2023. október 21. szombat

okt. 21
18:17
Sós Csaba Milák Kristófról: Ami szeptember óta történt, az nem korrekt (m4sport.hu)
Az úszók szövetségi kapitánya szerint Miláknak már előrébb kellene tartani a felkészülésben.
okt. 21
18:18
Hoppá: Majka nyilvánosan akadt ki, végleg elege lett (BorsOnline)
Majkának nagyon elege van már a háborúból.
okt. 21
18:18
Jót tesz a szépségünkek és még a zsírt is égeti, mégsem fogyasztunk belőle eleget (Life)
A céklát nem véletlenül hívják a tél császárának, az immunrendszerünk működése szempontjából az egyik legfontosabb vitamin- és ásványianyag-forrásunk a hideg hónapokban. Mégis nagyon keveset fogyasztunk belőle.
okt. 21
18:18
Az anyai bűntudat a képzőművészetben is jelen van (WMN)
Nők, akik számára az anyaság és az alkotói lét egyaránt hivatás. Egy izgalmas kiállítást ajánlunk:
okt. 21
18:18
6 érdekesség Walt Disneyről, aki 100 éve megváltoztatta a világot (Hamu és Gyémánt)
100 évvel ezelőtt, 1923 októberében indult el világhódító útjára a Walt Disney, melynek élén a névadó, Walter Elias "Walt" Disney állt. A mesebirodalom alapítója érdekes ember volt, a múltját ismerve talán meg is lepődünk, hogy az ő nevéhez fűződik a cégóriás. A kerek évforduló alkalmán elmondunk pár érdekességet az emberről, akinek rajzaiból és ví
okt. 21
18:18
Hosszú kamion sorok a szlovén határon: életbe lépett a határellenőrzés (Növekedés)
Életbe lépett a szlovén határellenőrzés a magyar határon.
okt. 21
18:18
86 éves korában elhunyt a Manchester United legendája (Mandiner)
Sir Bobby Charlton az angol válogatottban összesen 106 alkalommal szerepelt, 49 gólt lőtt, 1966-ban pedig világbajnokságot nyert.
okt. 21
18:18
Csökkenő felhőzet (Köpönyeg)
Vasárnap reggelig sokfelé várható eső, zápor, néhol akár
okt. 21
18:18
Kimászott a gödörből a Debrecen, fontos meccset nyert meg (Magyar Nemzet)
A női kézilabda BL-ben a hajdúságiak 27-22-re verték a Buducsnoszt Podgoricát.
okt. 21
18:18
6 vers és 6 kép a múlt századból, ami meghozza a kedved a szürethez (egy.hu)
Leszüreteltük a múlt század őszi verseinek javát és fotókat tettünk melléjük az egykori szőlődombokról. Szemezgessetek velünk!
okt. 21
18:18
A Coinbase Base blokklánca nyílt forráskódú lett (BitcoinBázis)
A Coinbase Layer 2 hálózata, a Base jelentős lépést tett az átláthatóság és a közösségi együttműködés irányába azzal, hogy a
okt. 21
18:18
Szétlőttek egy Cybertruckot, hogy megnézzék golyóálló-e (Villanyautósok)
Nem páncélozott jármű, de nem egyszerű kilyuggatni.
okt. 21
18:18
Ha egy rendszer nem működik jól, a benne élők élete sem kerek (Telex)
Krusovszky Dénes Levelek nélkül című regénye megmutatja, hogy egy társadalom diszfunkcionalitása milyen hatással van az emberek életére.
okt. 21
18:18
Végül is ki számít alkoholistának? (Telex)
Miközben egyre többet beszélünk az alkoholfüggőség témájáról, a fogalom meghatározása körül még mindig sok a bizonytalanság. Mégis mikortól számít valaki alkoholistának? Hány pohár bort ihatunk meg egy héten anélkül, hogy kialakuljon a függőség? Az addiktológus szerint az alkoholizmus egy spektrumon helyezhető el, a WHO szerint pedig biztonságos al
okt. 21
18:21
Kapás Boglárka szerezte az első magyar győzelmet a budapesti úszó vk-n (m4sport.hu)
Négy harmadik és egy második hely után megvan az első magyar aranyérem.
okt. 21
18:21
Tizenévesen az oltár előtt: sztárok, akik szemtelenül fiatalon házasodtak (Femcafe)
Gondoltad volna pont róluk? Cikkünkben bemutatunk 5 olyan híres nőt, aki meglepően fiatalon mondta ki a boldogító igent.
okt. 21
18:23
Meglepi az amerikaiakat, hogy elmaradt az F1-es sprint iránti lelkesedés (m4sport.hu)
Nagyobb durranást vártak, nem kapták meg – az amerikai szervezők nem értik, miért nem indította be a közönség lelkesedését, hogy idén sprinthétvégét tartanak.
okt. 21
18:24
Durván hódít a vegán étrend: 2050-re százmillióan fogják követni Európában (Menedzsment Fórum)
Azt jósolják, hogy 30 év múlva megtöbbszöröződik a vegetariánusok száma, amit alátámaszt az a tanulmány is, amely szerint a Z generáció igen fogékony a növényalapú étrendre.
okt. 21
18:24
Amerikában csökkentek, Európában pedig emelkedtek a terményárak (Agrofórum)
A pénteki kereskedési napon a csütörtökivel pont ellentétes irányba mozgott a két nagyobb piac. Chicagóban pénteken a búza 1,6 százalékkal, a kukorica 1,7 százalékkal, a szójabab 1 százalékkal, a repce pedig 2,7 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a repce értéke csökkent.
okt. 21
18:24
Az Ftc egy hónapra kölcsönadja a Vácnak a magyar válogatott beállót (Eurosport)
Női kézilabda-vb - Bordás Rékát egy hónapra kölcsönadja az FTC-Rail Cargo Hungaria Vácra a november 30-án kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságot és a magyar női kézilabda-válogatott érdekeit szem előtt tartva.
okt. 21
18:24
Gábor Györgyék akkor hallgattak, amikor ideje lett volna a szólásnak (Mandiner)
Hallgatásuk árát megfizették Izraelben a lefejezett csecsemők, a felvágott hasú terhes nők, a lemészárolt bulizó fiatalok és Európa is. Demeter Szilárd írása.
okt. 21
18:24
Munster javulni szeretne a Közép-Európa Rallyn, miután megismerte a Rally1-es Fordot (Racing)
Grégoire Munster arra számít, hogy javítani tud gyorsaságán a Közép-Európa Rallyn, miután Chilében megtanulta a Rally1-es Ford Pumát.
okt. 21
18:24
Marozsán bejutott a selejtező második fordulójába Bécsben (Sportal)
Marozsán Fábián két szettben győzött a Bécsben zajló 2,4 millió euró (921 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztorna selejtezőjének első fordulójában, szombaton.
okt. 21
18:24
"Na jó, de mi van, ha mégis igaz?" – így lesz egy konteóból vallás (Telex)
Az emberek nem tudnak lépést tartani a folyamatosan változó környezettel, valami kapaszkodót, stabilitást keresnek. Ezt adják meg az összeesküvés-elméletek, amiket mindenki úgy alakít, ahogy akar – vallástörténész tartott előadást csütörtök este Szegeden.
okt. 21
18:26
Haaland ismét villant, két vereség után újra nyert a Manchester City (Sportal)
Két nyeretlen bajnoki után a Brighton 2–1-es legyőzésével ismét három pontot szerzett a Manchester City, a Kerkez Milossal felálló Bournemouth viszont ismét pont nélkül maradt, és az utolsó előtti helyre csúszott vissza a tabellán.
okt. 21
18:27
Az egészségügyi államtitkár szerint több kórház is ,,trükközik", azért ekkora az adósságuk (ATV)
Az egészségügyért felelős államtitkár szerint november elején születhet döntés a kórházak adósságának a rendezéséről. Takács Péter azt is megemlítette, szerinte több intézmény is csaláshoz folyamodott, ezért ilyen nagy az adósságuk.
okt. 21
18:27
Lesújtó hírt kaptunk: egy újabb legenda távozott (Ripost)
Szombaton 86 éves korában elhunyt Bobby Charlton világbajnok angol labdarúgó.
okt. 21
18:27
Sallaiék nyertek, Szalai visszatérésében nem volt sok köszönet a Bundesligában (m4sport.hu)
A magyar válogatott játékosokat is foglalkoztató együttesek közül a Sallai Rolanddal felálló Freiburg 2-1-re verte a vendég Bochumot, míg a sérült Willi Orbánt nélkülöző, a kapus Gulácsi Pétert pedig a kispadra ültető RB Leipzig Darmstadtban győzött 3-1-re a német labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójának szombati játéknapján, melyen az éllovas Ba
okt. 21
18:28
Egy hónapra kölcsönadja játékosát a Ferencváros (Sportal)
Bordás Rékát egy hónapra kölcsönadja az FTC-Rail Cargo Hungaria Vácra a november 30-án kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságot és a magyar női kézilabda-válogatott érdekeit szem előtt tartva.
okt. 21
18:29
Marozsán egy győzelemre a bécsi főtáblától (m4sport.hu)
Marozsán Fábián két szettben győzött a Bécsben zajló 2,4 millió euró (921 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztorna selejtezőjének első fordulójában, szombaton.
okt. 21
18:30
Szoboszlai Dominik szavaitól hangos a brit sajtó, egyszer és mindenkorra tisztázta a Liverpool aranylábú focistája (Promotions)
Szoboszlai Dominik olyat mondott a Premier League-nek, amit már nem csak a brit címlapokon idéznek.
okt. 21
18:30
Százezren tüntettek Londonban a palesztinok mellett (Demokrata)
Jelentős rendőri készültség mellett hatalmas tüntetés volt szombaton Londonban a palesztinok mellett.
okt. 21
18:30
Colbrelli fontos szerepben tér vissza, Quintana nem igazol a Bahrainhez (Eurosport)
Friss bejelentéseket tett a Bahrain Victorious csapata 2024-re: a szívproblémák miatt tavaly visszavonuló Sonny Colbrellit ismét sokszor láthatjuk az Eurosport képernyőjén, Nairo Quintanát viszont nem – legalábbis a Bahrain színeiben biztosan.
okt. 21
18:30
Nagy a nyomás Izraelen, vége a kairói békekonferenciának (Magyar Nemzet)
A tanácskozás résztvevői felszólítottak a konfliktus kiszélesedésének megakadályozására.
okt. 21
18:30
Svéd aranyérem a curling vegyescsapat világbajnokságon (Sportal)
A svéd válogatott nyerte az aberdeeni curling vegyescsapat világbajnokságot, miután a szombati döntőben 8-2-re legyőzte a spanyol csapatot.
okt. 21
18:33
Gond lehet a francia költségvetési hiánnyal (Portfolio)
Franciaország további erőfeszítések nélkül nehezen tudja 2027-re 2,7%-ra csökkenteni költségvetési hiányát - véli az IMF vezető közgazdásza Pierre-Olivier Gourinchas.
okt. 21
18:33
Már Kárpátalján is mindennaposak a katonatemetések (hirado.hu)
Már Kárpátalján is mindennapossá váltak a katonatemetések.
okt. 21
18:33
37 milliót kérnek ezért az 1995-ös Hondáért! (Autónavigátor)
Ha látatlanban meg kellene saccolni egy 28 éves Honda árát, alig akadnának, akik egymillió forint feletti összeget tippelnének. Ez érthető
okt. 21
18:36
Megelevenedő középkor Zsámbékon – lenyűgöző interaktív fesztiválon jártunk (Mandiner)
Boszorkányoktól a pestisdoktorokig, kézművességtől a várostromig a középkori valóság és hitvilág sok-sok eleme kacsintott ránk borzongató, hús-vér formában. Mutatjuk az időutazást képekben!
okt. 21
18:36
Határon át: a Karancs-Medves (Magyar Mezőgazdaság)
Bár északi szomszédunkat leginkább természetes határok, vízfolyások választják el tőlünk, a Karancs-Medves vidékén a két ország természetföldrajzi értelemben és geológiai kialakulását tekintve is szorosan összefügg egymással.
okt. 21
18:39
Százezren tüntettek Londonban a palesztinok mellett (hirado.hu)
A Scotland Yard kora esti első becslése szerint a Palestine Solidarity Campaign nevű szolidaritási kampánycsoport szervezte demonstráción százezren vettek részt.
okt. 21
18:42
Javított a BVSC a női vízilabda Eurokupában (Infostart)
A BVSC-Zugló hazai medencében 14-5-re nyert a német Spandau Berlin ellen a női vízilabda Eurokupa csoportkörének szombati második fordulójában.
okt. 21
18:42
Erre a két vármegyére kétnapos riasztást adtak ki (BorsOnline)
Szerencsére október 23-a miatt háromnapos a mostani hétvége.
okt. 21
18:42
A MÁV szerint Mészáros cégének hibájából akár egy hónapot is csúszhat a Szeged-Röszke-vasútvonalon a személyforgalom elindulása (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 21
18:42
Kerkezék elbukták az előnyüket, két vereség után javított a ManCity a Pl-ben (Eurosport)
Premier League - Kerkez Milos csapata, a Bournemouth hazai pályán 2-1-re kikapott a Wolverhamptontól az angol labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának szombati játéknapján.
okt. 21
18:42
A Microsoft egy vagyont fizet vissza adóelkerülés miatt (Növekedés)
A nagy technológiai cégek a nyereségük nagy részét külföldre helyezték át, emiatt például az Egyesült Királyság 2 milliárd fontnyi (közel 680 milliárd forint) adóbevételtől esett el. Egy nagyobb adózási átláthatóságért kampányoló csoport szerint hét piacvezető cég brit vállalatai 750 millió font társasági adót fizettek be a 2,8 milliárd font helyet
okt. 21
18:42
Szétrúgta a pap a "sátáninak" titulált töklámpásokat (Mandiner)
Az atya rendhagyó módon fejezte ki a halloween-i dekorációval kapcsolatos nemtetszését.
okt. 21
18:42
Szalai Attila visszakerült a kezdőcsapatba, de sok öröme nem lett belőle (Magyar Nemzet)
A Hoffenheim a válogatott védővel a soraiban kapott ki otthon 3-1-re az Eintracht Frankfurttól.
okt. 21
18:42
Javított a BVSC az Eurokupában (Sportal)
A BVSC-Zugló hazai medencében 14-5-re nyert a német Spandau Berlin ellen a női vízilabda Eurokupa csoportkörének szombati második fordulójában.
okt. 21
18:44
Ronaldo bombagólt lőtt szabadrúgásból, a kapus mozdulni sem tudott (Sportal)
Cristiano Ronaldo a Damac elleni bajnoki 57. percben lőtt elképesztő szabadrúgásgólt, az Al-Nasszr ezzel a találattal vezetett 2–1-re a szombati bajnokin.

Keresés