A lakásárak 2023 második negyedévében 0,8 százalékkal csökkentek az előző negyedévhez képest az MNB indexe szerint, erre kilenc éve nem volt példa. Az inflációt is figyelembe véve, reál értelemben ugyanakkor már 18,5 százalékos az árcsökkenés egy év alatt.
A végrehajtói kar volt elnöke azt kérdezte a tanútól, miért fél tőle annyira, hogy nem mer vele egy tárgyalóteremben tartózkodni, de a tanú szerint nem ő döntött így, hanem a hatóságok. "Egyszer fel foglak hívni, ha engedik" – búcsúzott Schadl korábbi beosztottjától.
Alig pár hete marasztalta el az Európai Parlament Szijjártót a februári minszki látogatása miatt. Most egy nemzetközi konferencián szólal fel Belaruszban.
Közel 7000 fekete embert kérdezték meg Európa különböző országaiban, hogy megállapítsák, hol a legrasszistábbak az emberek, és mennyit változott az elmúlt években a rasszizmus mértéke. A számok egyre csak nőnek.
Kiutasítanak és kitoloncolnak Pakisztánból novembertől minden külföldit, aki nem rendelkezik hivatalos beutazási vagy tartózkodási dokumentumokkal - közölte csütörtökön a pakisztáni ügyvivő belügyminiszter, Szárfaráz Bugti.
Azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség Ukrajnában, ugyanis minden egyes nappal több ember hal meg és nagyobb pusztításra kerül sor, amíg csak tart a háború - jelentette ki a tárca közkése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Minszkben.
Bár Orbán Viktor augusztusra jósolta a fordulatot, a nyár végén még mindig jobban emelkedtek az árak, mint a bérek. Munkatársunk az ATV műsorának vendége volt.
A Jaguar Land Rover azt tervezi, hogy 2030-ig elkészíti Defender járművének elektromos változatát és kilenc teljesen elektromos modellt dob piacra, írja a Reuters.
Teljesen megújult a Szerencsejáték Zrt. online sportfogadási oldala, a tippmixpro.hu, ami az új mögöttes szolgáltatóval való együttműködésnek köszönhetően közel tízszer több fogadási eseményt kínál a játékosoknak. Az állami vállalat életében fontos mérföldkő elérése kapcsán sajtóháttérbeszélgetést szerveztek, ahol Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt
Azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség Ukrajnában, ugyanis minden egyes nappal több ember hal meg és nagyobb pusztításra kerül sor, amíg csak tart a háború - jelentette ki a tárca közkése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Minszkben.
A kedden benyújtott panaszban 42 állam, köztük Kalifornia és New York főügyészei azt írják, a Meta tudatosan rávezeti a fiatalkorúakat a közösségi média függőséget okozó és kényszeres használatára.
November 6-án visszatér a TV2 napi reality-je, a Párharc. A legújabb epizódokban ismét hét vakmerő sztárpár vállalkozott arra, hogy harcba szálljon és bizonyítsa, kapcsolata minden próbatételt kiáll és képes a többieket legyőzve elvinni a műsor fődíját. Leküzdve az időt, saját határait és félelmeit. A 3. évadban a kiélezett verseny során a taktikai
Azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség Ukrajnában, ugyanis minden egyes nappal több ember hal meg és nagyobb pusztításra kerül sor, amíg csak tart a háború - jelentette ki a tárca közkése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Minszkben.
Jelentősen csökkent az építőipari szakemberek iránti bizalom. Az építőiparban tapasztalható bizalomcsökkenés és a kontárkárok emelkedése aggodalomra ad okot Magyarországon. A Mapei Kft. friss kutatása alapján a kontármunkák átlagos kárösszege 820 236 forintra emelkedett idén. Eközben az építőiparba vetett bizalom országos átlagban 3,35 pontra apadt
Paranormális jelenségek, gonosz szellemek, rejtélyes eltűnések… Kerülj igazi halloweeni hangulatba a Direct Now applikációval, ahol kísérteties filmekkel, új krimi és thriller sorozatokkal készülhetsz az év legborzongatóbb napjára. Unod a faragott töklámpásokat, a kísérteteket és inkább valami másra vágysz? A Direct One segítségével bármilyen hangu
A nemzetközi befektetői hangulat jelentős romlása miatt negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Az elkövetkező napokban többen kilátogatnak a temetőbe, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről. Sokan otthon is mécseseket, gyertyákat gyújtanak. Ahhoz, hogy méltó módon emlékezhessünk meg, előzzük meg a tüzet a temetőben és otthon is.
Azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség Ukrajnában, ugyanis minden egyes nappal több ember hal meg és nagyobb pusztításra kerül sor, amíg csak tart a háború - jelentette ki a tárca közkése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Minszkben.
Az építőipar teljesítménye augusztusban is csökkent az előző évhez képest. Közel 50 százalékkal több megszűnés volt szeptemberben, mint a megelőző hónapban. Cégszámcsökkenés várható az elkövetkező időszakban. A felszámolások adják az új eljárások több mint felét.
Januártól szeptemberig 1,07 milliárd köbméterrel kevesebb földgáz fogyott, a megtakarításból nagyjából kétharmad-egyharmad arányban vette ki a részét a gazdaság és a lakosság. Áramból 7 százalékos volt a mérséklődés az esztendő első kilenc hónapjában - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton közleményben az MTI-vel.
Borbély Alexandra és Nagy Ervin szerelme egy mesébe illő történet, amiről mindenki álmodozik kisgyermekként. 5 év ismertség után még mindig tombol a szerelem, a magyar sztárpár úgy néz egymásra, mint az első randevún.