Oroszország jövőre növelni fogja fegyveres erőinek létszámát, egy új hadtestet és egy flottillát állít fel - közölte Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese a testület szerdai moszkvai ülésén.
A halottak napja előtt, többnyire a mécsesek, gyertyák gyújtásából eredő, a temetőkben vagy lakásokban keletkező tüzek megelőzésére figyelmeztet a katasztrófavédelem.
Egy hónapja jelentette be Nagy Márton, hogy havi rendszerességgel kér jelentést az üzemanyagkereskedőktől az árak nemzetközi és hazai alakulásáról, illetve az árak minél hamarabbi moderálására tett ágazati lépésekről. A havi rendszerességű egyeztetésre most került sor.
Irán visszautasította, hogy köze lett volna a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin szélsőséges szervezet izraeli terrortámadásához, de dicsérte az akciót.
Minden feltétel adott ahhoz, hogy az őszi és a tavaszi félévben is megvalósuljanak a mobilitási programok az Erasmus-program keretrendszerén belül, ehhez a források rendelkezésre állnak - mondta a programot kezelő Tempus Közalapítvány főigazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az elmúlt napokban megint érezhetően gyengült a forint az euróval szemben, így csütörtökön is 385 felett kezdi a napot a magyar deviza az euróval szemben. A keddi kamatvágás után most a nemzetközi hangulat sem kedvező, hiszen az amerikai tízéves hozam megint 5 százalék közelében van, a dollár pedig erősödik. Délután az EKB kamatdöntése és az amerik
Mind az intézményi, mind a lakossági befektetői körben eredményes volt a Shopper Park Plus Zrt. (SPP) részvényeinek jegyzése: az érdeklődő intézményi befektetők közel 78, a lakosság 67 százalékkal jegyezte túl a részvényeket a lakossági befektetők részére történt intézményi átcsoportosítás után. Ezzel lehetővé válik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) el
Ha feltöltödnénk repülőutunk során, jobb elkerülni a teát és a kávét is azok koffeintartalma miatt. Létezik azonban egy olyan forró ital, amely egyrészt megnyugtat, másrészt segít átvészelni a repülés okozta fáradtságunkat is.
AUTÓSPORT Utolsó versenyhétvégéjét teljesítette a TCR Europe mezőnye az idei évben Barcelonában, Losonczy Levente életében először versenyzett ezen a népszerű aszfaltcsíkon. A hétvége remekül kezdődött a számára, miután az időmérő edzésen az idei legjobb kvalifikációs eredményét érte el egy 7. hellyel, így a második, fordított rajtrácsos futamban
Helmut Marko elárulta, testőröket kap maga mellé Max Verstappen a mexikói versenyhétvége során. Már Austinban kifütyülték a holland versenyzőt a szurkolók, és Sergio Pérez nevét skandálták (Checo), mikor felállt a dobogóra. A Red Bull versenyzői között kialakuló különbséget a mexikói rajongók nem nézik jó szemmel, ugyanis meg vannak győződve arról,
Izrael a Hamász üzemanyag-forrásait ajánlotta az ENSZ figyelmébe. A török elnök elítélte Izrael szándékait és lemondta útját, erős nyilatkozatokat téve. Az USA újabb illetékest küld a régió országaiba tárgyalni, megakadályozandó a konfliktus kiszélesedését. A háború hírei csütörtökön.
Az őszi árverési szezon fontos időszak a műgyűjtők számára. A nagy nemzetközi aukciósházak mellett a hazaiak is évről évre kuriózumokkal készülnek. Legyen szó festményekről vagy ékszerekről, papírrégiségekről vagy kerámiáról, a katalógusokat áttekintve minden gyűjtő találhat jó pár olyan műtárgyat, amely nagy valószínűséggel felkelti majd az érdekl
Több év kihagyás után gyakran egy angol nyelvű prezentáció megtartása vagy akár egy email megírása is frusztrálóan nehéz kihívás lehet a munka világába visszatérők számára. A kihagyott idő alatt megkophat a gyakorlati tudás is, de az egyik legfőbb probléma a legtöbb esetben az önbizalom elvesztése.
Az már biztos, hogy 2023 nem fog bekerülni a magyarországi jelzáloghitelezés legszebb fejezetei közé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vonatkozó adatai szerint idén volt olyan hónap, amikor 73,2 százalékkal kevesebb hitelt vett fel a lakosság, mint a tavalyi év azonos hónapjában. Ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy teljesen megállt volna az élet,
A Kverneland egy új, különleges munkagépet kínál azoknak, akik még mindig jobban bíznak a szántásban, de fontos számukra a talajnedvesség megőrzése is.
Legújabb videója alá az ország jelenlegi legnépszerűbb előadójának egyik számát vágták be. Annak ellenére, hogy Azariah köztudottan nem rajongója a jelenlegi kormányzatnak.
Számos adminisztratív terhet elkerülhetnek, így nem utolsó sorban a transzferárazási kötelezettséget is megspórolhatják azok a vállalkozások, akik csoportos adóalanyiságot választanak. A probléma csak az, hogy erre az évben egyszer, minden év november 1-je és 20-a között nyílik meg a lehetőség. Márpedig aki lemarad, annak egy újabb évet kell várnia
Az utóbbi másfél évtizedben közhellyé vált, hogy a tudásalapú gazdaságban a folyamatos tanulás létfontosságú az egyéni siker szempontjából. Ezzel párhuzamosan a vállalatok is egyre inkább azt vallják: üzleti sikerükhöz szükséges, hogy munkavállalóik folyamatosan tanuljanak és fejlődjenek. Általában a munkahelyi tanulási folyamatokkal kapcsolatos ku
November 6-án visszatér a TV2 népszerű napi reality-je, a Párharc, melyben a Dancing with the Stars gyönyörű táncosa, Stana Alexadra, valamint kedvese, Meggyes Dávid is szerepelnek, akik nemrég interjút adtak a Femcafe.hu-nak.
A fenntartható gazdasági felzárkózás nehezen valósítható meg csökkenő népességszám mellett, így egy új demográfiai program, azaz egy Demográfia 2.0 megvalósítása támogathatja a demográfiai fordulat elérését.
Januárban hat-nyolc hétre tervezték Rafael Nadal rehabilitációját, a 22-szeres Grand Slam-győztes klasszis viszont azóta sem tudott pályára lépni, legfrissebb nyilatkozata szerint pedig a visszatérés továbbra sincs kilátásban.