Megszületett kedd este az uniós tagállamok közötti megállapodás a villamosenergia-piaci reform főbb kereteiről. Ezt a német-francia alku tette lehetővé, amivel mindkét nagy tagállam elért számára fontos eredményeket, mindez pedig lényeges következményekkel jár az atomerőművek és az új megújuló energiás kapacitások állami támogatási lehetőségeire. A
Európa és a nyugati világ versenyképességének csökkenéséről, az összeköttetések fontosságáról és Magyarországról mint a keleti és nyugati gazdaság és technológia találkozási pontjáról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök Pekingben az Övezet és út kezdeményezés csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a
Súlyos kockázatot jelentenek az egymástól kölcsönösen függő keleti és nyugati gazdaság szétválasztását célzó törekvések – jelentette ki Szijjártó Péter.
Fehér Zsoltot nevezte ki üzletfejlesztési alelnökévé a HR mérőeszközök piacán vezető Hogan Assessments. A HR tanácsadás területén így ő az első magyar felsővezető az Egyesült Államok piacán.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Wáberer Biztosítóra, egyebek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) és a lakásbiztosítás problémás kárrendezése, a kgfb állománykezelése és díjkalkulációja, az IT-biztonság szintje, illetve egyes biztosítási termékek kapcsán az ügyfele
Orbán Viktor magyar miniszterelnök tudja, hogyan kell kitartóan kiállni az érdekeiért – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 orosz tévécsatornának kettejük pekingi tárgyalását követően.
Közfelháborodást váltott ki a közösségi médiában, hogy egy légitartásaság gyerekmentes zónákat alakít ki járatain, sokan úgy érzik, egyre kevésbé tűri meg a társadalom a gyermekes családokat.
Nagy-Britanniában 2021 óta először fordul elő, hogy a fizetések gyorsabban emelkednek, mint az árak. Szakértők szerint ugyanakkor lassíthatja a bérnövekedést, hogy a brit vállalatok egyre kevesebb új munkatársat vesznek fel - írja az Euronews.
Egy 2003-as menü 1983 stílusában, boltban nem beszerezhető alapanyagokból, a fényűzésérzet és a hagyománytisztelet furcsa kombinációjával. Küzdelmeink halak, őzgerincformák és borjúsültek között.
Az ablak melletti utasok mostantól elsőbbségi beszállást kapnak a United Airlines-on.A United Airlines megváltoztatta a turistaosztályon utazók beszállási folyamatát, attól függően, hol ülünk, meghatározhatja, hogy mikor szállhatunk fel a gépre.A CN Traveler cikkében azt írja, hogy egy belső feljegyzés szerint a légitársaság olyan beszállási rendsz
Október 18. és 28. között rendezik az Egri Bikavér Ünnepi Napokat, amelyen bemutatják a Gárdonyi 100 bort, lesz képzőművészeti kiállítás, pincetúra és nagykóstoló is.
E-mailt kaptak a napokban a KBC ügyfelei, miszerint a Patria Finance magyarországi fióktelepe veszi át a cég ügyfeleit január elsejétől és K&H Értékpapír márkanév alatt folytatják – írja a Kiszámoló blog.
Tavaly szeptember közepe óta 35 különböző étrend-kiegészítő forgalomba hozatalát tiltotta meg a magyar gyógyszerhatóság. A küzdelem azonban folyamatos, többek között a CBD-tartalmú készítmények ellen.
Ironikus bejegyzésében Julia Gross arra utalt, hogy a magyar miniszterelnök a békéről beszélve nyilván felelősségre vonta az orosz elnököt az Ukrajnát ért agresszióért.
Ha sorra vesszük Európa országait, avagy a Közel-Keletet is, vitathatatlan, hogy az élet itthon, magyar földön összehasonlíthatatlanul normálisabb, mint azokon a beteg, legyengült helyeken.
A 2011-es magyar EU-elnökség sikeres volt, nagy elismerést vívott ki, és ez a következő, 2024-es elnökséggel is így lesz - jelentette ki Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán az Országházban.
Szerda hajnalban égő Molotov-koktélokat dobtak a Berlin belvárosában lévő Brunnenstrasse egyik épületére, amely otthont ad egy zsinagógának, valamint zsidó kulturális intézményeknek is.
Számlázási láncot tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); az érintetteknek 57 millió forint adókülönbözetet és több mint 100 millió forint adóbírságot állapítottak meg a revizorok.
Mi a közös Ari Vatanenben, Carlos Sainz-ban, Colin McRae-ben, Juha Kankkunenben, Petter Solbergben, Richard Burnsben és Tommi Mäkinenben? Amellett, hogy
Mi a közös Ari Vatanenben, Carlos Sainz-ban, Colin McRae-ben, Juha Kankkunenben, Petter Solbergben, Richard Burnsben és Tommi Mäkinenben? Amellett, hogy mindannyian a raliversenyzés világbajnokai, mindannyian vezettek királykék, sárga matricás, arany felnis Subaru Imprezát pályafutásuk valamely szakaszában. A rajongók egy egész generációja számára
Francia sajtóértesülések szerint nem megy minden zökkenőmentesen az Audi F1-es projektje kapcsán, így a Porsche lesben állva vár a lehetőségre. Tavaly jelentette be a német gyártó, hogy szeretnék a Forma-1-ben is kipróbálni magukat, ugyanis a 2026-os motorszabályok kedvezően alakultak a belépni kívánóknak. A Volkswagen Csoport tagja hivatalosan is
Számlázási láncot tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); az érintetteknek 57 millió forint adókülönbözetet és több mint 100 millió forint adóbírságot állapítottak meg a revizorok.
Nőtt az újonnan megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások száma a Netrisknél. Az idei harmadik negyedévben közel 127 ezer szerződést kötöttek az autósok, ami 8 százalékos emelkedésnek felel meg. Az éves kgfb-átlagdíjak szintén 8 százalékkal nőttek, így meghaladták az 52 ezer forintot az idei harmadik negyedévben - derül ki a társaság össze