Folyamatos a kapcsolattartás a Gázai övezetben rekedt tizenöt magyar állampolgárral, a kormány azon dolgozik, hogy egy nemzetközi megállapodás keretében az érintetteket biztonságba lehessen helyezni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.
Ha hiányosak az ismereteink a magas vérnyomásról, az káros lehet számunkra. A magasvérnyomás-betegségben minden ötödik ember érintett, mégis sok, ebben a betegségben szenvedő ember nem tud betegségéről.
Jelentős különbségek mutatkoznak a világ tőzsdéi között, az amerikai részvénypiacok a legfrissebb adatok alapján a globális részvénypiaci kapitalizáció csaknem felét adják. Ehhez természtesen hozzájárul, hogy az NYSE-n és a Nasdaq-on jegyzik a világ legértékesebb cégeit, utóbbi ráadásul masszív növekedésen ment keresztül az elmúlt években, így foko
Az új tervezésű palackok bevezetése része a Castrol PATH360 fenntarthatósági stratégiája** megvalósításának, amely a hulladék megtakarítását, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését és az életminőség javítását tűzte ki célul. A vállalat új ötliteres palackja Európában 20%-kal kevesebb műanyagot használ a korábbi ötliteres palackhoz* képest, amely a C
A Viszkis, azaz Ambrus Attila egy nem mindennapi felkérésre mondott igent: egy Kapuváron nemrégiben nyílt szabadulószobát próbált ki, és meg is gyűlt vele a baja.
Egy lelőtt Hamász-terroristánál vegyi fegyverek előállításával foglalkozó útmutatót találtak. Ezt az izraeli államfő jelentette be. Az orosz vezetés nem akar kimaradni az új világrend kialakításából.
Az izraeli központi bank nem változtatott a rövid lejáratú hitelkamaton szerdai ülésén attól tartva, hogy a palesztin iszlamista Hamász szervezet elleni háború következtében gyengülő gazdaság ellenére újra felpörög az infláció.
Miután a száraz tavasz azzal fenyegetett, hogy csökken a szántóföldeken az Egyesült Államokban a kukoricatermés, a gazdálkodók valószínűleg az ország valaha volt harmadik legnagyobb termését takarítják be.
A kriptoközösség már a Bitcoin feltalálása óta találgatja, hogy vajon ki lehet Satoshi Nakamoto, a világ legismertebb kriptovalutájának megalkotója. Az
A Századvég Politikai elemzési igazgatója jó ötletnek tartja, hogy a miniszterelnök az utóbbi időben többször tartott nagygyűlést vidéken, a helyszínválasztásnak mindig komoly indoka volt.
Bejelentést tett az F1-es Mercedes, amely csapat nevelőprogramjának tagja az elmúlt néhány évben legnagyobb rivaldafény és várakozások által övezett fiatal versenyző: Andrea Kimi Antonelli egy lépcsőfokot kihagyva jövőre már a Forma-2-ben debütál.
Új, több mint egymilliárd eurós garanciaprogram segíti a magyar kis- és középvállalkozásokat (kkv) - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) hétfőn az MTI-vel.
A Revolut a napokban e-mailben is tájékoztatta regisztrált felhasználóit, hogy a lakossági számlákra vonatkozó pénzváltási feltételek 2023. november 1-jén megváltoznak. De mit is jelent ez a gyakorlatban? A Bankmonitor.hu összefoglalta a kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat.
Az euróövezetben a vártnál kevésbé romlott októberben a fogyasztói hangulat az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG EcFin) előzetes adatokon alapuló hétfői jelentése szerint.
Véres harcok és a hősi küzdelem idején is érdemes józannak és mértéktartónak maradni - a kivételesen higgadtságra intő miniszterelnök szerint Brusznyai Árpád '56-os mártír története kell ma lebegjen az ország szeme előtt.
Sós Csaba szerint a váltók szempontjából is fontos lenne Milák visszatérése, nélküle jelentősen csökken az esély arra, hogy egy váltó megszerzi az olimpiai kvalifikációt.
A tüntetők a tervek szerint érintik majd Oroszország budapesti nagykövetségét is. Beszédet mond Karácsony Gergely, valamint az oktatási és diákszervezetek képviselői is.
Csodás végeredményt nyújt a hajnak.A köztudatba Foilyage néven bekerülő kifejezés az angol foil és a balayage szavak kombinációja. A népszerű színezési technikát a fodrászok a természetesebbnek tűnő kiemeléshez használják, és nagyszerű azoknak, akik mélységet és dimenziót szeretnének adni a hajuknak.Ahogy nevéből is kiderül, a Foilyage kétféle kiem