Azon iparágak számára, amelyeknek a termelési folyamatában a fúrás kiemelt szereppel bír, a rendelkezésre álló berendezések hatékonysága és precizitása kulcsfontosságú, hiszen azok nagymértékben meghatározhatják a produktivitást. A Flex Machine Tools – ezt szem előtt tartva – fejlesztette a FlexArm magfúró kart. Ennek az innovatív technológiának az
A rovarhotel építésnek most nagy divatja van. Mi magunk is építettünk többféle rovarhotelt, méghozzá azért, mert kísérleteztünk, hogy melyik verzió lesz hatékonyabb, akár összetételben, akár egyéb szempontból. Saját tapasztalatainkat osztom meg most, mert van, ahol ellentmond a híreszteléseknek.
Maldív-szigeteki utazásról álmodsz, netán már tervezed is, de még nem tudtál utánajárni a legjobb hoteleknek? Cikkünkben összegyűjtöttük az öt legjobb szálláshelyet, ahol garantáltan jól telik majd a téli nyaralás! Megmutatjuk,…
Egy tanulmány szerint az élettel való nagyobb elégedettség jelentősen jobb pszichológiai és fizikai egészséggel jár együtt.Az élettel való elégedettség alatt azt értjük, ahogyan az emberek saját életüket értékelik, többek között szociális kapcsolataikat, karrierjüket, az elért céljaikat és a mindennapi életben való boldogulás képességét.Ezt gyakran
Mi kell ahhoz, hogy minél jobban hasítson az otthoni mobilnetünk, és akadozás nélkül nézhessük kedvenc sorozatunkat? Nos, elsőként nem árt, ha bizonyos tárgyaktól megszabadulunk, vagy szimplán áthelyezzük őket.
Elsősorban az olaj gyengülésének köszönhetően csökkent az elmúlt hetekben az üzemanyagok ára. Az Mfor Üzemanyagár-figyelő alapján nagyon úgy tűnik, hogy a héten lokális mélypontot értünk el, és innen ismét felfele mozdulnak majd az árak.
Rendkívül izgalmasra sikerült az Amerikai Nagydíj időmérő edzése. Max Verstappen 4 kerekes pályaelhagyását követően Charles Leclerc-é lett a pole-pozíció, aki egy ideig már el is könyvelte, hogy törölték az utolsó Q3-as körét. A Ferrari monacói pilótájára jól ráijesztett a mérnöke a levezető körén. Xavier Marcos Padros ugyanis azt mondta neki, hogy
Az őszi és téli hidegek beköszöntével egyre gyakoribbak a felső légúti megbetegedések. A hűvös, párás környezet kedvez a vírusok, baktériumok szaporodásának, emellett a szobába zárkózó, fotelban ülő, kevés vitamint és gyümölcsöt fogyasztó gazdaszervezeteik is fogékonyabbak a fertőzésre.
Az új évszakok mindig rengeteg változást hoznak magukkal, ezért jó ötlet, ha bizonyos időközönként kicsit újragondoljuk és az adott évszakhoz igazítjuk arcápolási rutinunkat is.
Már nem akkora partiarc, mint régen volt, szabadidejében álnéven ír verseket és bokszol, milliárdos vagyona ellenére pedig nem csak drága, még olcsó karórája sincsen Ungár Péternek. Az LMP társelnöke otthonában fogadta a Vasárnapi Blikket, lapunknak adott interjújában pedig elárulta, milyen bűn szárad szerinte Karácsony Gergely főpolgármester lelké
Az, hogy a kínai Byd elektromosautó-gyártó az AutoWallis Csoport tagját választotta az egyik első magyarországi szalonjának, tovább erősíti a márkakereskedői csoport piaci pozícióját, és komoly előrelépést jelent számára a fenntartható mobilitás terén. Az AutoWallis Csoport számára a modern mobilitás környezeti-társadalmi aspektusai kiemelt jelen
Az elemzők nagy része arra számít, hogy idén már egyáltalán nem javul a német gazdaság teljesítménye, sőt 2024-re is csak szerény mértékű növekedést prognosztizálnak.
Magyarország első vallás- és közoktatásügyi minisztere, de Eötvös a centralisták reformkori vezéreként, politikai filozófusként és szépíróként is kiemelkedő alakja volt a 19. századi magyar szellemi életnek. Lássuk, hogyan gondolkodott a saját démonjainkkal való küzdelemről!
Russel Crowe, Magic Johnson, Steven Spielberg és Samuel L.Jackson is szeret itt kikapcsolódni. Kristálytiszta tenger, homokos és sziklás strandok, lenyűgöző panoráma, romantikus történelmi városok, gazdag kultúra – az olaszországi Liguria 300 kilométernyi tengerpartja lenyűgöző változatossággal várja az idelátogatókat.
Meseházak, színes legendák, pompás virágok, több száz éves utcakövek – aki egyszer megfordul itt, álmában sokszor utazik majd az időtlen varázsba, a fagerendás házak közé. Rothenburg ob der Tauberban jártunk, és neked is javasoljuk, hogy felkeresd!
A Gázai övezet megtámadása egy bonyolult hadművelet, aminek a megtervezése időbe telik. – ezzel, illetve a politikai tárgyalások lefolytatásával magyarázza a szárazföldi offenzíva "késlekedését" a Híradónknak nyilatkozó katonai szakértő. Csicsmann László, közel-kelet szakértő pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az izraeli hadseregnek a Gázai öve
Október elejétől már küldhetnék a bankok az állampapírok tájékoztató levelet az ügyfeleknek, de a legtöbb hitelintézet csak decemberben postázza ki a dokumentumot. A tartalma már régen köztudott, de az abban szereplő kamatokat aligha kapja meg majd az ügyfél.
A Binance csendben, bejelentés nélkül emelt a határidős kereskedésért levont jutalék mértékén. A változást a felhasználók vették észre az oldal díjtáblázatban. Az áremelés az oldal hétköznapi, havi 15 millió dollárnál kevesebb forgalmat bonyolító ügyfeleit érinti, akiknek a jövőben az azonnali piaci áras (Market) megbízásokért a korábbi 0.04% helye
Olvasónk azzal kapcsolatban tett fel több kérdést, hogy miként kell szabályszerűen eljárni, ha egy korábban a társasági adó hatálya alól a kiva hatálya alá áttérő kft. most ismét a tao hatálya alá kerül. Olvasói kérdésre Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.
A Samsung, a Huawei és a Honor után a OnePlus a negyedik olyan gyártó, amelynek a táblagéppé szétnyitható telefonja Magyarországon is megvásárolható lesz. A OnePlus Open nem lesz olcsó, de mindent tud, amit egy hajlítható telefontól elvárhatunk.
Egy kisebb hiba után hajszállal nyerte volna az időmérőt, de túlvállalta magát a mindenről döntő körében, így csak hatodik lett: Leclerc mögül Norris és Hamilton rajtol majd.
Az Auchan visszahívta MORBIER PDO sajtját, mert abban Escherichia coli baktérium lehet jelen - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A madárinfluenza nem új keletű betegség, időről-időre felüti a fejét, óriási veszteségeket okozva a baromfi-tartóknak. Jelenleg egy igen virulens változat okoz megbetegedéseket világszerte, ezért a tudósok lázasan keresik a megoldást a védekezésre.
Új lakossági számlacsomag kínálattal állt elő az OTP Bank október elsejétől. A póló méret jellegű ajánlatok (XS, S, M, L) és az új Prémium csomag célja, hogy minden ügyfél személyre szabható, rugalmas szolgáltatást vehessen igénybe, amely minden élethelyzetben megfelelő megoldást kínál – írja közleményében a pénzintézet.
A szigetországban az új közterhet városi adóként vezetik be, a látogatóknak pedig minden egyes éjszakáért fizetniük kell majd. Még nem született döntés arról, hogy a szigetre látogatóknak mekkora összeget kell fizetniük, de Katrín Jakobsdóttir miniszterelnök szerint ez kezdetben nem lesz magas. Az izlandi elképzelés célja a környezetvédelem, mivel
Lionel Messi a nyár folyamán igazolt az Inter Miami csapatához, és már akkor is gyanítani lehetett, hogy ő lesz majd a liga legjobban fizetett futballistája, ám az MLS csupán most tette publikussá, mennyi pénzt visznek haza labdarúgói a 2023-as szezonban.
Az EuropaProperty Cre Real Estate Awards eseményére immár ötödik alkalommal került sor, ahol 26 különböző kategóriában hirdettek győzteseket a budapesti InterContinental Hotelben megrendezett gálavacsorán. A nemzetközi esemény keretein belül a legjobb épületeket, vállalatokat, ingatlanügyleteket és iparági szakembereket ismerik el, a díjakat azon v
21 év telt el azóta, hogy berobbant az életünkbe Terézanyu. Rácz Zsuzsa regényét 150 ezren vásárolták meg, mozisiker készült belőle, a második rész is szépen fogyott. A szerző mégis elhallgatott egy időre. Most viszont itt van a folytatás, és Kurucz Adrienn interjúja az íróval, amiből kiderül, mi is történt Terézanyuval, pontosabban Kovácsnéval az