A munkások képviselője szerint a tüntetéseknek legalább százezer résztvevője lehet. A munkások havi alapbére jelenleg mindössze 8300 taka, ami 27 150 forintnak felel meg.
A szombaton, ötvennégy éves korában elhunyt Matthew Perryre fotógalériával emlékezünk. 1990-es években a Jóbarátok című tévésorozattal, Chandler Bing szerepében vált híressé. Az 1969-ben Montrealban született, majd Los Angelesben felnövő Matthew Perry gyerekkorában kezdte a színészetet, de a nagy áttörést az 1994-ben indult Jóbarátok című sorozat h
Az egész világgazdaságot negatívan érintheti, ha az izraeli konfliktus átterjed a Közel-Kelet többi országára – mondta Ngozi Okonjo-Iweala, a Világkereskedelmi Szövetség (WTO) főigazgatója a CNBC beszámolója szerint. A szakember kiemelte, hogy a kérdéses régió a világ energiaellátásának egyik központja, ezért lehet hatással a kereskedelemre és a nö
A JPMorgan stratégái a bankrészvények esésére figyelmeztetnek, miután a kötvényhozamok tetőzése után a recessziós félelmek is okozhatnak még fejfájást a befektetőknek - írja a Bloomberg.
Napelemparkot telepített az E.ON Hungária a belga AGC magyarországi autóüveggyára számára a Tatabánya-Környe Ipari Parkban - közölte az E.ON Hungária pénteken az MTI-vel.
Ausztráliai kutatók fejlesztettek ki olyan cink-levegő akkumulátorokat, amelyek állításuk szerint felülmúlhatják a lítium-ionos társaikat. Ha igaz, az óriási eredmény lenne, mert a közlekedés elektrifikálása jelenleg kizárólag az utóbbiakra támaszkodik. Mindeközben a lítiumtartalékok egyre szűkösebbek, a nyersanyag bányászata pedig nem fenntartható
Változik a vonatok és a távolsági buszok menetrendje mindenszentek ünnepén és halottak napján - hívta fel a figyelmet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a MÁV-Volán-csoport.
A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít az ünnep nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények és közlekedési balesetek megelőzésére, és fokozott óvatosságot kér a temetőkbe látogatóktól. Közeleg a mindenszentek és a halottak napja, amikor sokan látogatják meg a temetőket. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a temetők környékén
Októberben újra a szakmai figyelem középpontjába került a rezsiköltségek továbbra is magas szintje, amely a nagy energiaigényű wellness hotelek esetében kiemelten érinti a vállalkozásokat. Minden egyéb szálláshely és étterem is…
Pénteken délután ünnepélyes keretek között adták át a 17. vármegyei Prima díjkiosztó gálán a rangos elismeréseket. A tíz jelölt közül 2023-ban a világszerte elismert Cantemus kórust, Orendi Mihály sportvezetőt és Bíró Lajos Munkácsy Mihály-díjas szobrászművészt jutalmazták.
Magyarország 5 arany-, 1 ezüst- és 4 bronzéremmel zárta a Szakmák Európa-bajnokságát a lengyelországi Gdańskban. A magyar csapat egyik vezetője történelmi sikerről beszélt.
A külügyminiszter hétfői bejelentése szerint “zavarbaejtően modern technológia" érkezik a debreceni BMW-gyárba, azaz bevezetik a kizárólag elektromos platformú gyártást.
A Csok Pluszt igénylő családok a kamattámogatott hitelnek köszönhetően 6,2–20,5 millió forinttal értékesebb ingatlant vásárolhatnak, mint egy ugyanakkora, kamatplafonos lakáshitellel – olvasható az ingatlan.com és a money.hu elemzésében.
Az épületek energiaigényének csökkentése, átláthatóbb tanúsítvány létrehozása céljából a kormány új alapokra helyezi az épületenergetikai szabályozást: 2023. november 1-jétől új energiatanúsítvány szabályok lépnek életbe. Megnéztük, mi változik a lakásvásárlók, eladók, bérbeadók és bérlők számára – derül ki a Bankmonitor.hu elemzéséből.
Idén az év első három negyedévében eladott használt pesti ingatlanok átlagosan 821 ezer forintos négyzetméteráron keltek el, ami éves szinten 8 százalékos drágulás - közölte saját adatai alapján a Duna House.
A finn módszeres közlekedésrendészeti ellenőrzés rendszeresen visszatérő jelenség Pest vármegyében. Nappalra vagy éjszakája időzítve egy a cél: az ittas vezetők kiszűrése, az egyik legfőbb baleseti ok visszaszorítása, a közlekedési balesetek megelőzése. A 2023. október 27-i akció sötétedés után kezdődött. A néhány órás akcióban a rendőrök 3959 járm
Mintegy húszmilliárd forintot fektet a világ egyik legnagyobb autóipari konglomerátuma, a Stellantis az általa tavaly megvásárolt magyar start-upba, az önvezető technológiával foglalkozó aiMotive Informatikai Kft.-be; a beruházást a magyar kormány 5 milliárd forinttal támogatja - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államti
Változik a vonatok és a távolsági buszok menetrendje mindenszentek ünnepén és halottak napján - hívta fel a figyelmet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a MÁV-Volán-csoport.
A külügyminiszter szerint ott vagyunk a világ éllovasai között is, és mára a világ tíz legnagyobb keleti akkugyártójából öt is elkötelezte magát hazánk mellett.
Tessedik Sámuel mellszobrát avatták fel a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői campusán. A szlovák származású, németül publikáló polihisztor 1780-ban alapított gyakorlati mezőgazdasági iskolát Szarvason.