A Sziklaként emlegetett színészről mintáztak egy újabb viaszszobrot, amit a múlt héten mutattak be a párizsi Grévin viaszmúzeumban. A szobor sem a közönség, sem a hús-vér Dwayne Johnson tetszését nem nyerte el. A kritikák szerint túlságos kifehérítették a szamoai és fekete kanadai felmenőkkel rendelkező világsztár bőrszínét.
Az antikvarium.hu vasárnap esti online aukcióján a költő L. Gerő Erzsi színésznőnek ajánlott kötete cserélt gazdát a legmagasabb áron, de Vörösmarty Mihály szőlőszomszédjának címzett levelére és Mikszáth Kálmán Jó palócok című, 1882-es novelláskötetére is lehetett licitálni.
Ugyanis nem csak az eddig szokásos NBA-bajnokot koronázzák majd meg, hanem lesz egy NBA-kupa, egy Szezonközi Torna (In-Season Tournament) is, és azt is megnyeri valaki. Hogy ugyanaz a csapat lesz-e két győztes? Nem tudjuk, de hogy ez extra izgalmat kínál, az holtbiztos, és az is, hogy az NBA rangadóit a Sport TV-n követhetjük majd.Úgy ért
A réteges felhőzet az északkeleti harmadban és Sopron térségében maradhat meg legtovább, másutt szűrt napsütésre számíthatunk, majd nyugat felől mindenütt beborul az ég. Késő délutánig csak néhol fordulhat elő gyenge eső, szitálás, ezt követően viszont már egyre több helyen várható csapadék. A délies szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A l
A Blikk kérte ki a ciklus eleje óta megkötött frakciószerződéseket. A frakciók maradtak a jól bevált cégeknél, a tanácsadás és elemzések mellett a Fidesznek autóra is futotta.
A valós veszélyt illetően még "nagyon az elején tartunk" a folyamatnak – írta le az izraeli Hamász-támadás óta kialakult helyzetet Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő. A Hamász iszlamista terrorszervezet bejelentette két újabb női túsz szabadon engedését. Az izraeli háború keddi történései - percről percre.
Új ipari park létesült Balatonfüreden egy rekultivált szeméttelep helyén, a projekt 1,135 milliárd forint, száz százalékos európai uniós támogatásban létesült - hangzott el a beruházás új épületében tartott projektzáró ünnepségen csütörtökön.
Képzési koncepcióban gondolkodni, a képzési stratégiát évről évre megalkotni a mai napig sem természetes és magától értetődő a hazai vállalati, sőt még nagyvállalati színtéren sem. Léteznek élenjáró, az innovációt kereső és beépítő, akár a mesterséges intelligenciát is segítségül hívó szervezetek, de - főként a soft - fejlesztéseket úri huncutságna
Bűnösnek vallotta magát hétfőn egy amerikai számítógépes szakember, aki rövid ideig a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA) dolgozott, abban a vádban, hogy Oroszországnak akart kémkedni - jelentette be az amerikai igazságügyi minisztérium.
A NATI 100% PURE IDEA márka neve már ismerősen csenghet a magyar divatrajongók számára, akik viszont még nem találkoztak a ruhacímke ihlette márka nevével, azoknak érdemes elolvasni ezt cikket, mert nemcsak Gyulai Natália munkásságáról fogunk beszámolni, hanem arról is, hogy miben rejlik a márka 23 éve töretlen sikere Magyarországon, és hogyan hozz
Magyarország területén 2023. október 20-án 0 órától 2023. október 23-án 24 óráig a rendőrök 181 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 7 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 7 ember vesztette életét, 54 súlyos és 120 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 31 személyt ittas vezetés gyan
A Szerencsejáték Zrt az OTP Bankkal együttműködve egyedülálló lehetőséget kínál: egy szerencsés Játékoskártya-birtokos az elmúlt évtized egyik legnagyobb értékű hazai tárgynyereményével, egy több mint 100 millió forint értékű penthouse-jellegű lakással lehet gazdagabb. A lakásnyeremény visszatérése különleges mérföldkő a két vállalat életében.
Háromnapos ülést tart a héten az Országgyűlés, amely kedden ismét tárgyalja az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényt, amelyet a köztársasági elnök a jogszabály júliusi elfogadása után normakontrollra küldött – közölte az MTI.
Az ázsiai tőzsdéken felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel, ezt követően Európában is felemás kezdés jöhet a piacokon, Amerikában pedig az emelkedésé lehet a főszerep. Gazdasági események szempontjából igencsak mozgalmas napnak nézünk elébe, hiszen délután érkezik az MNB Monetáris Tanácsának kamatdöntése, míg külföldön elsősorban az előz
Napjainkban a termőegyensúly fenntartásában a termésritkítás számos gyümölcsfajnál azonos, egyes esetekben azonban fontosabb szerepet kap. Cikksorozatunk második részében bemutatjuk az alma termésritkításának gyakorlatban alkalmazható módszereit.
Évről évre több súlyos, akár halált is okozó kórházi fertőzésről számolnak be a kórházak, de a valóságban még ennél is rosszabb a helyzet. A kormány és a hatóságok megpróbálják a szőnyeg alá söpörni a problémát, de a Direkt36-nak sikerült kiderítenie eddig eltitkolt részleteket. Semmelweis Projekt, I. rész.
1987-ben Lentiben voltam katona a Magyar Néphadsereg kötelékében. Október 23-án úgynevezett kétezres parancs lépett életbe, ami gyakorlatilag egyfajta szükségállapotot jelentett,