A református szeretetszolgálat által elindított Kívánságlista program lényege, hogy az adományozók megismerhetik a támogatott gyermekek konkrét karácsonyi álmát.
A hagyományoknak megfelelően az idei Omék is helyszínt biztosított az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának kihelyezett ülésének. Nagy István agrárminiszer beszámolója után Ondré Péter, az AMC ügyvezető igazgatója bemutatta a szervezet munkáját.
Katar közvetítésével térhetett haza négy, Oroszországba vitt ukrán gyerek, ami felveti a lehetőséget, hogy akár több százan is visszatérhetnek. A gyerekek elszállítása miatt fogalmaztak meg háborús bűnvádat és adtak ki körözést Vlagyimir Putyin orosz elnök és az elnök gyermekjóléti biztosa ellen.
Előremutató fenntarthatósági elvek alapján készült, díjnyertes dizájnbútorokat adományozott Balogh Levente üzletember a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemnek, amit jelképesen Dr. Gyuricza Csaba, az Egyetem rektora vett át. A bútorokat a Mate Budai Campusának közösségi terében helyezték el.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyebek között azt javasolja, hogy jogszabály tiltsa meg az árversenyt akadályozó szerződési gyakorlatokat az online szálláspiacon, emellett javítanák a szállásadók helyzetét a nyárihoz hasonló - a Booking.comhoz kapcsolódó -, tömeges piaci problémák hatékony kezelésében - közölte a GVH, miután lezárta gyorsított ág
Szinte mindenhol 20 és 30 fok közötti meleg lesz ma Magyarországon. A legmelegebb a déli-délkeleti országrészben lehet, ahol megdőlhet az eddig rekord is.
A Tesla egyetlen európai gyárában feltűnően sok a súlyos munkabaleset. A dolgozók nagy része jobb munkakörülményeket és több biztonságot követel, de egyelőre csak béremelést kapnak.
Újjászületés előtt állhat a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar, ha sikerül jó válaszokat találnia a XXI. századot meghatározó kihívásokra - mondta az agrárminiszter pénteken, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának kihelyezett ülésén a budapesti Hungexpo Kongresszusi és Kiállítási Központban, a 81. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari K
Informatikai rendszerprobléma merült fel 2023. október 20-án 9 óra 45 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – tájékoztatott a ORFK Kommunikációs Szolgálat a police.hu-n.
Az Egyesült Államokban a használtlakás-eladások 2010 óta a legalacsonyabb szintre csökkentek szeptemberben a magas kamatok és az áremelkedés miatt - írja a Bloomberg.
Kiss Tímea lett az Armadillo Kreatív Ügynökség mood managere. Az új pozíció bevezetésével a cég azt a fontos célkitűzést szeretné megvalósítani, hogy a kreatív és innovatív gondolkozáson alapuló iparágban dolgozó kollégákat támogassa a mentális jólét javításában és a munkahelyi környezet pozitív alakításában. Kiss Tímea több mint 10 éves tapasztala
"Az alacsonyabb önerőhöz magasabb hitelösszeg is párosul, ami miatt a JTM-re, vagyis a jövedelemarányos törlesztő részlet mutatóra vonatkozó szabályokra érdemes lesz kiemelten odafigyelni."
A BKK helyett Lázár minisztériuma építené Budapest villamosait, de akár Debrecen csatornaberuházásai is a beruházási miniszter irányítása alá kerülnének – a volt közlekedési államtitkár túlzott centralizációnak tartja az új javaslatot. Vélemény.
Október 23-án, az 1956-os forradalom emléknapján, Amerikában premier előtt mutatják be a Semmelweis-filmet. A romantikus, történelmi drámát az Oscar-díjra jelölt Koltai Lajos rendezte, főszerepben Vecsei H. Miklós, szülésznő segítőjét pedig Nagy Katica alakítja.
Négy belterületi utat újítanak fel Őrbottyánban 243 millió forintos európai uniós forrásból a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz jóvoltából a jövő év végéig - tájékoztatta a Pest vármegyei település önkormányzata közleményben az MTI-t.