Max Verstappen egy szóval kifejezte mit gondol azokról a pletykákról, amik a Red Bullnál dúló hatalmi harcokról számoltak be. A német sajtó a napokban Christian Horner előretöréséről és Helmut Marko esetleges elbocsátásról cikkezet. Állításuk szerint a brit csapatfőnök nagyobb befolyásra és hatalomra vágyik az anyavállalaton belül, így szívesen nyu
A georgiai kormány az illetékes intézményekkel közösen részletes tervet dolgozott ki, amelyet egy térségbeli nukleáris háború esetén alkalmaznának - közölte Grigol Liluasvili, a Georgiai Állambiztonsági Szolgálat vezetője.
Orosz hírforrások is megerősítették, hogy az ukránok 30 kilométert tudtak előrehaladni és sikerült elfoglalniuk a Krynky faluban felállított katonai bázist.
A szocho bevezetése ellenére augusztusban már ötödével több pénzt kötöttek le bankbetétben a lakossági ügyfelek, mint egy hónappal korábban, ráadásul a legújabb ajánlatok már infláció feletti kamatozást ígérnek, sőt az állampapírhozamokkal is versenyre kelnek.
Mire figyeljen a munkáltató és a munka vállaló a fizetés nélküli szabadság egyes eseteiben? Mire érdemes figyelni a fizetési szabadságról szóló megállapodás során? Milyen módon tudják felmondással megszüntetni a felek a közöttük fennálló munkaviszonyt fizetés nélküli szabadság esetén? Cikkünkben ezeket a kérdéseket járjuk körbe.
A GKI korábban már 2023 elejétől 0,5 százalékos visszaesést jelzett előre idénre, és ezen szeptemberben sem változtatott, a 2024-es növekedési prognózisát ugyanakkor csökkentette.
Szeptemberben immár tizennegyedik hónapja emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban - az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.
Két időközi parlamenti választáson mért komoly vereséget a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt a kormányzó Konzervatív Pártra. Ez volt a tizenhárom éve kormányzó konzervatívok negyedik veresége az elmúlt négy hónapban.
Szeptemberben immár tizennegyedik hónapja emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban - az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára felkerült adatok szerint.
A Kopaszi-gát szomszédságában, a BudaParton nyitotta meg kapuit október 19-én a Radisson szállodacsoport új business szállodája. A full-service hotel megnyitásával egy olyan nemzetközi csúcsmárka jelent meg az újbudai városrészben, mely tovább erősíti a környék szolgáltatásait.
Ha szeretnéd, hogy a hajad gyorsabban nőjön, küzdesz az elvékonyodása ellen, vagy csak regenerálnád a hajszálaid, a szakértők szerint a hajnövekedést elősegítő ételek fogyasztása a legfontosabb dolog, amit tehetsz.A kiegyensúlyozott, teljes értékű, tápláló étrend elengedhetetlen a haj egészségéhez és növekedéséhez. A fehérje például ilyen táplálékc
A Twitter utódja után immár a Facebook és a TikTok üzemeltetőinél is vizsgálja az EU, hogy mit tesznek az erőszakos Hamász-videók és az izraeli-palesztin konfliktusról szóló dezinfromációk terjedése ellen.
A Gazdasági Versenyhivatal egyebek között azt javasolja, hogy jogszabály tiltsa meg az árversenyt akadályozó szerződési gyakorlatokat az online szálláspiacon, emellett javítanák a szállásadók helyzetét a nyárihoz hasonló - a Booking.comhoz kapcsolódó -, tömeges piaci problémák hatékony kezelésében - közölte a GVH, miután lezárta gyorsított ágazati
Kudarcot vallottak az eddigi orosz-ellenes szankciók, hangsúlyozták konzervatív EP-képviselők a büntetőintézkedések hatékonyságáról szóló vitán az Európai Parlamentben.
A jelenlegi lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) kísérletet tenne kabinet összeállítására, amennyiben az államfő megbízná őt kormányalakítással - erősítette meg pénteken Piotr Müller kormányszóvivő. A három ellenzéki tömb hétfőn tárgyal koalícióalakításról.
Az illetékes hatóságok felkészültek arra, hogy hatalmas széllökések, tartós eső és a vihar okozta áradások várhatók. A késő esti órákban már "elszabadulhat a pokol". Kielben és Flensburgban több utcát már elöntött a víz.
Reményét fejezte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy Magyarország amerikai nagykövete arról is tájékoztatta a NATO-diplomatákat, hogy hogyan került az Egyesült Államokba, 416 tonna urán Oroszországból.
A magyar kormány számára kiemelt jelentőségű az együttműködés a német szövetségi kormánnyal - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Berlinben.
Sokkal nagyobb lehet a Naprendszer, mint eddig gondoltuk? A Kuiper-öv 30-50 csillagászati egységre helyezkedik el a naptól, a NASA űrszondája, a New Horizon adatai azonban könnyen felülírhatják az eddig érvényes megállapítást.
Az orosz-ukrán háború felértékelte a közép-európai régió szerepét a világban. Ugyanakkor a térség országai új kihívásokkal kerültek szembe, amelyekre a hagyományos együttműködési formákon túl új keretek között is keresik a válaszokat.
A jelenlegi lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) kísérletet tenne kabinet összeállítására, amennyiben az államfő megbízná őt kormányalakítással - erősítette meg pénteken Piotr Müller kormányszóvivő.
Kicsi az esélye annak, hogy az eddig kormányzó Mateusz Morawiecki sikerrel jár, de megkörnyékezheti kisebb, ellenzéki tömörülések színeiben szejmbe jutott pártok képviselőit.
Rómában egy 29 éves marokkói származású bevándorló, életveszélyesen megsebesített késsel egy 32 éves olasz férfit. Az afrikai migránsokhoz köthető bűncselekmények száma, jelentősen megugrott a dél-európai országban.
Új kerékpárutat adtak át a Fejér vármegyei Cecén csaknem félmilliárd forintos európai uniós támogatásból, a Széchenyi 2020 program keretében - tájékoztatta Cece önkormányzata az MTI-t.
A gyermek vizsgálatakor a bőr, a látható nyálkahártyák sápadtak, a fül, a tenyér, a talp, a köröm alatti rész fehérebb. Némely esetben szaporább szívverés és szívzörej is hallható.
Tóth Andi legjobb barátja az ősz. Ennek apropóján összeállított egy őszi bakancslistát, a lista pontjainak teljesítését napról napra megosztja követőivel. Most éppen egy jó könyvvel kuckózott be az őszi hűvös elől - kellemest a hasznossal, ezt egy forró habfürdőben merülve tette meg.
Az utóbbi hónapok meglehetősen viszontagságosak voltak a kriptoprojektek számára, ugyanis a megnövekedett szabályozói törekvések csak felerősítették a medvepiaci tendenciákat. Ahogy
A lélektani és tűréshatáron mozgott a soproni szélerősség délelőtt, indokolt volt hát, hogy az OMSZ másodfokú figyelmeztetést adott ki. Csak óvatosan a János-hegyen is!