Elfogta egy nők kizsákmányolásával foglalkozó kecskeméti bűnbanda utolsó két tagját is a rendőrség – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu-n.
A Netflix sikersorozatának, A koronának a rajongói izgatottan várták a sorozat hatodik, egyben utolsó évadát, amelyben a királyi család történetét a Diana halála utáni évekbe repíti vissza. A hercegné 1997-ben, 36 évesen, egy párizsi autóbalesetben vesztette életét.
A Gázai övezetben jelenleg 15 magyar állampolgár tartózkodik, akikkel továbbra is folyamatosan kapcsolatban vagyunk, kollégáink naponta többször beszélnek velük és családtagjaikkal telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
Nem fog egykettőre felállni az új lengyel kormány, erre november második feléig biztosan várni kell. Ha a következő kormányfőt Donald Tusknak hívják majd, neki sem éri meg, hogy konfliktust generáljon a magyar vezetéssel.
A magyar katonák jelenléte erősíti a terrorizmus elleni küzdelmet, valamint segítik a Hungary Helps Programban zajló humanitárius segítségnyújtás és helyi fejlesztések zavartalanságát.
Az MNB legutóbb 12%-os éves díjemelkedést regisztrált a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál, egy friss online alkuszi összeállítás 8%-os drágulást mutat. Mindkettő elmarad az ugyanazon időszakban végbement infláció ütemétől.
Reagált a közte és Helmut Marko között zajló hatalmi harcokról szóló híresztelésekre Christian Horner. A Red Bull csapatfőnöke tisztelettel beszélt kollégájáról.
A Tv-ből jól ismert, közönség előtt felcseperedett Ördög Nóra sokak kedvence, és nem is akármiért, hiszen karrierje tudatos és példamutató. Nemrég pedig a vendéglátás és a szereplések mellett, a Helia-D nagysikerű márkával karöltve hozta létre saját szépségmárkáját, aminek 1 éves születésnapját a napokban ünnepelték!
A teljesítménykényszer, az örökös megfelelésvágy sokszor elhomályosítja a munkavállalók éleslátását. Biztos, hogy akkor leszel igazán eredményes, ha nagyon sokat dolgozol?
A szorongásra legtöbbször negatív előjellel gondolunk, pedig normális, sőt, bizonyos esetekben kifejezetten hasznos evolúciós jelenség: mindig is képessé tette az embert arra, hogy a számos rá leselkedő veszély közepette is életben maradjon. De mikor válik kórossá a szorongás, és hogyan hat a gyerekekre?
Folyamatosan tartják a kapcsolatot telefonon a Külgazdasági és Külügyminisztérium diplomatái a Gázában rekedt magyar családokkal, ám rendkívül nehéz a helyzet az övezetben, ezért egyelőre nem tudják őket kimenekíteni – közölte Szijjártó Péter közösségi oldalán.
Az Erasmus program legnagyobb vonzereje az, hogy lehetőséget biztosít mobilitásra, ami tapasztalatszerzést, fejlődést és kapcsolatépítést tesz lehetővé – hangsúlyozta a főigazgató.
Szerda reggel ismét emelkedik az olajár, miután a vártnál nagyobb mértékben csökkentek az amerikai nyersolajkészletek, valamint az izareli konfliktus is további aggodalmakat szül a piacokon az igencsak szűkös kínálat miatt - írja a CNBC.
A Gázai övezetben tartózkodó 15 magyarral továbbra is folyamatos a kapcsolat. Annak a feltételei, hogy biztonságosan elhagyják az övezetet, jelenleg nem adottak – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Tizenkettedik napja tart Izrael és a Hamász háborúja. Mint azt az atv.hu is megírta, a Hamász terroristái a szárazföldön, a levegőből és a tenger felől is támadtak, miközben legalább ezer rakétát indítottak el az ország felé. Ám Izrael sem maradt tétlen, nem sokkal később megindította a válaszcsapást a Gázai övezet ellen. Ebben a cikkünkben szedjük
A szójababot többnyire 76 cm-es sorokba vetik, de a kutatások szerint a keskenyebb sortávok segíthetnek a gyomnövények visszaszorításában és a terméshozam javításában.
Hatalmas kamatvágás következik a Bónusz Magyar Állampapír háza táján: a kötvény következő kamata több mint 3 százalékponttal alacsonyabb lesz, mint a mostani kamatperiódusban. Az esés oka, hogy a magyar állam az utóbbi hetekben egyre kisebb hozamok mellett volt képes értékesíteni a 3 hónapos diszkont kincstárjegyeket.
A kormány 18,5 százalékra becsülte erre az évre az inflációt, ezért 3,1 százalékos nyugdíjemelésről döntött novembertől - írja a Piac & Profit. Viszont a legfrissebb számítások szerint a kabinet alulbecsülte a 2023-as áremelkedések várható mértékét, így a novemberi nyugdíjemeléssel nem lesz inflációkövető az idősek járandósága, mint ahogy azt a
Iránykereső hangulatban zajlik a kereskedés a világ tőzsdéin, a vezető amerikai indexek közül a Dow és az S&P 500 stagnált a tegnapi kereskedésben, és az ázsiai piacokon is felemás a hangulat annak ellenére, hogy Kínából vártnál jobb GDP-adat érkezett. Az európai tőzsdék kis mínusszal nyitottak, a magyar piac is igazodik ehhez. Ma a makrogazdasági
A Gázai övezetben tartózkodó 15 magyarral továbbra is folyamatos a kapcsolat. Annak a feltételei, hogy biztonságosan elhagyják az övezetet, jelenleg nem adottak – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Lesújtó adatokat közölt a 2023-as Internet Hungary közönségével Klenovszki János szociológus, az NRC online kutatásra szakosodott vállalat ügyvezető igazgatója október 3-án, Siófokon. Mint arra felhívta a figyelmet, a magyar embereknek sokkal kevesebb idő jut magukra, mint az európai átlagnak.
Enyhén negatív hangulatban nyitottak az irányadó nyugat-európai tőzsdék, amit a BUX is követ, kis mínusszal indul a kereskedés a hazai részvénypiacon. A blue chipek közül egyedül a Richter árfolyama emelkedik ma.