2023. október 29. vasárnap

okt. 29
19:33
Súlyos betegsége után visszatért Tóth Gabi (Metropol)
Az énekesnő megérkezett a TV2 stúdiójába.
okt. 29
19:33
Van, amit sosem akarnak újra látni: a nézők szerint ez Leonardo DiCaprio legrosszabb és legjobb filmje (Joy)
Szerinted melyik legrosszabb filmje? Vajon egyezik a véleményed a nézők szavazataival?
okt. 29
19:33
Bizarr szettek: Tilla rózsaszínben, Köllő Babett tüskékbe bújtatva jelent meg a stúdióban (BorsOnline)
Babett ismét kitett magáért.
okt. 29
19:33
Haaland duplájával a City nyerte a manchesteri rangadót (Eurosport)
A Manchester City 3-0-ra legyőzte a Manchester Unitedet a Premier League 10. fordulójában. A vendégek hőse Erling Haaland volt, aki két gólja mellett a mérkőzés hajrájában még egy gólpasszt is kiosztott Phil Fodennek. Sikerével a Manchester City újra feljött a harmadik helyre, és kilenc pontot ver a 8. helyen álló Manchester Unitedre.
okt. 29
19:33
A fogyasztó köré kellene felépíteni a tökéletes médiamérést (Digital Hungary)
A médiák köré épültek a mérési rendszereink, ami nehézkessé teszi a fogyasztók és szokásaik követését a médiafelületek között. Az Internet Hungary-n elhangzott „Zöldmezős mérések” című fórum összefoglalója.
okt. 29
19:36
Gwyneth Paltrow, Matthew Perry egykori párja összetört a gyásztól: "Remélem, Matthew végre békére lelt. Tényleg" (Blikk)
Gwyneth Paltrow közösségi oldalán mesélte el, hogyan ismerkedett meg a most elhunyt egykori szerelmével, Matthew Perryvel, és miként bontakozott ki kapcsolatuk a korai időkben.
okt. 29
19:39
Hatévesen derült ki a fiatal lány ritka betegsége: "Mire a daganatot eltávolították, az arcom szétesett" (BorsOnline)
Több mint 100 műtéten esett már át a tini.
okt. 29
19:42
Egyre csak nő, már 1,5 millió feletti lájkot kapott Matthew Perry halála előtt posztolt képe (SzMo)
A színész Los Angeles-i otthonában készült fotóját elárasztották a rajongók lájkjai.
okt. 29
19:45
Válságban a házasságuk: Károly rettenetesen féltékeny Kamillára, különválhat a királyi pár (Femcafe)
Legalábbis egy médium szerint, aki úgy látja, egy komoly dolog teheti tönkre hamarosan végleg Károly és Kamilla házasságát.
okt. 29
19:45
Bírósággal lakoltatta ki az "élősködő" fiait egy olasz anya (vg.hu)
A két negyvenes éveiben járó férfi kénytelen lesz elköltözni otthonról.
okt. 29
19:45
Több mint száz székelyföldi településen gyújtottak őrtüzet (Demokrata)
Több mint száz székelyföldi településen gyúltak ki vasárnap este az őrtüzek annak jeleként, hogy a terület őshonos lakossága igényt tart a területi autonómiára.
okt. 29
19:45
A két gólpasszt adó Szoboszlai lett a mérkőzés embere a Nottingham ellen (Eurosport)
Szoboszlai Dominik lett a vendég Nottingham Forest ellen 3-0-ra megnyert meccs legjobbja: a Liverpool FC magyar válogatott játékos két gólpasszával érdemelte ki az elismerést az angol labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójának vasárnapi találkozóján.
okt. 29
19:45
Itt a magyarázat: ezért érezzük személyes gyásznak, ha egy celeb meghal (Helló Magyar)
Matthew Perry halála után elárasztották a közösségi médiát a részvétnyilvánítások. De miért éljük meg személyes tragédiaként, ha egy sztár meghal?
okt. 29
19:45
Idegenben nyert a Fehérvár (Sportal)
A Hydro Fehérvár AV19 idegenben 5-2-re legyőzte az olasz Pustertal Wölfe együttesét az osztrák jégkorongliga alapszakaszának vasárnapi játéknapján.
okt. 29
19:45
Nem lehet a Fidesz szavazóit csak úgy eltörölni, és azt mondani, hogy ezek az emberek hülyék (Telex)
A személyes története miatti fájdalmát is próbálta kiírni magából Babarczy Eszter, aki a Néhány szabály a boldogsághoz című új könyvében egy fővárosi értelmiségi és patronáltja, egy kelet-magyarországi cigány lány kudarcos esetét dolgozta fel. A kötetben emellett az ötvenes nők identitáskríziséről is beszél, mi pedig a közéleti hídszerepéről is kér
okt. 29
19:48
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a temetőkben, a rendőrök is járőrözni fognak (hirado.hu)
A közelgő mindenszentek ünnepe és halottak napja miatt országszerte hosszabb nyitvatartással várják a látogatókat a temetőkben. A sírkertekben rendőrök és polgárőrök is járőröznek majd. A hatóságok fokozott figyelmet kérnek mindenkitől.
okt. 29
19:51
Szoboszlai lett a meccs embere a Nottingham ellen (Demokrata)
A Liverpool FC magyar válogatott játékos két gólpasszával érdemelte ki az elismerést.
okt. 29
19:51
Kikapott a Sallai nélküli Freiburg, így élre állt a Leverkusen (Sportal)
A Bundesliga 9. fordulójában a Frankfurt és a Dortmund 3–3-as döntetlent játszott, míg a Leverkusen 2–1-re legyőzte a Sallai Rolandot sérülés miatt mellőzni kénytelen Freiburgot.
okt. 29
19:53
37 évesen is megállíthatatlan – Edin Dzeko mesterhármast szerzett (Sportal)
A bosnyák válogatott és a Fenerbahce klasszisa, Edin Dzeko triplával segítette csapatát az 5–0-ra megnyert Pendikspor elleni török labdarúgó-bajnoki mérkőzésen vasárnap.
okt. 29
19:54
Ősszel újra aktivizálódnak a kullancsok: túrázási tanácsok, hogy elkerüljük a vérszívók csípését (Blikk)
Nagyon enyhe, szinte már nyárias napok után vagyunk, ezért fontos tudni, hogy a kullancsok elleni védekezés ebben az időszakban is szükséges.
okt. 29
19:57
Szoboszlai lett a meccs embere a Nottingham ellen (Demokrata)
A Liverpool FC magyar válogatott játékos két gólpasszával érdemelte ki az elismerést.
okt. 29
19:57
Itt a furcsa magyarázat, hogy a "békepárti" kormány miért szavazott a gázai tűzszünet ellen (Nyugati Fény)
Érdekes.
okt. 29
20:00
Összeesett a pályán egy focista, félbeszakították a meccset (videó) (HírTV)
A holland bajnokin történt eset után a focista klubja közölte, tudatánál van már a játékos.
okt. 29
20:03
Till Attilának meg sem kellett szólalnia, lesokkolt mindenkit (Metropol)
A műsorvezető cseppet sem volt visszafogott.
okt. 29
20:03
Garát-Gasparics gólt szerzett és gólpasszt adott (Sportal)
A svéd női élvonalban jégkorongozó Garát-Gasparics Fanni egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a Brynas sikeréből az SDE Hockey együttese ellen.
okt. 29
20:06
Megszólalt a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze a gázai segélyszállítmányokkal kapcsolatban (hirado.hu)
Az ICC 2021 óta folytat vizsgálatot lehetséges háborús bűncselekmények, illetve emberiesség elleni bűncselekmények ügyében a megszállt palesztin területeken.
okt. 29
20:09
Király Linda a Himnusz bakiról: Ez is kellett ahhoz, hogy az legyek, aki ma vagyok! (Metropol)
Nem bírta abbahagyni a sírást Király Linda a Dancing with the Stars színpadán. Szombat este a produkciójuk közben felkavarodtak benne az emlékek. Az énekesnő azoknak ajánlotta táncát, akik harcosok, akik minden pofon után képesek felállni. Neki is sikerült már többször, de van egy fiaskó az életében, ami mindnél fájdalmasabb…
okt. 29
20:09
Drága lesz idén a Halloween is (vg.hu)
Második éve két számjegyű az édességár-infláció az Egyesült Államokban.
okt. 29
20:09
Berki Mazsi szívszorító vallomása: "Amikor meghalt Krisztián, elzárkóztam a lányomtól" (BorsOnline)
A gyász furcsa dolgokra képes...
okt. 29
20:09
Talán az utolsó klasszikus: Mercedes-Benz E-osztály 2023 bemutató (Autószektor)
"Az E-osztály a Mercedes és az Mercedes-Benz az E-osztály" kezdte köszöntőjét Fabiola Attorri, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezetője Etyeken, az új E-osztály sajtóbemutatóján. És valóban, aki még a kiviteli változatok dömpingje előtti időkre is emlékszik, annak a "C"-"E"-"S" triumvirátusból több ok miatt is az E-osztály jelenti magát a márkát.
okt. 29
20:09
Szintet lép a színészből lett Nascar-pilóta (Racing)
Csapatot és bajnokságot is vált majd Frankie Muniz, a „Már megint Malcolm” korábbi sztárja, miután idén teljesítette első teljes szezonját egy stock carral.
okt. 29
20:12
Itt a vége: az ukránok közölték, hogy 2024 végén leállítják az orosz gáz szállítását (Blikk)
A Naftohaz ukrán állami gázvállalat a szerződés 2024 végi lejárta után nem kívánja folytatni az orosz gáz Európába irányuló tranzitját - jelentette ki Olekszij Csernisov, a vállalat igazgatótanácsának elnöke az ukrán Szabadság Rádiónak adott interjújában a hét végén.
okt. 29
20:12
ICC főügyésze: nem szabad semmilyen módon akadályozni a segélyszállítmányokat (ATV)
Nem szabad semmilyen módon akadályozni a Gázai övezet civil lakosságának szánt segélyszállítmányokat – jelentette ki vasárnap Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze a rafahi határátkelőnél tett látogatása alkalmával.
okt. 29
20:12
Pogromhoz közeli állapotok alakultak ki Mahacskalában, ahol több száz fős tömeg várta a menetrend szerinti tel-avivi járatot (444.hu)
Az Izrael-ellenes akciók szombaton kezdődtek az Orosz Föderációhoz tartozó Dagesztánban, majd vasárnap estére végképp eldurvultak.
okt. 29
20:12
Vevők a retro életérzésre: új rajongótáborra talált a Trabant (Ripost)
Hatezer amerikai rajongója van a papírjaguárnak.
okt. 29
20:12
Újabb részletek derültek ki Matthew Perry halálának körülményeiről (SzMo)
A színészre az asszisztense talált rá, akit előzőleg azért küldött el, hogy vásároljon neki pár dolgot.
okt. 29
20:15
Erős a szett: Tóth Gabi Sztárban Sztár leszek! ruhája ellopta a showt (Glamour)
Ez a Sztárban sztár leszek! showműsor negyedik évada, melyben Tóth Gabi mellett Köllő Babett, Majka és Pápai Jocit is ott van a mentorok között. Mi hétről hétre követjük Tóth Gabi öltözékeit, és betekintést kapunk a színpadok mögött dolgozók munkájába is. Kazal Viki styist kalauzol bennünket, így olyan dolgokat tudhatsz meg, amiket máshol biztosan
okt. 29
20:15
Moszkva válaszolt: elkobozzák az uniós vagyont, ha Brüsszel "ellopja" az övéket (vg.hu)
Az Európai Unió hamarosan dönt a befagyasztott vagyon felhasználásáról Ukrajna újjáépítésére
okt. 29
20:15
Megjelent Tóth Gábor Ákos legújabb kötete (Magyar Nemzet)
Balatoni örökség címmel jelent meg Tóth Gábor Ákos legújabb kötete
okt. 29
20:15
Összeesett a válogatott támadó, félbeszakították a meccset (Sportal)
Az AZ Alkmaar–Nijmegen holland labdarúgó-bajnoki 90. percében összeesett a vendégek támadója, Bas Dost, ezért félbeszakították a mérkőzést.
okt. 29
20:17
Több mint száz székelyföldi településen gyújtottak őrtüzet az autonómiaigény jeleként (Magyar Nemzet)
Székelyföld területi autonómiája a béke, a biztonság és a jólét záloga, egy olyan jogi keret, amely garantálja Székelyföld polgárainak a teljes és tényleges egyenlőségét.
okt. 29
20:18
Mi folyik a magyar tőzsdén? 12 milliárdot zuhant a forgalom, kezdjünk aggódni? (Pénzcentrum)
Csökkenő forgalom mellett kissé gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 56 314,97 ponton zárt pénteken, 0,04 százalékkal, 23,53 ponttal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.
okt. 29
20:18
Molinókon szólogattak be egymásnak a Fradi- és Újpest-szurkolók (ATV)
Vasárnap este a Ferencváros–Újpest-rangadót játszanak a Groupama Arénában, a szurkolók molinókon üzengettek egymásnak és Gáspár Győzőt sem kímélték.
okt. 29
20:21
Wenger szerint a Tottenham az angol bajnoki cím egyik esélyesévé vált (Eurosport)
Az Arsenal korábbi legendás menedzsere, Arsene Wenger elismerte, hogy a szezonban eddig remeklő londoni riválist, listavezető Tottenhamet is a Premier League-címért harcban lévő négy legesélyesebb klub között tartja számon. Minden arsenalos megnyugtatására, Mikel Arteta csapata is benne van abban a négyben.
okt. 29
20:21
A Ferencváros megint nyert az Újpest ellen, Marco Rossi nem volt boldog (Magyar Nemzet)
Szerb, suriname-i és izraeli játékos szerzett gólt a Groupama Arénában.
okt. 29
20:21
Egy bronzérem és egy ötödik hely az U23-as birkózó vb zárónapján (Sportal)
A felnőttek között idén Európa-bajnoki címet szerző Takács István bronzérmet nyert 87 kilóban, míg Tösmagi Attila ötödik helyen zárt a 77 kilósok között vasárnap Tiranában az U23-as birkózó-világbajnokság zárónapján.
okt. 29
20:23
Hónapokra előre betárazott a Hamász üzemanyagból (Magyar Nemzet)
Libanoni források szerint akár három-négy hónapig is képes harcolni a terrorszervezet Izrael ellen.
okt. 29
20:23
Sorozatban a tizennegyedik derbit is a Ferencváros nyerte meg – videókkal (Sportal)
Bár az Újpest sokáig egyenlő ellenfele volt a zöld-fehéreknek, végül Dejan Sztankovics vezetőedző együttese háromgólos győzelmet aratott.
okt. 29
20:24
A magyar csodafegyver, amivel hatalmasat szakított az Orbán-kormány (Portfolio)
2021-ben jelentősen esett az egész Európai Unióban az áfarés, a teljes potenciálisan beszedhető áfabevételnek csupán az 5,3 százaléka hiányzott két évvel ezelőtt az EU-átlag szintjén. Ez jelentős javulás a 2020-ban látott 9,6 százalékos arányszám után. A magyar áfarés 7,1%-ról 4,4%-ra csökkent 2020-ról 2021-re. Az Európai Bizottság minden évben elk
okt. 29
20:24
A vége sima lett: a Ferencváros legyőzte az Újpestet a derbin (HírTV)
A Ferencváros csapata a vártnál könnyebben nyert az ország legnagyobb rangadóján a labdarúgó NB1-ben.

Keresés