Sokan belebuktak, mások továbbra is a videójáték-ipar forradalmasítóját látják benne. De mi is az a cloud gaming, és miért kell tőle félteni a környezetet?
2023. július 1-jétől hatályos fémkereskedelmi szabályok kapcsán a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz mint fémkereskedelmi hatósághoz számos kérdés érkezett, melyek a jogalkotóval történt előzetes egyeztetések alapján az alábbiak szerint válaszolhatóak meg, s egyben iránymutatásul szolgálnak a gazdasági szereplők számára – írja honlapján a NAV.
2024-től jön a nagy visszagyűjtés: az üvegek (egy része), alumíniumdobozok és PET-palackok januártól már visszaváltási díjas rendszerben fognak működni. A legtöbb palackozott italt 50 forinttal drágábban lehet majd megvenni - ezzel ösztönözve a lakosságot, hogy vegye a fáradságot és vigye vissza a kiürült dobozokat, palackokat a boltokban található
A beszámolók szerint hatalmas fennakadások voltak a MÁV-nál délelőtt, miután eltört a sín a Nyugati pályaudvar és Kőbánya között. Mostanra már elhárították a hibát, azonban délelőtt 20-40, esetenként 40-60 perces késésekkel és rövidebb útvonalon közlekedő járatokkal szembesültek az utasok.
A világhírű izraeli történész reméli, hogy a Hamász felett aratott győzelem után az izraeliek nem csak a kormányukat vonják felelősségre, hanem az összeesküvés-elméletek és a messianisztikus fantazmagóriák terjesztésével is felhagynak.
Bruce Willis, német-amerikai színészről egyre elkeserítőbb híreket hallhatunk. A napokban, egy kedves barátja, Glenn Gordon Caron, rendező osztotta meg a legújabb fejleményeket állapotáról.
Már egy emléktábla is őrzi Farkas "Shulcz" Tibor, a nyíregyházi zenei élet meghatározó alakjának munkásságát, hagyatékát. Az emlékművet szerdán civil kezdeményezésre és a város támogatásával avatták fel. A tábla – csakúgy, mint "Shulcz" – nem mindennapi: napszemüvegben ábrázolja Magyarország egyik első hivatalos lemezlovasát. Az ünnepségen jelen vo
A hároméves Winnie a múlt hónapban hozta világra a kicsinyeit. A tacskónak összesen tíz mellbimbója is van, így szinte mindegyik kölyköt egyszerre tudja etetni.
Felvette a Szabadtéri Színházak Szövetségé a Mandala Nyár produkciót. A döntést a korábban 14-tagú szövetség a szeptember 27-i közgyűlésén hozta meg. A tagságnak rangerősítő szerepe van, emellett a színházak számos kérdésben együtt dolgoznak, előadásokat, információkat cserélnek.
Rendkívüli érdeklődés mutatkozott az MBH Bank Nyrt. első nemzetközi, MREL-képes kötvénye iránt 2023. október 11-én. A hitelintézet 350 millió euró össznévértékű kötvénykibocsátásról döntött a befogadott ajánlatok alapján.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) csütörtökön csökkentette a globális olajkereslet 2024-es növekedésére vonatkozó előrejelzését, arra hivatkozva, hogy a világgazdasági körölmények nehezebbé válása és az energiahatékonyság terén elért előrelépés nyomást gyakorol majd a fogyasztásra. Az idei téli európai ellátásbiztonsággal kapcsolatban azonban bor
Ha ősz, akkor forrón gőzölgő mennyei kávék, ha pedig halloween, akkor csakis a Pumpkin Spice Latte! Ha te is imádod a sütőtökös variációkat, akkor semmiképpen ne hagyd ki ezt a különleges ízvilágú italt - és annak is a legfinomabb változatát.
Folyamatos árcsökkentésben vannak az idei évben a takarmánygyártók, ugyanakkor további alapanyagár-változással már nem kalkulál a piac - mondta a Portfolio-nak Horváth Péter, a BÉT egyetlen klasszikus agrárcégének számító UBM Csoport vezérigazgatója. Hazánk vezető takarmánygyártója, valamint egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportj
Óriási káosszal szembesültek ma is a MÁV utasai: a délelőtt folyamán 20-40, esetenként 40-60 perces késésekre, rövidebb útvonalon közlekedő járatokra kellett számítani, miután eltört a sín a Nyugati pályaudvar és Kőbánya között.
Ősszel nem csak a diákok ülnek vissza az iskolapadba, a munkahelyi élet is sebességet vált. A változó évszakokkal együtt érkezik az igény is a hatékonyabb csapatmunkára és az erős közösségépítésre. A csapatépítő programok szóba kerülésekor gyakran merül fel a kérdés: program vagy csapatépítő program? És mi tesz igazán csapatépítővé egy eseményt?
Az Ingka Csoport 41,7 milliárd eurós IKEA kiskereskedelmi forgalomról adott hírt a 2023-as üzleti évre vonatkozóan ami 5,7 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest.
A szombati véres támadás után, melyet a Gázai övezetből érkezett Hamász-terroristák hajtottak végre Izraelben, a megtámadott ország súlyos megtorló válaszcsapásokat hajt végre ellenségein. A Gázai övezetből több százezer menekülő civilről érkeznek hírek, nincs áram, víz. Izrael miniszterelnök e azt mondta, a Hamász minden tagja halott ember. Közben
Közölte, hogy meg akarja könnyíteni a segélyek eljuttatását a rafahi átkelőn keresztül, de elutasítja, hogy a Gázában élőket délre kényszerítsék a határon át.
A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a rendőrök teljes széllességében lezárták az autópálya balesettel érintett szakaszát. Az arra közlekedők Hajdúnánás és Balmazújváros irányába tudnak kerülni. Kérjük fokozott óvatossággal közlekedjenek.
Bizarr ügy tárgyalása kezdődött csütörtök reggel a Fővárosi Törvényszéken, ahol emberi test tiltott felhasználása miatt kellett bíróság elé állnia egy idős férfinak. K. László és két társa ugyanis újratemetésre váró elhunytak csontjait szerezték meg egy fővárosi sírkertből.
Finnország szerint nem zárható ki állami szereplő érintettsége a napokban leállított, Finnországot Észtországgal összekötő Balti-tengeri gázvezetéken észlelt szivárgás ügyében - közölte a finn biztonsági hírszerző szolgálat (SUPO) csütörtökön.
Olaf Scholz kancellár szerint Németország egyedül a Gázai övezetben a lakosság több mint 50 százalékának biztosítja az élelmezést és az alapvető egészségügyi ellátást, míg a Hamász csak "szegénységet és szenvedést" hoz az ottani embereknek.