Egy norvég éghajlatkutató szerint annak ellenére van kevés esély arra, hogy csökkenjen a kibocsátás a tavalyihoz képest, hogy még két és fél hónap hátravan az évből.
Az Európai Parlament által elismert fiatal nőt tavaly az iráni erkölcsrendészet bántalmazta, majd pár nappal később meghalt és a temetése után tiltakozó mozgalom indult.
Az egészségügyben kulcsfontosságú a laboratóriumi diagnosztika, amelynek a pontos kórkép felállításában, az állapotfelmérésben és a prevencióban is lényeges szerepe van. Idetartoznak a vér-, a vizelet- és a székletvizsgálatok keretében végzett szűrések.
Az Európai Bizottság intézkedéseket javasol a műanyag pelletek nem szándékos kibocsátásából eredő mikroműanyag-szennyezés megelőzésére - közölte a brüsszeli testület hétfőn.
Igencsak nagy mozgásokkal teltek az utóbbi hetek a gázpiacon, miután előbb a Balticconector vezeték kiesése, majd az izraeli konfliktus aggasztotta a piaci szereplőket. Ezt követően azonban egyfajta noramlizálódás indult el a piacon, és ismét eltávolodni látszik a jegyzés a múlt héten látott 50 euró körüli árszintektől.
Károlyi Zsuzsa, az E.On márka- és marketingvezetője eredetileg külkeres diplomát szerzett, de karrierje legnagyobb részében kommunikációs munkát végzett. Közel tizenöt éve dolgozik jelenlegi munkahelyén, az E.On Hungáriánál. A műsor első részében az energia piacáról beszélgetünk. Egy évtizeddel ezelőtt ez a terület nem érdekelte különösebben a sz
Az, hogy egy közösségi platform mit enged meg, és mit tilt, gyakran komoly társadalmi vagy politikai következményekkel járhat. A Trust & Safety Tycoon nevű, böngészőben játszható videójátékkal most kipróbálhatjuk, hogy milyen érzés lehet egy képzeletbeli szolgáltatás megbízhatóságáért felelni.
Jelentős biztonsági terhet jelent a krími híd az oroszoknak, őrizetbe vették a Szabad Európa Rádió orosz-amerikai kettős állampolgárságú szerkesztőjét. Összefoglalónk az orosz-ukrán háborúról.
Rekordot döntött hétfőn a Románián keresztül Magyarországra érkező földgáz mennyisége - számolt be az Economedia.ro gazdasági portál a román gázszállítási rendszert üzemeltető Transgaz adatai alapján.
Varga Judit szerint a tévedéseiről ismert filozófus egyszer még meg fogja köszönni a magyaroknak, hogy mindvégig kitartottak Európa és az unió mellett.
Nem lehet elmenni a jelenség mellett, mert tényleg van benne valami varázsos. A „the jumping fairy", vagyis az ugró tündér névre hallgató rovarfaj egycsapásra sztárrá vált!
A kormány közzétette a globális minimumadóról szóló törvénytervezetét, amely a multinacionális vállalatoknak és a nagyobb belföldi vállalatoknak jelent majd adófizetési kötelezettséget. Az adót azoknak a cégeknek kell fizetniük 2024-től, amelyek konszolidált árbevétele eléri vagy meghaladja a 750 millió eurót. A Pénzügyminisztérium becslése szerint
Zuzana Caputová szlovák államfő nem fogja kinevezni a környezetvédelmi tárca élére a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) által jelölt Rudolf Huliakot - derült ki az elnöki iroda sajtóosztályának a közleményéből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
Idén is a Palatinus strandra várják a holtszezonban a gyönyörű fényvilág csodálóit. Ezúttal a 150 éves főváros történetét nézhetjük meg a kezdetektől napjainkig.