Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy a Krug Galériában saját, kézzel festett ikonjaim is megtekinthetők – írja Facebook-oldalán Simicskó István. Az ikonok
A magyar kormány számára kiemelt jelentőségű az együttműködés a német szövetségi kormánnyal – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Berlinben, ahol október 23-a kapcsán tartott beszédében kiállt Izrael mellett a Hamásszal szemben és Ukrajna mellett, Oroszországgal szemben.
Az eddig rendelkezésre álló bizonyítékok arra utalnak, hogy öt héttel ezelőtt célzott és kifinomult hackertámadás történt a Nemzetközi Büntetőbíróság számítógépes rendszere ellen, és célja kémkedés volt. A támadás a szervezet megbízatásának aláásására irányuló komoly kísérletként értelmezhető - közölte pénteken a hágai székhelyű bírói testület (ICC
Az egyetemi felvételi során akár hetven többletpont is járhat annak a középiskolásnak, aki elvégezte a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programját.
A rendőrök és a határvadászok arról beszélnek, hogy a migránsok már gyermekeket is pajzsként használnak, miközben megpróbálnak illegálisan átlépni a határon. Csak tegnap több mint ezerszáz bevándorlóval szemben intézkedtek a magyar hatóságok.
A közlemény szerint az ukránok szilárdan tartják a védelmi vonalaikat, és azt írták, az orosz erők 24 óra alatt mintegy 900 embert és 150 páncélozott járművet vesztettek.
A Gazdasági Versenyhivatal lezárta gyorsított ágazati vizsgálatát a hazai online szállásközvetítési- és szálláspiacon. A nemzeti versenyhatóság jelentéstervezetében több javaslatot fogalmazott meg. Az érintett piaci szereplőknek 30 napjuk van a tervezet véleményezésére.
A most kezdődő fűtési szezonban is marad a rezsicsökkentés a magyar családoknak, akiket már 2013 óta segítenek ezzel - mondta Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.
A főváros nem tudja tovább fizeti az Állatkert Biodómjának fűtését, a hidegben összedőlhet az épület teteje – értesült a Népszava. Tavaly novembere és idén májusa között több mint félmilliárd forintot emésztett fel a Biodóm csökkentett üzemmódú fenntartása. Zugló MSZP-s polgármestere szerint a kormányzatnak kell megemberelnie magát és a beruházást
"A vállalkozásoknak szükségük van arra a perspektívára, hogy a hidrogén a jövőben országszerte elérhető legyen, ugyanis ettől függnek a beruházási döntések is" – mondta Peter Adrian, a DIHK elnöke.
Pár évvel ezelőtt még kiterjesztett tesztprogrammal készültek a McLarennél arra, hogy egy IndyCar-pilótát a királykategóriába juttassanak, úgy tűnik, mára egy pilóta maradt benne, és ő sem jut el az F1-ig
A Harry Potter szerzője azt mondta, hogy szívesen leülne egy börtönbüntetést, ha gyűlölet-bűncselekménynek minősítenék, ha valakit szándékosan rossz személynévmással szólítanak.
Szeptemberben immár tizennegyedik hónapja emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban – az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára pénteken felkerült adatok szerint, közölte az MTI.
Szeptemberben 268 milliárd forint plusz megtakarítás érkezett a befektetési alapokba, a hozamokkal együtt pedig 3,6 százalékkal, azaz 438 milliárd forinttal nőtt az itt kezelt vagyon – adta hírül a BAMOSZ.
Számos jól tárolható almafajtát ismerünk ma már, ahhoz azonban, hogy a téli alma kitartson tavaszig, nem mindegy, mikor szedjük le és hogyan tároljuk a gyümölcsöt. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) összegyűjtötte az almatárolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
Folytatódik a következő években a MÁV-Volán-csoport járműfiatalítási programja, következő lépésként 160 darab korszerű, környezetkímélő, szóló kivitelű autóbusz érkezhet a Volánbuszhoz - közölte a közlekedési társaság kedden az MTI-vel.
Huszonöt éves az egri RÉV, a Katolikus Karitász egri központjának szenvedélybeteg-segítő szolgálata. Az intézmény negyedszázados fennállása alkalmából Ternyák Csaba egri