Az Ipsilon Group felvásárolta a Creative Dock Hungary-t és többségi tulajdont szerzett a Boarding HR-ben. A két tranzakcióval a vállalat megkerülhetetlen szereplővé vált az új termékek és szolgáltatások felépítésében (venture building), a belső innovációs képességek (innovation acceleration) fejlesztésében és a digitalizáció területén. Az akvizíció
A régiós üzemanyagpiacon a magyarországi árak a középmezőnyben vannak, de 30-40 forintos literenkénti különbség az országok árai között már az egyensúly megbomlásához és a benzinturizmus megindulásához vezethetne.
Tizenkettő esztendővel ezelőtt a szabálykövető közlekedési kultúra elsajátítása hívta életre a Közlekedik a család elnevezésű vetélkedőt, amelynek hat állomásból álló idei döntőjére 2023. szeptember 9-én és 10-én került megrendezésre Szentendrén és Visegrádon. A játékra – amelynek elsődleges és legfontosabb célja a körültekintő, megfontolt közleked
Az Ukrajnából származó kukorica megnövekedett behozatala miatt a mezőgazdasági termelőket érintő gazdasági veszteség kompenzációjáról szóló 53/2023. (IX. 13.) AM rendelet alapján, a 2022. évi egységes kérelmében bejelentett területekre vonatkozóan, KAL21 hasznosítási kódú főnövény tekintetében a mezőgazdasági termelők által elszenvedett gazdasági v
Több helyen is módosult a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvény október 1-jétől. Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek, például a gazdálkodó szervezetek számára teljesen elektronikussá vált az eljárás. Ha velük szemben fizetési meghagyást bocsátanak ki, akkor azt az elektronikus tárhelyükre kézbesítik, emiatt tovább gyorsul a folyamat.
A kormány még 2016-ban ígért nagyszabású börtönépítési programot a túlzsúfoltság enyhítésére. Az ügy előzménye akkor az volt, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságán több száz elítélt perelte be a magyar államot az embertelen börtönviszonyok miatt - írja a HelloVidék. Eredetileg Kunmadarason 1000, Békésen, Hevesen, Komádiban, Ózdon, Kemecsén, Csenge
A kávé iránti rajongásunk az idő múlásával egy szemernyit sem csökkent, sőt, egyre csak nő a népszerűsége. Mit tud ez a csodaital, hogy egy egész világ rajong érte? A kávé misztikumát még mindig nem sikerült teljesen megfejteni, azt viszont igen, hogy milyen hatással van a testünkre.
A Continental csoporthoz tartozó, váci ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatói posztját az eddigi minőségirányítási vezető, Győrffy Sándor tölti be 2023. október 1-től. A váci üzem működéséhez nagyban hozzájárult elődje, Purgel Csaba, aki számos fejlesztéssel emelte új szintre a vállalat termék- és technológiaportfólióját. Purgel Csa
Aki szeret problémákat megoldani, annak való a tudomány - jelentette ki Karikó Katalin Philadelphiában, a Pennsylvaniai Egyetemen hétfőn tartott sajtótájékoztatón néhány órával azután, hogy Stockholmban bejelentették, Drew Weissmannal együtt ők kapják idén az orvosi-élettani Nobel-díjat.
A PDSZ-es Nagy Erzsébet szerint minden eddiginél nagyobb kihívást jelenthet az iskoláknak a státusztörvény miatt távozók pótlása. Van, ahol már bejelentették, hogy megszűnik a napközi.
Több nagybank csökkentette októbertől és az elmúlt hetekben a kamatait, így a lakáshiteleknél egyre több ajánlatot találhatunk 10 százalék alatti kamattal, de van már 8 százaléknál kisebb is. A folytatás azonban göröngyösebbé is válhat, mert ugyan a jegybank folytatta a kamatvágásait, de a hitelek árazását közvetlenebbül befolyásoló referenciakamat
A Melecs EWS GmbH osztrák elektronikai vállalat 4,5 milliárd forintos beruházásával 120 új munkahely jön létre Győrben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a helyszínen.
Kedd reggel közleménnyel jelentkezett a Pénzügyminisztérium, melyben bejelentette, hogy a 2023-as hiánycélt 5,2%-ra módosították. A közleményben azt hangoztatja a tárca, hogy ez 1 százalékponttal alacsonyabb a tavalyi deficitnél, ugyanakkor azt nem említi meg a minisztérium, hogy ez 1,3 százalékponttal magasabb az eredeti idei célnál.
Szoboszlai Dominik klubja, az FC Liverpool bekérte az eset hangfeltételét azután, hogy súlyos videóbírós (VAR) hiba miatt megfosztották egy szabályos góltól a szombati, Tottenham Hotspur elleni angol futballbajnoki mérkőzésen.
Több nagybank csökkentette októbertől és az elmúlt hetekben a kamatait, így a lakáshiteleknél egyre több ajánlatot találhatunk 10 százalék alatti kamattal, de van már 8 százaléknál kisebb is.
Mintegy 160 ezer tonna pisztáciát várnak a törökországi ültetvényekből, ami kevesebb a szokásosnál, de nem rossz hozam. Elvileg kihagyó évük van az idén az ültetvényeknek, de sok a friss telepítés, emiatt nem számottevő a csökkenés.
Hét hónap szünet után tudott ismét győzni az M-Sport csapata, miután a Chile Rallyn szinte tökéletes teljesítménnyel nyerni tudott Ott Tanak. A győzelem pedig segíthet biztosítani a csapat jövőjét is.
2024. január 1-től az üzemanyagok jövedéki adója az EU-minimum adómértékéhez igazodva emelkedik, ez pedig érinteni fogja a magyar autósokat is. Magyarország köteles lesz a jövedéki adó szintjét a meghatározott uniós minimumszinthez igazítani, és amennyiben ennek nem felel meg, az EU kötelezettségszegési eljárást indíthat hazánkkal szemben - írja az