Október 8-án Triesztben 1773 induló, majd 1100 befutó egységgel zajlott le az 55. Barcolana regatta. Elsőként a 100 lábas Arca Sgr futott be. A Barcolana presented by Generali verseny kétcsomós keleti szélben rajtolt el, bár a kifejezés kissé túlzó, hiszen a hajók egy helyben álltak. Még az igazán nagy hajóknak is jó húsz percbe telt,
Az Írországból származó férfi kislányát egy kibucban ölték meg. Két nap után tudta meg, hogy Emilyt kivégezték, és nem hurcolták el Gázába. Szerinte ott élete hátralévő részének minden perce rettegésben telt volna.
Emlékőrékszerek az elhunyt hamvaiból, méhlepényből, anyatejből Vigyázat, a cikk bizarr megközelítéseket, némi iróniát és temérdek emberi váladékot tartalmaz!
Gondoljunk bele, hány olyan ember telefonszáma van a névjegyzékünkben, akiket már nem tudunk felhívni! Soha nem fogja felvenni – meghalt vagy már nem áll velünk szóba –, mégis megnyugtató érzés megtartani a számát. Miért?
Szenetes Attilától csaknem 4 milliárdot követelnek. A cégügyektől 2025-ig eltiltott férfit csak egy húszszintes újpalotai panelben bejegyzett cég előzi meg a legújabb adóslistán, amely szereplőitől összesen 25 milliárdot követel az adóhatóság.
Mind tudjuk, hogy az eltérő országokban élők között olykor óriási különbségek lehetnek, ezek pedig természetesen a különféle kultúrák szokásaiban is megmutatkoznak.
„Törökország, Románia és Bulgária együtt fog működni az Oroszország és Ukrajna közötti háború miatt a Fekete-tengeren lévő aknák kapcsán” – közölte a török védelmi minisztérium. A gabonaszállító teherhajók mozgását is jelentősen megnehezítik az aknák, nemrég egy baleset történt a régióban emiatt.
Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke kijelentette, hogy Esapekka Lappi idén igen fontos munkát végzett a csapatban, ezért Ott Tanak érkezése után is számítanak rá.
Egy furgont akartak ellenőrizni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M5-ös autópályán, de a leállósávban a vezetőfülkéből hárman kiugrottak és elszaladtak. A jármű rakterében 18 ember volt összezsúfolva.
További 65 magyar állampolgárt, köztük 18 gyereket sikerült kimenekíteni Izraelből, ők jelenleg hajóval Ciprusra tartanak, ahonnan a kormány repülőgéppel hazaszállítja majd őket Magyarországra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
Egy furgont akartak ellenőrizni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M5-ös autópályán, de a leállósávban a vezetőfülkéből hárman kiugrottak és elszaladtak. A jármű rakterében 18 ember volt összezsúfolva.
Nagy felhajtást követően tegnap végre elindult a kereskedés a Birkenstock részvényeivel, amik folyamatos eladói nyomás alatt állnak, a tegnapi zuhanás után ma tovább esett az árfolyam. Többek között az amerikai részvénypiaccal is foglalkozunk a Portfolio Signature Online Klubján.
Az Apple közzétett egy dokumentumot, amely tippeket ad a használt iPhone-ok megvásárlásához, beleértve a sérülések és az aktiválási zárak ellenőrzését - írta a Macrumors.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
További 65 magyar állampolgárt, köztük 18 gyereket sikerült kimenekíteni Izraelből, ők jelenleg hajóval Ciprusra tartanak, ahonnan a kormány repülőgéppel hazaszállítja majd őket Magyarországra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
A Hamász volt vezetője, Khaled Meshaal, arra kérte a muszlim világot, hogy pénteken egységesen tüntessenek a palesztinok mellett és csatlakozzanak az Izrael elleni harchoz. Közben Budapesten egy palesztinbarát szervezet szintén péntekre szimpátiatüntetést szervezett a Külgazdasági és Külügyminisztérium elé.
Miközben világszerte több háború és fegyveres konfliktus tombol, október 7-én pedig Izrael és a Hamász között is újból felszikrázott a konfliktus; nők milliói számára a mindennapi élet rémálomszerű. A nemi erőszak ugyanis háborús eszköz.
A Hamász volt vezetője, Khaled Meshaal arra kérte a muszlim világot, hogy pénteken egységesen tüntessenek a palesztinok mellett, illetve csatlakozzanak az Izrael elleni harchoz. Közben Budapesten egy palesztinbarát szervezet – szintén péntekre – szimpátiatüntetést szervezett a Külgazdasági és Külügyminisztérium elé.