2023. október 12. csütörtök

okt. 12
17:00
A CoinMarketCap ChatGPT alapú saját kriptoelemzőt kínál (BitcoinBázis)
Az október 11-én tett bejelentése szerint a kriptos adatgyűjtő és elemző CoinMarketCap is felszállt a mesterséges intelligencia vonatára. A Binance
okt. 12
17:00
A megosztó ember titka (Digital Hungary)
Vajon jó dolog megosztónak lenni? - tette fel a kérdést az Internet Hungary 2023 konferencián Almási Kitti, pszichológus, a “Bátran élni: félelmeink és gátlásaink leküzdése” című könyv szerzője. A válasszal sem késlekedett: ez nagyban függ attól, mi motivál arra, hogy hatást váltsunk ki a környezetünkből. Ha pusztán a figyelemszerzés, annak az oka
okt. 12
17:02
Elárulta az amerikai elemző, mi fog történni, ha Amerika kihátrál az ukránok mögül (Mandiner)
Ez lenne gyakorlatilag a legsötétebb forgatókönyv Kijev számára.
okt. 12
17:06
Két éve tervezhette a Hamász az Izrael elleni támadást, de őket is meglepte, mennyi embert tudtak lemészárolni (SzMo)
A szervezet egy kiugrott vezetője azt mondta: a Hamász elhitette, hogy Gáza kormányzására koncentrál, de közben a támadást készítették elő.
okt. 12
17:06
Életveszély az Ázsia Expressz forgatásán, gépfegyveresek fogták közre Alekoszt (Promotions)
Döbbenetes veszélybe kerültek az Ázsia Expressz versenyzői, Alekoszt fegyverekkel üldözték.
okt. 12
17:06
Minden idők második legnagyobb lottónyereménye talált gazdára (Magyar Hírlap)
Az Egyesült Államokban valaki kétmilliárd dollárt közelítő összeggel lett gazdagabb.
okt. 12
17:06
Elolvastuk a Hamász legfontosabb dokumentumát, félelmetes, amit találtunk (Mandiner)
Gyakorlatilag a zsidók kiirtását tűzik ki célul a dokumentumban.
okt. 12
17:06
500 km hatótávú elektromos buszt mutatott be a Scania (Villanyautósok)
Kisebb akkuval is megvásárolható az újdonság
okt. 12
17:06
Lecsapott Katar a PSG nyár elején kirúgott vezetőedzőjére, bajnokcsapathoz igazolt Galtier (naphire.hu)
Bombahír érkezett.
okt. 12
17:06
Ismét több millió forint gyűlt össze az állami gondozott gyerekeknek az RTL és a tévénézők segítségével (Media1)
A televíziós társaság és a Fókusz nézői összesen csaknem 14 millió forintot adományoztak az SOS Gyermekfalvaknak.
okt. 12
17:08
Használja ki az októberi nyár utolsó napjait, vasárnaptól minden elromlik (Magyar Hírlap)
Jön az eső és a hideg.
okt. 12
17:08
Kepes András: Orbánék a Kádár-korszakot restaurálták (Mandiner)
Az egykori műsorvezető kiosztotta az ellenzéket is.
okt. 12
17:09
Nyugatra vették az irányt a magyarok (Piac és Profit)
Bár 2022-ben már nem költöztek annyian, mint az azt megelőző csúcsévben, a belföldi vándorlás tempós maradt, s változatlan a fő iránya is: az otthonkeresők jellemzően nyugatra tartottak. A hagyományos célterületek vonzerejét már érezhetően mérsékelték a kitartóan emelkedő árak, viszont felbukkant néhány új nyertes vármegye az olcsóbb, korábban kevé
okt. 12
17:12
Forgalmi korlátozások lesznek Budapest több kerületében (Adózóna)
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2023. október 13. és október 15. között Budapesten – olvasható a police.hu oldalán
okt. 12
17:12
Az orvoslásban hasznosítható részecskegyorsítási eljárást dolgoztak ki a Pécsi Tudományegyetemen (ProfitLine)
Elsősorban az orvosi diagnosztikában hasznosítható részecskegyorsítási eljárást fejlesztett ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE), az Atommagkutató Intézet és az Energiatudományi Kutatóközpont.
okt. 12
17:18
Mintegy 2000 REpontra lehet majd vinni a visszaváltós palackokat (Alternatív Energia)
A jövő év elejétől minden visszaváltási jelöléssel ellátott üveg, fém és műanyag palackos italtermék csomagolását vissza lehet majd vinni mintegy 2000 visszaváltási pontra, REpontra; a hálózat új csatlakozókkal folyamatosan bővül majd - tájékoztatta a Mol hétfőn az MTI-t.
okt. 12
17:18
Toboroznak a brit kiskerláncok karácsonyra (Portfolio)
A Sainsbury's 22 000 ideiglenes munkavállalót toboroz a karácsonyi időszakra, ami 22%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest - írta az ESM kiskereskedelmi szakportál.
okt. 12
17:18
Időjárás: Sarkvidéki levegő érkezik, többfelé kell fagyra számítani (Agroinform)
Vasárnap érkező hidegfront csak kevés csapadékot hoz.
okt. 12
17:18
Gépfegyvert fogtak Alekoszékra az Ázsia Expressz forgatásán - (Femcafe)
A korábbinál nagyobb biztonsági stáb kísérte végig az Ázsia Expressz versenyzőit az idei évadban. A forgatás során kiderült, hogy erre bizony szükségük is volt a játékosoknak.
okt. 12
17:18
Kényelmes és megnyerő, imádjuk Szécsi Böbe mai szettjét (Glamour)
Újabb hét, újabb izgalmas szettek: ezúttal Szécsi Böbe énekesnő, dalszerző, producer ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban.
okt. 12
17:18
Példaértékű összefogás(ok) a bolygóért – Díjeső a Föld bajnokainak (WMN)
Az ilyen összefogások és kezdeményezések visszaadják a hitet abban, hogy nincs még veszve minden.
okt. 12
17:18
Finn hírszerzés: nem zárható ki állami szereplő érintettsége a Balti-tengeri gázvezeték megrongálásában (Magyar Hírlap)
A finn hatóságok szerdán közölték, hogy hogy "külső jeleket" találtak a tengerfenéken a sérült vezeték mellett.
okt. 12
17:18
Pokorni Zoltán: Közösen keresik a fővárossal a Libegő fejlesztésének forrásait (Demokrata)
A Normafa rehabilitációját politikailag és szakmailag nyugodt évtizedben lehetett megvalósítani.
okt. 12
17:18
Karikó Katalin: Nem magamat, hanem a tudományt szeretném népszerűsíteni (Demokrata)
"Ki kell használni, hogy most a kutatók, a tudomány került a középpontba."
okt. 12
17:18
Antony Blinken Izraelben járt: Tárgyalások zajlanak a Gázában tartózkodó civilek távozásának biztosításáról (Mandiner)
Közölte, nemcsak külügyminiszterként utazott Izraelbe, hanem zsidó emberként, akinek családi múltjában is szerepel a holokauszt.
okt. 12
17:18
Baross Gábor – Győr Gazdaságáért" díjban részesült az Audi Hungaria (Autószektor)
A Győr városa által alapított díjat az Audi Hungaria Győr városa és a térség gazdasági fejlődésében vállalt meghatározó teljesítménye, valamint az oktatás és a kultúra területén kifejtett jelentős támogató tevékenysége elismeréseként a vállalat győri letelepedésének 30. évfordulója alkalmából vehette át. Az Audi Hungaria mellett a Rába Járműipari H
okt. 12
17:18
Netbankos adatokra utazott az ukrán vezetésű strómanbanda, 200 milliót csaltak ki gyanútlanoktól (Telex)
A banda vezetőjének alufelnis, kereklámpás Mercedesét daruskocsival szállították el. Zajlik a rendőrség Mátrix-projektje.
okt. 12
17:18
Továbbra sem lassít az Apple (Fintech)
A britek után most már az amerikai felhasználók is megtekinthetik folyószámla egyenlegüket és tranzakciós előzményeiket az Apple Wallet alkalmazásban.
okt. 12
17:20
Belenyúlt a kormány a magyarok egyik kedvenc befektetésének szabályaiba, de pontosan mit okozott? (Portfolio)
Alaposan felforgatták a befektetési alapok allokációját az idén tavasszal kihirdetett kormányzati döntések: a kötelező állampapír-tartás miatt júniusban kiugró vásárlási adatokat láthattunk. Ez azonban hamar kifulladt: bár az egyik rendelet augusztus elsején lépett hatályba, ennek már nem volt számottevő hatása sem az eszközmegoszlásra, sem pedig a
okt. 12
17:20
Vér a pucában: a Charlie Hebdo újra a (sor)tűzzel játszik (Magyar Hírlap)
2015-ben terrortámadást hajtottak végre a szerkesztőség ellen, most ezzel a karikatúrával ábrázolják az izraeli vérengzést.
okt. 12
17:22
Nagy változás jön a Szerencsejáték Zrt.nél - a játékosok október 16-ig kaptak időt (Portfolio)
A Szerencsejáték Zrt. megújítja a tippmixpro.hu oldalt, a felhasználói fiókok szétválnak, egyenlegük felosztásáról október 16-ig dönthetnek a játékosok - közölte a Szerencsejáték Zrt..
okt. 12
17:22
Elárverezték a Mont Blanc-on talált titokzatos kincset (Magyar Hírlap)
A szerdai árverésen a becsült ár töredéke, alig több mint 25 ezer euró folyt be.
okt. 12
17:24
Áll a bál a Nyerő Páros villájában: Egymásnak esett Voksán Virág és Vastag Csaba felesége (Femcafe)
Vastagné Domján Evelinnek szembe kell néznie Voksán Virággal és párjával, akik alaposan megorroltak rá.
okt. 12
17:24
Megvan az időpont: Ekkora kerül a mozikba a Semmelweis Ignác életéről szóló film (Femcafe)
Semmelweis címmel november 30-tól látható a magyar mozikban a világhírű magyar orvos életéről szóló új magyar film.
okt. 12
17:24
Visky András nyerte a 2023-as Margó-díjat (Könyves Magazin)
Kitelepítés című regényével Visky András nyerte el idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár megnyitóján adtak át. Az első Margó x Erste #higgymagadban különdíjat pedig Szűcs Ádám vihette haza. A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár október 15. vasárnap estig várja a látogatókat.
okt. 12
17:24
Jó hír: 7 százalékkal több lehet a szójababtermés, mint az előző szezonban (Agrofórum)
Az Oil World szeptemberi előrevetítésében az előző szezonét csaknem 7 százalékkal meghaladó, 394,4 millió tonna szójababtermésre számít világszinten a 2023/2024. gazdasági évben. Az északi féltekén 169,2 millió tonna (–2 százalék), a déli féltekén 225,2 millió tonna (+15 százalék) lehet a kibocsátás.
okt. 12
17:24
NOB: Budapest is házigazdája lesz az olimpiai kvalifikációs sorozatnak (Magyar Hírlap)
A budapesti versenyekre pedig június 20-tól 23-ig kerül sor a Ludovika Campuson.
okt. 12
17:24
Ausztrál mintára védenék meg Európát a migránsoktól (Mandiner)
Új kezdeményezés indult a közösségi médiában, amelyhez már közel 30 országból csatlakoztak.
okt. 12
17:24
Újabb részletek: sok pénzt bukhat, aki januártól nem váltja vissza az eldobható palackokat (Telex)
Aki nem gyűjti az italospalackot, januártól darabonként 50 forintot veszít. Fontos változás lesz, hogy a PET-palackokat a jövőben nem szabad összetaposni.
okt. 12
17:24
9 millió eurós pályázatot hirdetett az Európai Bizottság fiataloknak szóló online médiumok számára (Media1)
Az Európai Bizottság szerint az uniós támogatást elnyerő projektek növelhetik majd az online információk elérhetőségét legalább öt európai nyelven, többfajta formátumban és sokféle hangon a fiatalokat érintő témákban.
okt. 12
17:24
Fontos változásra figyelmeztet a Szerencsejáték Zrt., egyenlegük felosztási arányáról kell dönteniük a játékosoknak (Digital Hungary)
A nemzeti lottótársaság hamarosan megújítja az idén 10 éves online sportfogadási oldalát, a tippmixpro.hu-t. A megújulás miatt az online felhasználói fiókkal rendelkező játékosok fiókja szétválik, és október 16-ig dönteniük kell arról, hogy rendelkezésre álló egyenlegüket milyen arányban szeretnék szétosztani a klasszikus online szerencsejátékok, m
okt. 12
17:26
Egy napja voltak házasok, amikor furcsa üzenetet kapott a nő: az újdonsült feleség azonnal válni akart (Femcafe)
Olyasmi derült ki az esküvő másnapján, amire senki sem számított, főleg nem az újdonsült feleség, aki teljesen megsemmisült a hírtől.
okt. 12
17:30
Mint egy zombifilm: megerősítették, hogy csecsemőket fejeztek le a Hamász terroristái (Blikk)
A szombaton kirobbant izraeli háború eddig is gyomorszorító mészárlásának egyik legszörnyűbb tettét erősítette meg most az Izraeli Védelmi Erők.
okt. 12
17:30
Románia megelőzte Magyarországot (Adózóna)
Fél évvel az előzetes adatok megjelenése után az Eurostat friss adatközlésével megerősítést nyert: Magyarországon az egy főre jutó GDP (vásárlóerő-paritáson számolva) az EU átlagának 76,6%-a volt, míg Romániában ez az arány 76,7%. Vagyis hivatalossá vált, hogy Románia a legismertebb fejlettségi mutató esetében megelőzte hazánkat – írja a portfolio.
okt. 12
17:30
Új gépeket vesz az Easyjet (Portfolio)
Az Easyjet 157 új Airbus repülőgépet rendel, amelyeket 2029 és 2034 között szállítanak le. A megrendelés részeként 35 A320neót A321neót cserélnek - írta meg az Airportal.
okt. 12
17:30
Hollik István: Brüsszel migrációs javaslata a terrorveszélyt importálja Európába (Magyar Hírlap)
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a javaslat merénylet az európai biztonság ellen.
okt. 12
17:30
Eddig legalább 25 amerikai halálos áldozata van az izraeli vérengzésnek (Demokrata)
A konfliktus amerikai áldozatainak száma legkevesebb 25-re növekedett – közölte Anthony Blinken.
okt. 12
17:30
Mellőzi a rímeket (Mandiner)
Parti Nagy Lajos csupán a humanista szemkilövetőtől fogadta el a Kossuth-díjat 2007-ben.
okt. 12
17:30
Öntözött kukorica- és napraforgó-kísérlet (Magyar Mezőgazdaság)
A maga nemében páratlan fajtabemutatót tartottak Nyíregyháza-Gyulatanyán szeptember 21-én.
okt. 12
17:30
Ledobta a bombát az erzsébetvárosi polgármester, betiltaná az alkoholárusítást a kerületben (naphire.hu)
Erre a lakosok védelme érdekében lenne szükség.

Keresés