A stressz okozta pattanás sokakat érintő probléma, mégsem mindig olyan könnyű a kezelése. Ha valami belsőleg nincs rendben, akár hormonális egyensúlyhiány vagy a magas kortizolszint miatt, nem elég, sőt néha nem is kell a bőrápolási rutinunkon változtatni, sokkal inkább az életmódunkon.A stressz hatása a bőrreA stresszt és a különböző érzelmi feszü
A fővárosi önkormányzat átveszi az Iványi Gábor vezetésével működő Oltalom Egyesület, illetve a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) hajléktalanellátó intézményeinek dolgozóit.
Körülbelül minden negyedik gyermek túlsúlyos vagy elhízott Magyarországon, nagy részük mégis annyira válogatós, hogy csak néhány fajta ételt eszik meg. A témával kapcsolatos kérdéseinkre dr. Bense Tamás, családorvos válaszolt.
Gulyás Gergely úgy fogalmazott, 1956 mérföldkövet jelentett a magyar nemzet fejlődésében, és erősen meghatározta a magyarok felfogását a fontos értékekről.
Iskolautcákkal tenné biztonságosabbá, élhetőbbé az oktatási intézmények előtti területeket a Levegő Munkacsoport. Több iskola előtt már tesztelték is ezt az Európa számos városában elterjedt módszert.
Magyarországi szakasza jelentős részén már csak néhány 10 centiméterrel tartózkodik a valaha mért legalacsonyabb érték felett a Duna vízállása. A nemzeti ünnepre pedig számos mérési pont ez alá az érték alá süllyedhet.
Ha a publikum kíváncsi szeme is követi őket, mindig egymásra mosolyognak, és pillantásaikból kölcsönös tisztelet árad, de vajon hogyan viszonyul egymáshoz valójában a brit uralkodó és menye?
Már készül a törvény, ami megágyaz minden idők legnagyobb magyar üzletének. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium kezdeményezte a légi közlekedési törvény módosítását, s ez alapján egyre biztosabb, hogy egy állami céghez kerül a Budapest Airport.
„A médiaszabadság védelme: Az Európai Unió szerepe” címmel tartottak sajtószemináriumot kedden Strasbourgban, az Európai Parlamentben, ahol sok szó esett az újságírókat és médiumokat ért kibertámadásokról, kémprogramokról és az új médiaszabadságot védő uniós jogszabályról is. A Media1 helyszíni tudósításából kiderül az is, miről beszélt Vera Jouro
Nemcsak a Forma-1 mezőnye, hanem bizony a magyar rajongók is kihívással állnak szemben a hétvégi Amerikai Nagydíjon, nem lesz egyszerű dolguk ugyanis, ha nem szeretnének lemaradni az austini eseményekről.
Írországot választotta a Coinbase A Coinbase, a legnagyobb amerikai központú kriptovaluta tőzsde Írországot választotta európai központjának – jelentette be a cég szerdán. A Coinbase Írországot szemelte ki bázishelyéül az Európai Unióban, hogy megfeleljen az EU MiCA szabályozási keretének, amely 2024 decemberében lép majd csak hatályba. A MiCA érte
Ezekben a napokban rendezik a világ legnagyobb technológiai és startup kiállítását, a Gitex Globalt. A dubaji eseményen a hazai vállalatok sikeres külpiacra lépését elősegítő Hepa Magyar Exportfejlesztési Ügynökség is képviselteti magát, és több magyar megoldást is megismerhet a várhatóan mintegy 180 ezer látogató.
Az amerikai elnök után a brit kormányfő is szolidaritási látogatásra érkezett Izraelbe. Rishi Sunak kijelentette, az Egyesült Királyság Izrael mellett áll annak legsötétebb órájában. A Hamász-terroristák másfél hete több mint 1400 izraelit mészároltak le brutális kegyetlenséggel. Közben a világ több nagyvárosában is palesztinbarát tüntetéseket tart
Megérkezett Pekingbe Vlagyimir Putyin orosz elnök. A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) márciusban kiadott elfogatóparancsa óta Putyin és kíséretének ez
Az Európai Bizottság első alkalommal tett közzé pályázati felhívást az európai lőszer- és rakétagyártás felgyorsításának támogatására - tájékoztatott a brüsszeli testület csütörtökön.
Ezekben a napokban rendezik a világ legnagyobb technológiai és startup kiállítását, a Gitex Globalt. A dubaji eseményen a hazai vállalatok sikeres külpiacra lépését elősegítő HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség is képviselteti magát, és több magyar megoldást is megismerhet a várhatóan mintegy 180 ezer látogató. A világ egyik vezető önkiszolgáló
A Magyar Divat & Design Ügynökség (Mddü) negyedik alkalommal rendezi meg a 360 Design Budapest, regionális designkiállítást október 17. és 22. között. A korábbi években is nagy népszerűségnek örvendő eseménynek idén az Adria-palota ad otthont, ahol összesen több mint 60 ismert és feltörekvő hazai, valamint regionális designer több mint 200 alkotásá
Csökkent szeptemberben – immár 18. hónapja folyamatosan – az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe. A Conference Board amerikai gazdaságra vonatkozó összetett indexe, a LEI (Leading Economic Index) szeptemberben az előző havi értékéhez képest 0,7 százalékkal 104,6 pontra csökkent, az augusztusi 0,5 százalékos