2023. október 24. kedd

okt. 24
15:24
Európát meghódítani készülő új autómárka szerezte meg Kimi Räikkönent (Racing)
A 2021-ben létrejött gyártó poszterén már ott virít a 2007-es világbajnok arca.
okt. 24
15:27
Ennek a döntésnek örülhetnek a Vodafone kisvállalati ügyfelei is (Piac és Profit)
A várakozásokkal ellentétben a Vodafone Magyarország a KSH fogyasztói árindex alapján meghatározott inflációkövető 22,01 százalékos díjkorrekció helyett jelentősen kedvezőbb, mindössze 15,4 százalékos díjkorrekciót alkalmaz a publikus tarifákat használó lakossági és kisvállalati ügyfelek havi előfizetési díjainak esetében. A vállalat emellett bejel
okt. 24
15:27
Szétlocsolta és meggyújtotta az üzemanyagot a benzinkúton egy kilencéves fiú Szlovákiában (Telex)
Az ott dolgozók rövid időn belül eloltották a tüzet.
okt. 24
15:27
Nem semmi váltás: Pete Davidson exe a humorista után a Stranger Things sztárjával jött össze (Sassy)
Egyik sztárpasi a másik után.
okt. 24
15:30
Magyar közreműködéssel indul az exobolygó misszió (Infostart)
Az űrmisszió budapesti konzorciumi találkozóját tartják Budapesten.
okt. 24
15:30
60 esztendős lett minden magyar gyerek kedvence, a Tv Maci (Blikk)
Belépőkártyát kapott az Esti mese legendás fogmosó barnamedvéje, a TV Maci mint az intézmény egyik "legrégebbi dolgozója" a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójától.
okt. 24
15:30
Üzent a NATO legerősebb embere, nem sok időt adott Magyarországnak (Portfolio)
Svédország már a jövő hónapban hivatalosan is felvételt nyerhet a NATO-ba, miután Törökország úgy döntött, hogy nem akadályozza tovább a NATO-csatlakozást.
okt. 24
15:30
Új típusokkal bővült a romániai Ford gyár portfóliója (autopro)
A járművek elektromos változatban is készülni fognak.
okt. 24
15:30
A magyar zászló színeibe borult a Niagara-vízesés (Ripost)
Magyarországra emlékeztek.
okt. 24
15:30
Melegebb a Fekete-tenger vize, mint augusztusban (Travelo)
Rekormeleget mértek Romániában és Bulgáriában.
okt. 24
15:30
Bejelentették: A DK polgármesterei kezdeményezik az ápolási díj kiegészítését az általuk vezetett településeken (Nyugati Fény)
Molnár Csaba és Kálmán Olga részletezte a legújabb javaslatokat a keddi árnyékkormányinfón.
okt. 24
15:33
Korda György és Balázs Klári soha nem hallott történeteikről mesélnek (Metropol)
Magyarország kedvenc házaspárja nagyon komoly dolgokról beszél a Mandinernek.
okt. 24
15:33
Kijavítják Dwayne Johnson párizsi viaszszobrát, miután a sztár kritizálta, hogy kifehérítették a bőrét (Telex)
A szamoai és fekete kanadai felmenőkkel rendelkező színész felvette a kapcsolatot a múzeummal, hogy kijavítsák a bőrszínét.
okt. 24
15:33
Putyin tényleg testdublőrt alkalmaz? A Kremlnek elege lett a pletykákból, mindent határozottan cáfol (naphire.hu)
"Abszurd hoaxnak" nevezték a vádakat.
okt. 24
15:33
Speciális megoldások vezettek sikerhez a múlt héten (Fintech)
Múlt héten több olyan cég is jelentős összeghez jutott, amely egy niche piacon tevékenykedik, köztük a Nirvana Insurance és a Procurify is.
okt. 24
15:36
Megszületett a megállapodás a lengyel kormányalakításról: őt támogatják a pártok (Blikk)
Az eddig ellenzékben lévő négy lengyel tömörülés megállapodott a parlamenti együttműködésről és a parlamenti többség létrehozásáról – közölte az ellenzék keddi varsói sajtóértekezletén Donald Tusk, a Polgári Platform elnöke. Mint elmondta, a koalíció őt támogatja kormányfőjelöltként.
okt. 24
15:36
Gyengült a forint az MNB kamatcsökkentése után (Adózóna)
Napi mélypontra gyengült a forint a főbb devizákkal szemben öt perccel azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 75 bázisponttal, 12,25 százalékra csökkentette az alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén, és a kamatfolyosó két szélét is ugyanilyen mértékben mérsékelte – közölte az MTI.
okt. 24
15:36
Elhunyt Angelo Bruschini, a Massive Attack gitárosa (hirado.hu)
A brit zenész, producer 65 évesen, tüdőrákban halt meg hétfőn.
okt. 24
15:36
Vastapssal ünnepelték Koltai Lajos Semmelweis Ignácról készített filmjét New Yorkban (hirado.hu)
New Yorkban bemutatták Koltai Lajos Semmelweis Ignácról, az anyák megmentőjéről készített életrajzi filmjét.
okt. 24
15:36
Tovább emelte éves kilátásait a Coca-Cola, az áremelés tolja az üdítőgyártó szekerét (vg.hu)
A Coca-Cola mind bevétel, mind profit terén felülmúlta az elemzői várakozásokat.
okt. 24
15:36
Mobilappok segíthetnek a spórolásban (MMonline)
Az ősszel együtt a lehűlés is megérkezett, lassan pedig bekapcsolhatjuk a fűtést. A jelenlegi gazdasági helyzetben nagyon fontos, hogy tudatosan gondolkozzunk a fogyasztás minden területéről, legyen szó a telefonunk használatáról, az áramról, a gázról vagy a vízről. Ebben a cikkben a HONOR öt olyan alkalmazást ajánl, amik segíthetnek ebben!Átlátni
okt. 24
15:36
Kiderült, hogy nevet vált-e a Fradi stadionja (Forbes)
A Groupama Biztosító 2014-ben lett a Ferencváros stadionjának névadó szponzora.
okt. 24
15:36
Tejfogyasztás – hogyan lehet fenntarthatóbb? (Agrotrend)
Bár megoszlanak a vélemények arról, hogy egészséges-e az állati tej fogyasztása, mégis világszerte hatalmas igény van a különböző tejtermékekre. Nem kívánunk magyarázatot adni arra az evolúciós kérdésre, vajon emésztőrendszerünk tényleg nincs-e felkészülve az állati tejre, de ettől függetlenül még tudunk tenni a fenntarthatóbb tejfogyasztásért – tu
okt. 24
15:38
Felcsillant a remény, hogy megépül az M9-es autóút: újra megpróbálkoznak Lázárék a hányatatott sorsú gyorsforgalmival (vg.hu)
A kivitelező csődje, majd a beruházási stop után már harmadjára fut neki az állam az M9-es autóút építésének.
okt. 24
15:39
Kövér hivatala megerősítette: továbbra sincs napirenden a parlamentben a svéd NATO-csatlakozás (Telex)
A korábbiakhoz képest ez azért még érdekesebb most, mert Erdoğan a török parlament elé terjesztette a svédek NATO-csatlakozásáról szóló javaslatát.
okt. 24
15:39
Jövő héten érkezhet a stabil One UI 6 (Android Portál)
A Samsung már egy jó ideje elindította a béta programot az Android 14 alapú One UI 6-hoz, és mostani hírek szerint a jövő héten végre kiadja az új felület stabil verzióját. A Samsung Members közösség egyik moderátora elmondta, hogy ez az utolsó hét a One UI 6 béta program számára, és nem lesz több béta
okt. 24
15:39
Az infláció lesz a hazai reklámárazás megmentője? (Digital Hungary)
A szilánkosodó reklámpiacon a tévék tömegelérési szerepe továbbra is fontos. A növekvő költségeik reklámdíjakban elérhető elismeréséről értekeztek az Internet Hungary konferencián hazai médiapaci vállalatvezetők.
okt. 24
15:42
Meghalt Angelo Bruschini, a Massive Attack gitárosa (Blikk)
Elveszítette a harcot a tüdőrák ellen Angelo Bruschini brit gitáros, akit a legtöbben a Massive Attack zenekar tagjaként ismertek, ám rengeteg egyéb zenei formációban is közreműködött. A tragédia hírét a zenekara erősítette meg kedden.
okt. 24
15:42
Az Országgyűlésben nincs napirenden a svéd NATO-csatlakozás ügye (Infostart)
A török elnök hétfőn benyújtotta a török parlamentnek a Svédország NATO-tagságának ratifikálásáról szóló törvény tervezetét.
okt. 24
15:42
Mit jelent a cilinderes szem? (WebBeteg)
Az astigmatizmus (astigmia) - a rövidlátás és a távollátás után - a harmadik leggyakoribb fénytörési hiba, mely speciális, hiszen a szem felszínére eső fénysugarak nem egy pontban vetülnek le, a szemnek nem egy fókuszpontja van.
okt. 24
15:42
A magyar lakosság 86 százalékának van valamilyen biztosítása egy kutatás szerint (ProfitLine)
A megkérdezettek 86 százalékának van valamilyen biztosítása, és egyre többen kötnek hitelfedezeti biztosítást a nem várt élethelyzetekre - derült ki az MBH Bank legfrissebb, reprezentatív kutatásából, amely a magyar lakosság biztosítási szokásait vizsgálta.
okt. 24
15:42
Megszólalt az MNB a komoly kamatcsökkentés után: év végére 7-8 százalék lehet az infláció, de nem dőlhetünk hátra (Pénzcentrum)
Az infláció nem játék, nem dőlhetünk hátra, a dezinflációt 2024-ben is folytatni kell közölte Virág Barnabás a magyar jegybank alelnöke az MNB Monetáris Tanácsának ülése utáni sajtótájékoztatón.
okt. 24
15:42
Kétéves az EU globális gigaprojektje, de egyelőre nem sok eredménye van (Portfolio)
Az Európai Unió 2021-ben indította el a Global Gateway nevű kezdeményezését, amely a kínai Övezet és Út kezdeményezéshez (BRI) hasonlóan infrastrukturális beruházásokon keresztül huzalozná újra a világot. EU-tisztségviselők szerint az eddigi eredmények a harcias retorika ellenére szerények, belső viták és ellentétek miatt. Sokan azonban már látni v
okt. 24
15:42
Hangoskodás és zavargás tört ki a horvát parlamentben (ATV)
Hangos kopogással és bekiabálásokkal zavarták meg az ellenzéki pártok Andrej Plenkovic horvát kormányfő egy órán át tartó évértékelő beszédét a nemzet és az ország állapotáról kedden a parlamentben.
okt. 24
15:42
Áttörés a rákkutatásban! Karikó Katalin volt cége bemutatta a daganatos megbetegedések elleni oltását (Ripost)
Vége lehet a rettegett betegség korszakának?
okt. 24
15:42
Történelmi karate-világbajnokság Budapesten, rekordszámú résztvevővel (m4sport.hu)
Utoljára láthatjuk együtt az egyéni és csapat versenyszámokat a vb-n.
okt. 24
15:42
Zabtejet kért a vidékre költöző fővárosi édesanya: elzavarták a faluból (BorsOnline)
A falusiaknak elegük van a sok fővárosiból.
okt. 24
15:42
Nba: Magyar játékos nélkül kezdődik a furcsa idény (Magyar Nemzet)
Az új lebonyolítás miatt már decemberben is döntőt rendeznek a ligában.
okt. 24
15:44
Visszalépett izraeli ellenfele, a Pénzügyőr játék nélkül megy tovább a Challenge Kupában (m4sport.hu)
Az izraeli háborús helyzet miatt visszalépett a férfi röplabda Challenge Kupától a Hapoel Joav Kfar Saba, így ellenfele, a Pénzügyőr SE játék nélkül jutott a 32 közé.
okt. 24
15:45
A magyarok közel fele azt gondolja, hogy az azonos nemű párok és gyerekeik nem egy család (Telex)
Szociológusok annak jártak utána, hogy a magyar lakosság szerint mi számít családnak. Például kell-e gyermek a családhoz? Mit gondolnak az emberek az élettársi kapcsolatban élőkről? Az azonos nemű párok, illetve az egyszülős háztartások családnak számítanak-e?
okt. 24
15:48
Elindult a nagy kaland: rekordszámú nevezés a pénzügyi diákversenyen (Menedzsment Fórum)
Több mint ötezren izgulhatták végig a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny első fordulóját. A továbbjutók már készülnek a folytatásra, ahol izgalmas feladatok és értékes nyeremények is várják a résztvevőket.
okt. 24
15:48
Fontos megállapodás született Lengyelországban (Privátbankár)
Az eddig ellenzékben lévő négy lengyel tömörülés megállapodott a parlamenti együttműködésről és a parlamenti többség létrehozásáról - közölte az ellenzék keddi varsói sajtóértekezletén Donald Tusk, a Polgári Platform elnöke. Mint elmondta, a koalíció őt támogatja kormányfőjelöltként.
okt. 24
15:48
Az Év Megszorítója trófeát tettek Orbán Viktor asztalára a Parlamentben (Blikk)
Az "Év Megszorítója" serleget tett Orbán Viktor parlamenti asztalára Bedő Dávid, a Momentum képviselője a Parlamentben.
okt. 24
15:48
Az Országgyűlésben nincs napirenden a svéd NATO-csatlakozás ügye (Infostart)
A török elnök hétfőn benyújtotta a török parlamentnek a Svédország NATO-tagságának ratifikálásáról szóló törvény tervezetét.
okt. 24
15:48
Musk szerint csak egyféleképpen lehet elkerülni a harmadik világháborút (vg.hu)
El Musk közölte, hogy az oroszok által megszállt Kelet-Ukrajna és a Krím valóban orosz akar lenni.
okt. 24
15:48
Elfogták a rendőrök a rettegett sikolymaszkos betörőt Nyíregyházán (BorsOnline)
Több mint egy hónapon keresztül rejtőzködött a tolvaj.
okt. 24
15:48
Idegmészáros kvíz: 10/6 maga a csoda, 10/10 szinte lehetetlen (Promotions)
Ez a kvíz olyan nehéz, hogy nem is lehet hibátlanul kitölteni.
okt. 24
15:48
Vészharang: már a vetőmagon megy a spórolás (Mezőhír)
Nagy a baj, ha már a termelési költségek 8-10%-át adó vetőmagon is spórolnak a gazdák.
okt. 24
15:48
Embercsempészeket fogtak Kecskeméten (Magyar Nemzet)
A négy külföldi állampolgár a szerb–magyar államhatár közeléből vitte Kecskemétre a migránsokat.
okt. 24
15:48
Mintha szivárogna a Föld magja, és a tudósok már tudják az okát (Helló Magyar)
Egyre több bizonyíték van arra, hogy a Föld magja lassan szivárog. De rendben van ez így?

Keresés