2023. október 19. csütörtök

okt. 19
14:35
Alulteljesített a Nestlé (TőzsdeFórum)
A svájci Nestlé, a világ egyik vezető élelmiszeripari cége az elemzők által vártnál kisebb bevétellel zárta az év első kilenc hónapját – derült ki a vállalat csütörtökön közzétett jelentéséből. A januártól szeptember végéig tartó időszakban a cég globális bevétele 0,4 százalékkal, 68,8 milliárd svájci frankra csökkent éves összevetésben. Az árbevét
okt. 19
14:36
Rá sem ismerni, vagy mégis? Kajdi Csaba soha nem látott fotókat posztolt magáról (Blikk)
Soha nem látott régi fotókat mutatott magáról Kajdi Csaba. A rajongók imádják.
okt. 19
14:36
A kormány 2010 óta megduplázta a bölcsődei helyek számát, de ahhoz, hogy több gyerek szülessen, szükség van még valamire (Magyar Nemzet)
A Nemzeti tehetség program átalakításáról is beszélt Hornung Ágnes.
okt. 19
14:39
Rejtély, hogy a szankciók árnyékában hogy vehetett amerikai államkötvényeket Oroszország (HírTV)
Az amerikai pénzügyminisztérium közlése szerint valahogyan 2 millió dollárral nőtt az oroszok kötvényvagyona az elmúlt hónapokban, csakhogy ez a nyugati szankciók árnyékában nem történhetett volna meg.
okt. 19
14:42
Szegényebb lett az Orbán család egy veszteséges céggel (Menedzsment Fórum)
Törölték Orbán Viktor unokaöccsének legveszteségesebb cégét, de Orbán Dávidnak így is maradt munkája: fel kell töltenie építési hulladékkal a családi bányagödröt.
okt. 19
14:42
Tovább romlik a helyzet: kést szorít a torkához Britney Spears (BorsOnline)
A sztár újabb sokkoló felvétellel rukkolt elő.
okt. 19
14:42
Edzője Milák Kristófnak: már "tegnap kellett volna" (Infostart)
Virth Balázs szerint az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó a huszonnegyedik órában van.
okt. 19
14:42
Új márkanéven működteti mobilitási szolgáltatását az AutoWallis (ProfitLine)
Az AutoWallis wigo néven működteti tovább a mobilitási szolgáltatását; a saját márkanév alatt elsőként az autómegosztó szolgáltatást viszik tovább, amelyet később újabb mobilitási szolgáltatások követnek majd - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
okt. 19
14:42
Vadiúj autómegosztó indul Magyarországon: itt lesz elérhető a szolgáltatás (Pénzcentrum)
A jövő héttől wigo (ejtsd: vigo) néven működik a Magyarországon megszűnő SHARE NOW helyébe lépő carsharing szolgáltatás. A SHARE NOW Magyarország jelenlegi, 100 ezer regisztrált felhasználójának az új alkalmazás letöltésén és beüzemelésén túl nincs teendője, az új érdeklődők pedig október 24-től tudnak regisztrálni a wigóra.
okt. 19
14:42
Felrobbant a Közel-Kelet, itt az izraeli-Hamász háború: rendkívüli műsorváltozásról döntött a magyar tévécsatorna (ATV)
Mivel tovább súlyosbodik az izraeli-gázai háború, az ATV ezen a hétvégén is rendkívüli műsorrenddel jelentkezik.
okt. 19
14:42
A Fed vért izzadva küzd az infláció ellen – egyre többen vannak, akik szerint maga a cél a baj (Portfolio)
A Fed agresszív kamatemeléseinek célja, hogy az inflációt visszaszorítsa a 2%-os célszintre, de egyre több közgazdász veti fel, hogy a célszintet egyszerűen meg kéne emelni. A többség szerint viszont ennek nagyon rossz következményei lennének.
okt. 19
14:42
Valódi fegyvernek hitték, leteperték a vízipisztollyal játszó fiút (hirado.hu)
Vízipisztoly miatt bilincseltek meg egy tinédzsert az Egyesült Királyságban.
okt. 19
14:42
Szépséges színésznő kelti életre a vásznon Katalin hercegné húgát (hirado.hu)
Hamarosan érkezik a Netflixre a The Crown (A korona) hatodik és egyben utolsó szériája, amelyben megismerhetjük az ifjú Vilmos herceg és Katalin történetét.
okt. 19
14:42
Egymeccses lehet a Pénzügyőr párharca a férfi röplabda Challenge Kupában (m4sport.hu)
Egymérkőzéses lehet a Pénzügyőr párharca a férfi röplabda Challenge Kupa első fordulójában az izraeli Hapoel Joav Kfar Saba ellen.
okt. 19
14:42
Új ipari park épül Érd és Budafok határában (vg.hu)
A beruházás a többi között lehetővé tenné az önkormányzati bevételek növelését.
okt. 19
14:42
"Durvább propagandát csináltunk, mint a kommunizmus alatt" – a lengyel köztévé műsorvezetője szokatlanul őszintén beszélt a választás után (SzMo)
Marcin Wolski műsorában a kampányban teljesen szabadon ment az ellenzék támadása és a kormánypárt programjának népszerűsítése. Ma már sztálini logikáról beszél.
okt. 19
14:42
Új háromhengeres benzinmotor gyártása kezdődött Szentgotthárdon (Autószektor)
Képünk illusztráció A kategóriájában többszörösen a világ legjobb motorjának választott 1,2 literes benzines turbófeltöltős motor új nemzedéke a Stellantis európai belső égésű erőforrások portfóliójának kiemelkedő szereplője lesz az elkövetkező években, elsősorban hibrid meghajtásokban. Az új motortípust számos műszaki fejlesztés jellemzi, amelyek
okt. 19
14:42
Pokoli szörnyeteg harapta ketté a hatalmas fehér cápát (AC News)
Rejtélyes módon pusztult el egy nagy fehér cápa Ausztrália vizeiben. Tetemét Portland mellett, az óceánparton fedezték fel.
okt. 19
14:42
Vilmos herceget rosszul érinti anyja ábrázolása A korona új évadában (in.hu)
Már csak pár hetet kell várnunk, hogy A korona hatodik évada debütáljon a Netflix platformján. A záró évad két részletben jelenik majd meg. Károly herceg és Kamilla esküvőjét, valamint Vilmos herceg és Katalin kibontakozó románcát követi majd nyomon.A sorozat gyakran szembesült kemény kritikákkal a királyi család ábrázolása és a történetszálak bemu
okt. 19
14:42
Hatalmas volt a csattanás, de senki sem sérült meg (Nyíregyháza)
Nagy erejű ütközés történt csütörtök reggel a Luther tér és Luther utca találkozásánál.
okt. 19
14:48
Ukrán startupok csatlakozhatnak a Design Terminal ösztöndíj programjához (Portfolio)
Ukrán startupokat is vár a Design Terminal Visegrádi régióra kiterjedő startup ösztöndíj programja - tájékoztatta az innovációs ügynökség a Portfolio-t. A V4 Startup Force, a régió első hálózatépítő startup ösztöndíjprogramja 2018-ban indult a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával.
okt. 19
14:48
Megérkezett a francia katonák első csoportja Csádba (hirado.hu)
Emmanuel Macron francia elnök szeptember végén jelentette be, hogy az év végéig kivonják Franciaország katonai kontingensét Nigerből.
okt. 19
14:48
Rishi Sunak: a britek Izrael mellett állnak a "legsötétebb órákban" is (vg.hu)
Netanjahu szerint hosszú háború áll még előttük, és szükségük lesz a britek támogatására.
okt. 19
14:48
Megrázó vallomás: Egy palesztin újságíró testközelben tapasztalja a bombázásokat (Nyugati Fény)
Gyermekeivel elhagyták otthonukat.
okt. 19
14:48
A mesterséges intelligencia sötét oldala (Digital Hungary)
Mint minden iparágban, a kiberbűnözésben is óriási változásokat idézett elő a mesterséges intelligencia az elmúlt hónapokban. A BlueVoyant kiberbiztonsági vállalat fenyegetésekkel kapcsolatos információi szerint a támadók rosszindulatú kódok írásához és rendkívül meggyőző adathalász e-mailek fogalmazásához is egyre szélesebb körben használják a mod
okt. 19
14:54
A Huawei-nél is járt Orbán Viktor, megállapodást írtak alá a kínai céggel (Infostart)
A kínai látogatáson lévő miniszterelnököt elkísérte a gazdaságfejlesztési miniszter is. Nagy Márton stratégiai megállapodást kötött a kínai telekom céggel.
okt. 19
14:54
Botrány: egy mentőállomás udvarán könnyített magán egy 25 éves férfi (Blikk)
Megdöbbentő történetről számolt be Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat. Egy 25 éves férfi igen nagy megbotránkozást okozott nekik.
okt. 19
14:54
Az Európai Bizottság információkat kér a Meta és a TikTok közösségi platformoktól (hirado.hu)
A két digitális óriáscégnek október 25-ig kell választ adni az Európai Bizottság megkeresésére.
okt. 19
14:54
Katasztrofális kibertámadásokhoz vezethet a generatív mesterséges intelligencia terjedése (Márkamonitor)
Jelentősen nőtt (27%-ról 36%-ra) azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek 1 millió dollárt meghaladó értékű adatvédelmi incidenst tapasztaltak az elmúlt egy évben, ennek ellenére a cégek több mint egyharmada nem tett kockázatkezelési erőfeszítéseket, és csak minden negyedik vállalat javította kiberrezilienciáját. A generatív mesterséges intell
okt. 19
14:54
Nyelvtan (Demokrata)
Nem csoda, hogy az indoeurópaiak belegolyóztak ebbe a gender dologba – mesélte ismerősöm, Fiktív Lajos.
okt. 19
14:54
Orbán Viktor a Huawei vezetőjével tárgyalt (Magyar Nemzet)
A sencseni megbeszélés fő témája volt a digitalizáció hosszú távú hatása a társadalomra, a gazdaságra, a biztonságra.
okt. 19
14:54
Vége a bujkálásnak: Hosszú idő után üzent minden magyarnak Rogán Antal (Nyugati Fény)
Megszólalt.
okt. 19
14:54
5 millió embernek osztottak szét jódtablettákat Svájcban (BitcoinBázis)
Svájc kormánya nemrégiben az ország nukleáris erőműveinek környékén élő, mintegy 5 millió lakos számára osztott szét kálium-jodid tablettákat. A hírek
okt. 19
14:54
Újra járható a Debreceni út! (Nyíregyháza)
A szakemberek csütörtök délelőtt átprogramozták a jelzőlámpákat, hogy akadálytalan legyen a forgalom.
okt. 19
14:54
Teljesen új fürdőszoba saját kezűleg, elképesztő gyorsan? Igen! (SzabolcsiHír)
.
okt. 19
14:56
Újabb állatkínzó kapott letöltendőt (Magyar Nemzet)
Sokba került a férfinak az, hogy brutális módját választotta a kutyaugatás megszüntetésének.
okt. 19
14:56
Egy juharfa okozta a csőtörést (Nyíregyháza)
A fát sajnos ki kell vágni, és rövidesen megkezdik a sérült vezetékszakasz cseréjét.
okt. 19
14:56
A vízhiányos bőr gondos ápolást igényel! (SzabolcsiHír)
.
okt. 19
14:58
Ünnepel a város (Nyíregyháza)
Nyíregyháza így tiszteleg az 56-os forradalom és szabadságharc hősei előtt.
okt. 19
14:58
Prémiumkategóriás focicipővel a teljesítmény is jobb lesz (SzabolcsiHír)
.
okt. 19
15:00
Van kiút a krónikus fájdalom mindennapos útvesztőjéből! (Blikk)
Nem is gondolnánk, hogy a fiatalok több mint egynegyede visszatérő fájdalommal küzd, de ebbe nem szabad beletörődni! Ezért vállalkozott a Bethesda Gyermekkórház edukációs, szülőknek szóló könyv megírására, amely rendszeres, visszatérő fájdalommal küzdő fiataloknak és családjaiknak nyújt konkrét segítséget.
okt. 19
15:00
Nagypályás kokainkereskedő testvérpárt fogtak el a fővárosban (hirado.hu)
Cselekményük mintegy 100 millió forintos bevételt eredményezett számukra.
okt. 19
15:00
A vártnál kevesebb amerikai kért munkanélküli-segélyt (vg.hu)
A tőzsde Jerome Powellre vár.
okt. 19
15:00
Holttestet találtak a focistadion lelátója alatt (BorsOnline)
Karbantartás folyt a tribünön, előkerültek a maradványok.
okt. 19
15:00
Megharapta az eladót, annyira kellett a nőnek a drága parfüm (Magyar Nemzet)
Tényleg akarta.
okt. 19
15:00
Az Orbán-Putyin találkozó miatt kongatták meg a vészharangot (Forbes)
Csütörtök reggel találkoztak a NATO-tagországok nagykövetei és Svédország Budapestre akkreditált nagykövete. Aggódnak a Putyin-Orbán közeledés miatt.
okt. 19
15:00
Elmarad az október 20-ai Lencsés Károly kötetének bemutatója (Nyíregyháza)
.
okt. 19
15:02
Ezer szálon kötődik Putyinhoz David Pressman kegyeltje (Magyar Nemzet)
Az amerikai nagykövet által pártfogolt orosz oligarcha aktívan segítette az orosz elnököt a politikai életben.
okt. 19
15:06
Elhunyt a balatoni sportélet legendája (Infostart)
77 éves korában elhunyt Ács Lajos. Ő volt a Mozdulj Balaton! főszervezője.
okt. 19
15:06
A debreceni állatkertbe érkeznek kárpátaljai tanulók (hirado.hu)
Az együttműködés keretében a Zoo Debrecen a Papilio ismeretterjesztő tevékenységét segítve helyszínt biztosít a kárpátaljai középfokú és felsőoktatásban részt vevők gyakorlati képzéséhez és ismeretszerzéséhez.

Keresés