NAPI Kommentár. Dávid Ferencről tudjuk, hogy ő az az árnyékminiszter, aki vehemensen támadja a kormányt, személy szerint leginkább Orbán Viktort, akkor is, ha kell, akkor is, ha nem.
Ma este indul el a TV2 egyik legkedveltebb műsorának új évada. A Dancing with the Starsban idén többek közt Krausz Gábor is táncparkettre lép, partnere pedig Mikes Anna táncosnő lesz.
Két amerikai transznemű kerékpárversenyző arany- és ezüstérmet zsebeltek be: a 25 éves Tessa Johnson és a 30 éves Evelyn Williamson, akik nemrég még férfi kategóriában eredménytelenül versenyeztek, most a női kerékpárosokat szorították ki a dobogóról.
A Lady Juliana női foglyokat szállított Ausztráliába, a Brit Birodalom egyik fegyenctelepére, hogy az ott élő kolónia férfiait rávegyék a tisztességes életetre. A hajó azonban nem nagyon akart megérkezni a célállomásra, a tisztek túl jól érezték magukat a hölgyek társaságában a fedélzeten. Nem véletlen, hogy később csak a szerelem hajójaként, vagy
Tovább fokozódott a munkavállalói aktivitás 2023 harmadik negyedévében Magyarországon. Három vármegye kivételével mindegyikben nőtt a jelentkezések száma az előző év azonos időszakához képest, átlagosan 25,7 százalékkal. A legnagyobb emelkedés Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna vármegyékben, valamint Budapesten történt a jelentkezések számában – derül
A Deif valójában egy arab becenév, ami vendéget jelent. Ez arra utal, hogy nem marad egy éjszakánál tovább ugyanazon a helyen, hogy elkerülje az izraeli hírszerzést.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén. Tilos megállni: 2023. október 14-én 0 órától 15 óráig a Budapest XI., Műegyetem rakpart középső 10 parkolójában a Budafoki úttól. 2023. október 14-én 0 órától október 15-én 15 óráig a Budapest XI., Magyar tudósok kör
Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy Gáza város lakosainak nem szabad késleltetniük távozásukat a katonai offenzíva megkezdése előtt. Közben az övezet északi részéről délre tartó gázaiak brutális forgalmi dugóban próbálják elhagyni a terület Gáza folyótól északra eső részét.
Egy hosszú kapcsolatot vagy házasságot lezárni is több hónapba vagy akár évbe kerülhet, ahhoz pedig, hogy tiszta szívvel és fejjel újra indulhassunk, és a következő kapcsolatunkban már ne kövessük el ugyanazokat a hibákat, meg kell adni magunknak a kellő időt.
Ha egyszer beköszönt az ősz, akkor a konyhában előkerülnek speciális fűszerek és remélhetőleg sok-sok idényzöldség is. Mutatjuk, nálunk mi nem maradhat ki az októberből.
A kínai Shenzhou–16 űrhajó legénysége a Föld körüli pályán saját élelmiszert termeszt. Az űrkert már jelenleg is 100-féle vetőmagnak ad teret a fejlődésre – speciális körülmények között.
Nicholas Hamilton a saját útját igyekszik járni onnan kezdve, hogy 16 évesen egy reptéren eldöntötte, feláll a tolószékből, és többé nem is ül oda vissza.
Rögtönzött jazz koncertet hallhattak a résztvevők az idei Internet Hungary első napján. Az október 3-ai ″Majd improvizálunk valamit″ című előadás nem sokkal az ebédszünet után kezdődött, a színpadon Tóth Viktor szaxofonos, illetve a Hodek-testvérek, a basszusgitáros Hodek Áron és bátyja, a dzsesszdobos Hodek Dávid köszöntötte a közönséget.
A férfi elmondta azt is, hogy a nevelési stílusa pont az ellenkezője annak, mint a szüleié volt: igyekszik mindent máshogy csinálni, mint amit gyerekként látott otthon.
Ki sem látszik a munkából Gelencsér Tímea. Tévés és influenszer munkái mellett elkezdte az őszi félévet az egyetemen. Ám a húzós időszakban is mellette áll párja, Matyi, aki megértően támogatja. Bár most nem sok időt tudnak együtt tölteni, kapcsolatuk így is harmonikus.
ereje nem a városvezetésben van, attól erős, hogy ez a város egy közösség - jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester szombaton Budapesten, abból az alkalomból, hogy pénteken volt négy éve, hogy Budapest élére választották, és a Fővárosi Közgyűlésben is az ellenzék szerzett többséget.
Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szombaton Szovátán az anyanyelvi oktatás támogatását hangsúlyozta.
A férfi arra a szmolenszki emlékműre felmászva fenyegetőzött, amely a 2010-es légi katasztrófa áldozatainak állít emléket, amelyben 96 személy, köztük Lech Kaczynski lengyel elnök is életét vesztette.
A "Budapest ellenszélben" című beszélgetésen a főpolgármester összefoglalta a munkáját, és egyben rá is fordult a 2024-es választásra. Karácsony Gergely szerint strapabíróan küzdöttek a válságokkal, a fővárosban pedig jobban kormányoztak, mint az országban. Karácsony-karók, méhlegelők, megvalósult projektek, elmaradt ígéretek és a jövő.