Ha egyedül érzed magad, valójában egy népes társaságba csöppentél, a Meta-Gallup legújabb felmérése szerint ugyanis négy emberből egyet a magány szorongató érzése gyötör, s a szomorú trend világszinten megfigyelhető.
Véget ért a Techtogether+ járműipari rendezvény, melynek keretében szakmai fórum, kiállítás és mérnökhallgatói verseny is zajlott. Október 17-én rendezték meg a Techtogether+ kiállítást és konferenciát, mely 31 kiállítót, több mint 600 látogatót és 9 műszaki képzéssel is foglalkozó egyetemről több mint 300 diákot vonzott. A rendezvény keretében ker
Berecz Péter fiatal, feltörekvő televíziós újságíró-szerkesztő, az ATV Heti Napló című műsorának munkatársa volt a Media1 június 5-i műsorának vendége. Péter a beszélgetés előtt nem sokkal érkezett vissza a CNN-től, ahol egy ideig gyakornokként rengeteg izgalmas dologba láthatott bele a világ egyik legnagyobb hírtelevíziójának működésébe.
November 6-án visszatér a TV2 népszerű napi reality-je, a Párharc. A legújabb epizódokban ismét hét vakmerő sztárpár vállalkozott arra, hogy harcba szálljon és bizonyítsa, kapcsolata minden próbatételt kiáll és képes a többieket legyőzve elvinni a műsor fődíját. Leküzdve az időt, saját határait és félelmeit. A 3. évadban a kiélezett verseny során a
A Ksh 2022-es népszámlálási adatai szerint a 18 évesnél idősebb magyar lakosság több mint 32 %-a, mintegy 2,5 millió ember 60 év feletti, digitális eszközhasználatukat tekintve azonban nagyon jelentős a szakadék a 70 év alattiak és felettiek között. Míg az előbbiek 77%-a okostelefont használ, és 68%-a rendszeresen internetezik, addig a 70 év felett
Szabó Erika anyuka lett. Megszületett első gyermeke, a kisbaba igazán elragadó jelenség, teljesen megváltoztatja majd a Barátok közt egykori színésznőjének életét.
Egy holland hírportál utána ment egy ASML-nél történt adatlopási incidensnek. Kiderült, hogy az ipari kémkedéssel vádolt volt alkalmazott pont a Huaweinél talált munkát.
JAPÁN MOBILITÁSI KIÁLLÍTÁS A Japán Mobilitási Kiállítás (Japan Mobility Show) néven újjászületett Tokiói Autószalon (Tokyo Motor Show) nemcsak az autók és motorkerékpárok jövőjét ismerteti meg a látogatókkal, hanem a tágabb értelemben vett mobilitási eszközöket, szolgáltatásokat és technológiákat is. A Honda története motorkerékpár-gyártással kezd
Már bátran kimondható, hogy Kárpátalján sikeres évet tudhat maga mögött az ágazat. Igaz, ez korántsem azt jelenti, hogy az elmúlt hónapok zökkenőmentesek lettek volna.
Őszi darulesekre várják a látogatókat a szegedi Fehér-tónál a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság túravezetőinek közreműködésével – közölte az intézmény honlapján. Az ősz egyik leglátványosabb természeti eseménye a darvak (Grus grus) ezreinek vonulása a Dél-Alföldön. A kelet-európai állomány egyik kiemelt gyülekezési helye a szegedi Fehér-tó és kör
A Qualcomm tegnap bejelentette a Snapdragon X Elite PC lapkakészletet, amely a vállalat ambiciózus Oryon CPU-ját tartalmazza. De mikor kerül ez a CPU az okostelefon chipsetekbe? Nos, a chiptervezője megadta a választ, az Oryon CPU 2024-ben érkezik az okostelefonos chipkészletbe, a nemrég bejelentett Snapdragon 8 Gen 3 azonban továbbra is megmarad a
Jelek szerint számottevő területnyereséget tudtak elérni az orosz erők Avgyijivka térségében az elmúlt napokban: a település északi, északnyugati és északkeleti részén is előrébb nyomultak. Zárul a gyűrű a nyugati utánpótlási útvonalak körül is.
Újabb veszteséges negyedévet zárt a Masterplast a piaci lejtmenet közepette, különösen a magyarországi tevékenység gyengélkedik – derül ki a társaság ma reggel közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentéséből. A menedzsment a negyedik negyedévre már javulást vár, de az idei évre tervezett eredménycélokat várhatóan nem fogja elérni a vállalat – olvas
A vezérigazgató azt mondta, már régóta gondolkodott egy olyan platform létrehozásán, amelynek egymilliárd felhasználója lehet, és "amely pozitívabb" a jelenleginél.
Sok budapesti kórházban nagyon nagy a baj, de arányaiban egy ceglédi intézmény vezeti a szomorú rangsort. Kisebb intézmények és központi kórházak is szerepelnek a listán.
Itt bukik meg, süllyed el végleg a szemünk előtt hatalmas robajjal a 20. század és az annak második felében érvényes gondolkodásmód, népnevelő attitűd. Aki belé kapaszkodik, örökre a múltban ragad.
Az Agrárminisztérium közleményében ismerteti azon elfogadható eljárások részletszabályait, amelyek által a gazdálkodók teljesíthetik a Feltételesség HMKÁ 8 előírásában szereplő 3-4 % parlag létesítését 2024. év vonatkozásában. Ugyanis – mint erről korábban hírt adtunk – 2024. évben a jelen ismeretek szerinte nem várható mentesség a HMKÁ 7-8 előírás
A HelloVidék idén is górcső alá a magyar megyéket: sorozatuk legújabb részében Heves megye legfontosabb változásaink járt utána a lap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján.
Sokat kell még várnia a rajongóknak a következő James Bond-filmre. A franchise producere, Barbara Broccoli elárulta, hogy még a tárgyalások sem kezdődtek el a folytatásról, illetve arról is beszélt, van-e esély arra, hogy a 007-es ügynök kalandjaiból sorozat készüljön.