Komoly veszteség az Ázsia Expressz nézőinek, hogy az igazán üde színfoltot jelentő páros az első hajszán kiesett a versenyből. Zsuzsi és Katinka mégis győztesként távoztak…
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A huszonkét éves Neta Portal hat éve nem beszélt az apjával, miután szülei elváltak. De amikor a Hamász fegyveresei betörtek a Kfar Aza zsidó közösségben lévő házába, és hatszor rálőttek, tudta, hogy ő az egyetlen ember, aki megmentheti az életét.
A városrészek mindegyikének megvannak a maga sajátos hangulatai, ritmusai és látnivalói, és mindegyikben más-más szemszögből ismerhetjük meg a sokarcú várost.
Minden bizonnyal egyedülálló és maradandó filmélményt kínál Szeleczki Rozália első filmje. A Cicaverzum irgalmatlanul abszurd és művészi, ám mégis könnyed és élvezhető alkotásra sikerült.
Talán te is hallottad már azt a tanácsot, hogy ne egyél sajtot lefekvés előtt, mert rémálmaid lehetnek. A tudományos kutatások pedig alá is támasztják, hogy bizonyos élelmiszerek és étrendek valóban bizarr, nyugtalanító álmokat okozhatnak. De szerencsére ehetsz kifejezetten olyan ételeket is, amelyek azt segítik elő, hogy ne álmodj rosszat.
"Hogy mennyire jelentős a magyarok impulzus vásárlása azt jól mutatja, hogy míg külföldön inkább a nagy kiszerelések mennek a sós pálcikák, vagy a sós perecek terén, addig idehaza a ropi esetében kifejezetten a kicsi, 40-45 grammos kiszerelés nagyon népszerű" – hívta fel a figyelmet Konkoly László. Hozzátette, hogy míg máshol nagyban tervezik a v
A legtöbben azt gondoljuk, hogy azoknak az embereknek, akik fegyelmezetten és rendszeresen edzenek, általában egészséges ételeket esznek, naponta olvasnak, minőségi időt töltenek a családjukkal, barátaikkal emberfeletti önkontrolljuk van. Katy Milkman a Pennsylvaniai Egyetem professzora, a Hogyan változzunk a tudomány segítségével című könyv szerző
"Hihetetlen, hogy magát szakértőnek tartó ember ilyen mértékben nem látja át a jelenlegi gazdasági folyamatokat" – értékelt lapunknak Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő.
Kokó szerint ha maradt volna a Gyurcsány-kormány, ma már nincs sport, és ő nem a párt miatt, hanem a saját elvei miatt állt ki a Fidesz mellett. A mai napig jóban van Klicskóval, de szerinte az ukránok nem voltak nagy magyarbarátok az elmúlt húsz évben.
Történelmi regény? Családtörténet? Akár mindkettő is lehetne Milbacher Róbert új könyve, amely a nagy múltrekonstrukciós kísérletekkel szembeni bizalmatlanságra int.
Sokunknak jelenti a nap fénypontját egy frissen lefőtt kávé, a nyomában maradó szerves anyag viszont automatikusan a szemetesben végzi. Érdemes nézőpontot váltani és értékes alapanyagként tekinteni a kávézaccra.
Ezúttal is a haverok fenyegetik a szuverenitásunkat, és hiába próbáltunk jó fiúk lenni, valahogy ismét ellenérdekeltek lettünk a szövetségeseinkkel. Ungváry Zsolt írása.
A magyar hiedelemvilág lényeit Németh Gyula színes grafikái, P. Szathmáry István fekete-fehér linómetszetei és Magyar Zoltán néprajzi és kultúrtörténeti leírásai jelenítik meg. A Bestiarium Hungaricum e két kulturális közelítés: kép és szöveg szimbiózisa által válik igazán különlegessé.
Megerősítette állásait a rendőrség a római zsidónegyedben. Az ott élők nem szívesen állnak kamera elé, mert félnek. Sokan attól tartanak, hogy muszlim terroristák célpontjává válhatnak.
A mesterséges intelligenciával ellátott megoldások egyre nagyobb szerepet kapnak a gazdasági versenyben is. Akad azonban számtalan kihívás, melyet mindenképp kezelni szükséges, továbbá újszerű üzleti és jogi kockázatok is felmerülnek, melyek mérséklése többletfeladatot ró a fejlesztő és adaptáló szervezetek nyakába. Ráadásul a technológiai fejletts
A 21. Olasz Filmfesztivál egyik legerőteljesebb alkotása A parancsnok. Edoardo De Angelis filmje valós eseményeket dolgoz fel. Salvatore Todaro, a második világháború haditengerészeti tisztje az atlanti csatában példaértékű emberségességet tanúsított. Tengeralattjárója biztonságba vontatta az általa elsüllyesztett belga hajó 26 túlélőjét. Amikor a
Elfogták a rendőrök a múlt héten egy országos, online csalásokra szakosodott, ukrán hátterű bűnbanda vezetőit A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetője, Farkas Péter azt közölte, hogy a gyanúsítottakat, köztük a bűnbanda feltételezett, Magyarországon élő ukrán vezetőjét több hónapos előkészítő munka utá
Az ősz beköszöntével sokan vágyunk forró italokra, amelyek felmelegítenek és kényeztetik az érzékeinket. A teák széles választékából nehéz szemezgetni, de természetesen akadnak olyanok, amelyek az évszak jellegzetes ízeivel gazdagítják az italpalettát. Szűztea Az igazi teakülönlegesség a szűztea, amelyet a teaültetvényekről szüretelt fris
A tavalyi hatalmas mínuszok után a nyugdíjpénztárak látványos hozamokat tudnak felmutatni a tagjaiknak. A legtöbb portfóliójuk történelmi csúcson jár, és két számjegyű pluszban van az év eleje óta - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.