A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 48 százaléka elégedetlen a fizetésével; 62 százalékuk érzékel idén romlást anyagi helyzetében, illetve több mint felük érzik úgy, hogy tavalyhoz képest beszűkültek a munkaerőpiaci lehetőségeik – derült ki a Trenkwalder szeptember végén lefolytatott munkaerőpiaci kutatásából.
Az elmúlt időszakban tapasztalt negatív tőzsdei hangulat a hét első felében sem tudott érdemben javulni, Európában tegnap is estek a tőzsdék, míg az USA-ban vegyes kereskedést láttunk. Ezt követően Ázsiában tovább estek a tőzsdék a hongkongi piac vezetésével, amelyen újra volt kereskedés a hosszú hétvége után. Az előjelek alapján ma továbbra sem sz
Beyoncé ikonikus Renaissance turnéja nemcsak a színpadon, hanem a mozivásznon is megjelenik, miután a világhírű énekesnő bejelentette, hogy koncertfilmje az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban december 1-jén kerül bemutatásra.
Míg a magyar kormány kommunikációjában rendre arról van szó, hogy az Európai Bizottság visszatartja a Magyarországnak járó uniós forrásokat, most a Financial Times és a Portfolio is arról értesült, hogy Brüsszel hamarosan feloldhat 13 milliárd eurónyi - de technikailag csak 10,7 milliárd eurónyi - kohéziós támogatást. A döntés novemberre maradhat,
Az első háromnegyedévben végrehajtott adósságkezelési műveletek eredményeként a 2023. évre vonatkozó szeptemberben módosított kibocsátási terv 84 százalékban teljesült - közölte az Államadósság Kezelő Központ Zrt.
A pénzügyminisztérium kedden bejelentette: a GDP-arányos hiánycél 3,9-ről 5,2 százalékra nő. A gazdasági növekedés sokkal kisebb lesz az eddig vártnál, kamatokra sokkal többet kell költeni, mint eddig tervezték. A forintárfolyamnak jót tett a bejelentés.
Korábban már hallani lehetett arról, hogy remake készül Lloyd Kaufman és Michael Herz kultikus filmjéből, A Toxikus Bosszúállóból, a projekt háza tája viszont az elmúlt időben meglehetősen csendes volt.
A biztosítók szerepe a közlekedés fejlődésében A biztonságos közlekedés és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piac megkerülhetetlen szereplőiként a biztosítók is szembesültek azzal, hogy a modern technológia alkalmazása, valamint az ember és a gép közötti egyre intenzívebb együttműködés egyrészt mélyreható változásokat eredményez a mindennap
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke nemrég elmondta, pontosan tudják milyen az, mikor nincs esélyük nyerni. Az osztrák istálló számít a legjobb csapatnak 2023-ban. A konstruktőri bajnokságot már megnyerték, és egy futam kivételével az összes versenyen diadalmaskodni tudtak. Mindaddig a többiek a Mercedes vezetésével a Red Bull-uralomra panasz
Legutóbb a Google késleltetett Android 14-es kiadásáról hallhattunk, a pletykák szerint végül a Pixel 8 és a Pixel 8 Pro bejelentésének napján – október 4-én – fog megjelenni. Akkor még csak pletyka volt. Ma már úgymond megerősítést nyert ez az információ. Csak úgymond, mert ez nem éppen egy hivatalos bejelentés – és a Google részéről
Előzetes adatok szerint 2296 milliárd forint, a GDP 6,3 százaléka volt a kormányzati szektor 2023. I. féléves hiánya. A 2023. II. negyedévi hiány 570 milliárd forintot tett ki, a GDP 3,1 százalékát - közölte a KSH.
Előzetes adatok szerint 2296 milliárd forint, a GDP 6,3 százaléka volt a kormányzati szektor 2023. I. féléves hiánya. A 2023. II. negyedévi hiány 570 milliárd forintot tett ki, a GDP 3,1 százalékát - közölte a KSH.
A bepenészedett fal sajnos sokszor okoz problémát a téli időszakban, ami nagyon sok embernek okoz bosszúságot, ráadásul sokan azt gondolják ismét festésre
A Continental csoporthoz tartozó, váci ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatói posztját az eddigi minőségirányítási vezető, Győrffy Sándor tölti be 2023. október 1-jétől. A váci üzem sikeres és fenntartható működéséhez nagyban hozzájárult elődje, Purgel Csaba, aki számos fejlesztéssel emelte új szintre a vállalat termék- és technológ
Előzetes adatok szerint 2296 milliárd forint, a GDP 6,3%-a volt a kormányzati szektor 2023. I. féléves hiánya. A 2023. II. negyedévi hiány 570 milliárd forintot tett ki, a GDP 3,1%-át - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 2023 I. félévében a kormányzati szektor bevétele 15 366 milliárd, kiadása 17 662 milliárd forint volt.
Az amerikai jobboldal egyik választott képviselője, Matt Gaetz hétfőn indítványt nyújtott be a képviselőház republikánus elnöke, Kevin McCarthy felelősségre vonására.
Szoboszlai Dominik klubja, az FC Liverpool bekérte az eset hangfelvételét azután, hogy súlyos videóbírós (VAR) hiba miatt megfosztották egy szabályos góltól a szombati, Tottenham Hotspur elleni angol futballbajnoki mérkőzésen.
Aki szeret problémákat megoldani, annak való a tudomány - jelentette ki Karikó Katalin Philadelphiában, a Pennsylvaniai Egyetemen hétfőn tartott sajtótájékoztatón néhány órával azután, hogy Stockholmban bejelentették, Drew Weissmannal együtt ők kapják idén az orvosi-élettani Nobel-díjat.