Orbán felcsúti háza elé parkolt plakátautójával a Momentum, azt hirdetve, hogy Orbán megszorításai miatt kevesebb az emberek pénze, közölte a Momentum Mozgalom.
A nőiesség és a szépség világa a kezdetektől összekapcsolódik, ezt pedig most a világ egyik legnagyobb szépségmárkája egy nagyívű divatbemutató keretein belül ünnepelte meg, és ezt a modern eszközök segítségével az egész világban végig követhette a közönség.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO, az ENSZ 1919-ben alapított szakosodott intézete) friss tanulmánya szerint a mesterséges intelligencia valószínűleg több munkahelyet teremt, mint amennyit megszüntet. Ezek a megállapítások egyértelművé teszik, hogy az MI alkalmazása elsősorban nem munkahelyek megsemmisüléséhez, hanem a munkahelyek jellegének je
Magyar idő szerint ma délután 4-kor lejárt az Izrael által a Gázai-övezet északi részének kiürítésére adott határidő. A várható szárazföldi inváziót megelőzően folyamatos légicsapások zajlanak a térségben, ahol egyre nő a humanitárius katasztrófa esélye.
A Baltic 111 Raven vitorlás próbái „nagyon sikeresek” voltak, a szuperkönnyű szlúp magabiztosan tartotta a 20 csomós tempót. A forradalmi szuperjachtot – az első olyan méretű és típusú vitorlás jachtot, amely a vízkiszorítás nagy százalékát állítható oldalkarokra szerelt szárnyakkal támogatja – októberben adják át a tulajdonosának, kétéves építési
Hiába élvezhettük ma még a nyárias meleget (két brutális melegrekorddal), a késő délutáni, esti óráktól megérkezik az a hidegfront, amely hozza magával az igazi őszi időt - tudta meg a Pénzcentrum az Országos Meteorológia Szolgálattól.
Kim Cattrall mindig is a világ legszexibb színésznőinek táborát erősítette, csodás kisugárzása pedig az idő előrehaladtával sem változott semmit. Sőt: a Szex és New York sztárja 67 évesen is pont olyan remek formában van, mint évtizedekkel ezelőtt.
"Én azt hittem, életeket fogok menteni. És van, hogy tudsz segíteni, van, hogy tényleg megmented valakinek az életét. De olyan is van, hogy egy beteg egyszerűen kipereg az ujjaid közül, és eltűnik, mert az orvostudomány nem olyan mindenható, mint amilyennek mindig is hinni akartam" – A fiatal orvos szembesül azzal, hogy valakin már nem lehet segíte
Londonban az előzetes hatósági figyelmeztetések ellenére többször is hallható volt a "From the river to the sea, Palestine will be free" (A folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz) jelmondat.
Ukrajna gabonaexportja eddig 25,8 százalékkal, 6,7 millió tonnára esett vissza 2023/24-ben. Oroszország július óta csaknem 300 ezer tonna gabonát semmisített meg az ukrán kikötői létesítmények és hajók elleni támadások során – közölte az ukrán kormány, hangsúlyozva, hogy a háború fenyegeti a globális élelmezésbiztonságot.
A szilvaszezon hamarosan a végéhez ér, épp ezért utoljára még érdemes lehet pitét készítenünk, ami garantáltan az egész család kedvence lesz. Íme egy gyors és egyszerű recept!
Novák András, az ATV tudósítója az izraeli Asdod városából jelentkezett, elmondta, diplomáciai források szerint magyarok is vannak a Gázai övezet déli részén.
A munkavállalói igények növekedése és az ehhez felzárkózó jogalkotási trend miatt a cégeknek fel kell készülni a rugalmas foglalkoztatás különböző formáinak terjedésére – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie ügyvédi iroda. Ez szükségessé teheti a munkaszerződések és a munkaviszonyt szabályozó más céges előírások áttekintését.
De jönnek fel az e-robogók, akárcsak a megosztva használt villanyautók és az e-biciklik is. A korszerűbb közlekedési eszközök, beleértve a közösségieket is, lecserélése elektromosra azonban elég lassan halad a középső és déli országrészeken.
96 éves korában elhunyt Bálind Mátyás, a magyar motorsport legendás alakja. A mindenki által csak Matyi bácsiként ismert motoros versenyzői pályafutása alatt számos bajnoki címet szerzett, és szinte haláláig motorozott civilben.
Minden oldalról elözönlötték az oroszok a héten Avgyi-jivkát Ukrajna keleti részén, de elfoglalni nem tudták az iparvárost. A megszállók tucatjával bombázzák a lakóépületeket. Az ATV Híradó hadi-tudósítója, Olekszandr Kacsura a Donbászból jelentkezett.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.