Csepregi Éva a 70. születésnapja alkalmából gondolt vissza az életére, majd beismerte, hogy élete egyik legnagyobb mélypontjaként tekint vissza az ős-Neoton Família feloszlására. Az énekesnő elárulta, valójában mi állt a háttérben.
Az elmúlt napokban megint érezhetően gyengült a forint az euróval szemben, így csütörtökön is 385 felett kezdi a napot a magyar deviza az euróval szemben. A keddi kamatvágás után most a nemzetközi hangulat sem kedvező, hiszen az amerikai tízéves hozam megint 5 százalék közelében van, a dollár pedig erősödik. Délután az EKB kamatdöntése és az amerik
Foghatják a fejüket a Netflix döntéshozói, miután egy új kutatás szerint a Z-generáció nem vevő a romantikus és intim jelenetekre a filmekben és sorozatokban.
Október 24-én megnyitotta az Inspiráló Nők Díja szavazóoldalát a Femcafe.hu. A piac meghatározó női portálja hagyományt teremtve, immár ötödik alkalommal díjazza azokat a női teljesítményeket, amik ösztönzőleg hatnak a széles közönség számára is. Ahogy eddig, úgy idén is csak az olvasók kezében van a döntés, akik november 14-ig adhatják le a voksai
Vajon válhat-e olyan világklasszis futballista Szoboszlai Dominikből, mint amilyen Puskás Ferenc volt? Az utóbbi időben már egyre több magyar szurkolóban felmerül ez a kérdés. A Liverpool 23. születésnapját szerdán ünneplő középpályása a legjobb úton jár efelé.
A Budapest környéki települések vízcsapjait nem zárja el, de bíróság elé viszik az ügyet, és utólagosan behajtja az állami cégeken a valós költség és a hatósági ár közötti különbözetet.
Az egyik legfontosabb kortárs ukrán szerző, Szerhij Zsadan legutóbbi regényét eddig több mint 25 nyelvre fordították le. A diákotthon még a "felkelésnek" álcázott, korlátozott orosz invázió idején játszódik, három napot beszél el egy tanár életéből, aki elindul, hogy hazavigye unokaöccsét a megszállt területen lévő bentlakásos iskolából. Olvass bel
Énekkari próbára érkezett szerda délután az Erkel házba a gyulai Dürer iskola énekkara. Ebben az időszakban a szokásosnál is több fiatal érkezik ide, nem kis részt Erkel Ferenc születésének novemberi évfordulójához kapcsolódva. A Dürer iskola diákjait Kocsis János olyan érdekes, az Erkel családhoz köthető történetekkel várta, melyek egy mai fiata
Már több új traffipax is üzemel a fővárosban, a városvezetés összesen 45 kamera beszerzésére kötött szerződést első lépésben. A II. kerület saját hatáskörben 10 sebességmérőt telepít, ebből négy már vadászik is a gyorshajtókra.
A hajmosás elég egyszerűnek tűnhet, de a fodrászok szerint az egyik leggyakoribb hajápolási hiba bizony itt kezdődik. Ha megtanulod, hogyan kell helyesen használni a hajbalzsamot, az új hajmosási rutinod új szinte emeli a hajad egészségét.
Tudtad, hogy Buda területén egykor kelták éltek, és hogy minek szentelték a Halloween elődünnepét? Szeretted Dumas kalandregényeit? Néznél egy jó kamaradarabot? E heti programajánlónkban találsz filmeket, színházi előadást és írói esteket is.
A kvantumszámítógép, a kvantuminternet rejtelmei és a jövő repülőgépeinek intelligens szárnyaival kapcsolatos kulisszatitkok mellett az is kiderül majd a Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI 2023. november 15-i Neumann után, szabadon című, előzetes regisztrációt követően ingyenesen látogatható konferenciáján, hogy hogyan szolgálja a városi fák véde
A szezonális ártrendeknek megfelelően megkezdődött a lengyel petrezselyem árának mérséklődése, de még így is 5%-kal magasabb a tavalyinál. Lengyelországban a gyökérzöldségpiaci szereplők közül sokan emlékeznek még a 2018/19-es idényre, amikor a nagybani árak október közepén emelkedni kezdtek, majd májusban elszabadultak, és rekordot döntöttek. Ez a
Magyarországon most először nyilvánosságra kerül egy összehasonlítás, amelyből kiderül, hogy a magyar kórházakban milyen fertőzési állapotok uralkodnak.