Reggel jelentősebb mínuszokat láthattunk az ázsiai tőzsdéken, ezt követően pedig Európában is határozottabb mínuszban nyitottak a vezető részvényindexek, valamint délután Amerikában is folytatódhat majd az esés. Gazdasági események szempontjából igencsak mozgalmas napunk lesz, idehaza az MNB jóvoltából friss lakásárindex adatokat ismerhettük meg,
A közlés szerint a razzia során megöltek számos terroristát, valamint "tereprendezést végeztek a szárazföldi hadművelethez", majd elhagyták az övezetet.
Minden feltétel adott ahhoz, hogy az őszi és a tavaszi félévben is megvalósuljanak a mobilitási programok az Erasmus-program keretrendszerén belül, ehhez a források rendelkezésre állnak – közölte a programot kezelő Tempus Közalapítvány főigazgatója.
Burkolatjavítás miatt lezárják az M0-s autóút és az M7-es autópálya csomópontjában lévő csomóponti ágat szombaton - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
A Hamász és Izrael katonai téren sincs egy súlycsoportban, de ha megnézzük a harcoló felek gazdasági hátországát, még súlyosabb egyenlőtlenségeket látunk. Izrael egy magas jövedelmű, a világgazdaságba bekapcsolt, dinamikusan bővülő gazdaság, miközben a palesztin területek közel-keleti viszonylatban is fejletlennek nevezhetők, ráadásul a növekedési
Megfelelő mennyiségben és minőségben is rendelkezésre áll a tűzifa; az állami erdészeti társaságok továbbra is prioritásként kezelik a lakosság tűzifa igényét és folyamatosan szolgálják ki a vevőket - közölte Nagy István agrárminiszter közleményében, amelyet az Agrárminisztérium vasárnap juttatott el az MTI-hez.
A Volánbusz jövőre 20 új elektromos autóbusz beszerzésével számol a Zöld busz program folytatásaként hat kisebb városban - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
Óbuda-Békásmegyer lett 2023-ban az Év madárbarát települése: a pályázatot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén hirdette meg először – tájékoztatta a szervezet az MTI-t csütörtökön. Mint felidézik, az Év madárbarát települése pályázaton olyan önkormányzatok vehettek részt, amelyek már tettek lépéseket annak érdekében, hogy az
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az őszi lombhullás kapcsán a téli álomra húzódó sünök védelmére hívja fel a figyelmet, kiemelve, hogy a kerti munkák során a lombhalmokat és rőzserakásokat ilyenkor csak óvatosan szabad megbolygatni az emlősök érdekében.
A német vállalatok szerint üzletmenetük számos kockázatnak van kitéve a gazdaságpolitika, a magas energia- és nyersanyagárak, a szakképzett munkaerő hiánya és a gyenge belföldi kereslet terén - közölte csütörtökön a DIHK kereskedelmi és iparkamara.
Brazília kongresszusi alsóháza jóváhagyta az ország leggazdagabb lakosainak megadóztatására vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek célja 4 milliárd dollárnyi bevétel termelésével a költségvetés egyensúlyba hozása - jelentette a Bloomberg.
A home office korában pedig egyre csábítóbb egy ilyen lakóautó, amikor az ember elmondhatja, hogy otthonról dolgozik – csak az az otthon minden nap máshol van.
Minden nap személyesen is tapasztalhatjuk: világunk felgyorsult. Az, hogy ennek milyen hatása van az iparra, a logisztikára, az infokommunikációra – amelyek persze a fogyasztók életét is megváltoztatják – talán már nem annyira nyilvánvaló. Pedig valóságos digitális ipari forradalom zajlik a gyárépületek falai között. ◼︎ Amikor összekapcsolódik az i
A Mátrix Projekt égisze alatt folyik a nyomozás egy ukrán fiatalemberrel szemben Debrecenben. A gyanúsított egy ismert csomagküldő szolgálat nevében szerezte meg a sértettek bankkártyaadatait. - írja az Index.
A globális minimumadót érintő jogszabályváltozás jelentős adminisztratív terhet róhat az érintett hazai cégekre, de változik a kiva, valamint egyes áfaszabályok is.
Az Európai Bizottság az EU-ba érkező importgázra is kiterjeszti a metánkibocsátási korlátozást 2030-ig, ami az orosz, és az algériai gáz megcélzása mellett az amerikai cseppfolyósított földgázt is "eltalálhatja" – derült ki abból az október 23-i dátumú tervezetből, amelybe betekintést nyert a Reuters.
Az államfő két hete jelentette be a Demográfiai Kerekasztal megalapítási szándékát, szerda este a Magyar Közlönyben pedig meg is jelent róla a határozat.
Gyengült csütörtök reggelre a forint a nemzetközi devizakereskedelemben a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest. Az euró jegyzése csütörtök reggelre 384,94 forintra ment fel az előző esti 384,61 forintról. A dolláré 365,00 forintra 363,50-ről, a svájci franké pedig 406,41 forintra 406,00 forintról. Csütörtök reggeli jegyzésén a f
Réka nagyon szeretne valóban együtt lenni a valóságshow-sztárral, de belátja, hogy nem egyszerű vele. Azért azonban hálás, hogy Alekosznak akkor is kellett, amikor nem volt élete formájában.
Te milyen színű bögréből vagy csészéből iszod a kávét? Gondoltál már arra, hogy ennek bizony komoly jelentősége van? Nos, cikkünkből most megtudhatod, miért nem szabad soha piros vagy narancssárga bögréből fogyasztani a sokak által imádott forró nedűt.