj során, u
Számomra már az is nagy szellemi kaland, amit egy olyan kiváló elme lelki testamentumából felfogok, mint amilyen a napokban elhunyt XVI. Benedek pápa volt.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A kínai vállalat a napokban több új készüléket is bemutatott, köztük a Honor Pad V8 Pro táblagépet is, ami elég erős hardverrel érkezett meg. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. A Honor táblagépei itthon nem igazán ismertek, viszont a kínai piacon elég jól helytállnak, a paletta pedig folyamatosan bővül a cég házán belül. A napokban egy
Ilyenkorra már minden gondos méhész feltette a kaptárak kijáróira az egérrácsokat. Ezzel az egyszerű eszközzel megoldható, hogy télen az egerek ne tudjanak bemenni a kaptárakba, mindamellett viszont méheink kijárását nem akadályozza.
Dubaj eddig 30 százalékos adó és külön engedély mellett tette lehetővé e az alkoholos italok megvásárlását. A turizmus fellendítése érdekében az arab turistaparadicsom úgy döntött, hogy Dubajban eltörlik az alkoholadót,…
2023-ban több hosszú hétvége is lesz, egy kétnapos és négy háromnapos, így ha az ember jól gazdálkodik a szabadnapjaival, hosszabb pihenőre is szert tehet.
Irak kőolajbevételei meghaladták a 115 milliárd dollárt (44 ezer milliárd forintot) 2022-ben, ami az elmúlt négy év legmagasabb értéke - közölte az iraki olajügyi minisztérium előzetes adatok alapján.
Eltemették kedden Pelét, a brazilok múlt héten elhunyt legendás labdarúgóját. A futballtörténelem egyetlen háromszoros világbajnokának koporsóját egy tűzoltóautó tetején szállították az FC Santos stadionjából a tengerparti város temetőjébe.
Az Lfze Big Band, a Hodek Áron Trio, valamint az Oláh Kálmán Jr. Quartet lép színpadra január 7-én a Budapest Jazz Clubban abból az alkalomból, hogy a BJC 15. születésnapját ünnepli.
Dopeman édesapja december közepén hunyt el, de alig néhány nap telt el a búcsúztatás után, máris újabb tragédiával kell szembenéznie a családnak: a születésekor súlyos agykárosodást szenvedett húgán, Fruzsinán talán agyműtétet kell elvégezni.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Orbán Viktor igazi luxusmenüvel kedveskedett a feleségének, Lévai Anikónak. A magyar kormányfő és párja kedden rótta le kegyeletét XVI. Benedek ravatala előtt Rómában, és ha már ott voltak, nem feledkeztek meg beugrani egy nívós olasz éterembe sem.
2023. január 1-től változik az alternatív vitarendezés, módosult a Domainregisztrációs Szabályzat, és fizetőssé váltak a legöregebb magyar domainnevek. A domain regisztrációval kapcsolatos jogviták során eljáró, bíróságon kívüli vitarendezési szolgáltatásokat nyújtó Alternatív Vitarendező Fórum (AVF) 2023. január 1-től megújul. Az év elejétől az In