Mintegy 20 milliárd forintot fektet a világ egyik legnagyobb autóipari konglomerátuma, a Stellantis az általa megvett magyar startupba, az önvezető technológiával foglalkozó aiMotive Informatikai Kft.-be.
A Nyíregyházi Hulladékkezelő Központ is csatlakozott az Erőművek Éjszakája programsorozathoz. Pénteken minden érdeklődő testközelből láthatta, hogy hová kerül a szelektíven gyűjtött és az újrahasznosításra nem alkalmas hulladék, bepillantást nyerhettek az üzem működésébe. A nyíregyházi Magyarország egyik legnagyobb és legkorszerűbb válogatója, amel
Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető a parlament nemzetbiztonsági bizottsága hétfői ülésén kezdeményezte, hogy a közvélemény is ismerhesse meg a migráció és a terrorizmus összefüggéseiről szóló titkosszolgálati jelentést.
Házi őrizetbe helyezte a bíróság azt a nyolc férfit, akik október 13-án este gumilövedékes és gázriasztó fegyverrel, botokkal, kardokkal és baseball-ütőkkel felszerelkezve támadtak egy családra Hatvanban.
Nem, nem kocsmai verekedés, nincs a felek között harag: tegnap este indult a Sztárbox új évada, ahol Nagy Ervin és Árpa Attila csaptak össze, férfi nehézsúly-kategóriában.
A holland bírók és ügyészek több mint fele szembesült már fenyegetéssel vagy megfélemlítéssel, legtöbbször az általuk kezelt, szervezett bűnözéssel kapcsolatos ügyek során – olvasható az Investico oknyomozó újságírói hírportál és a De Groene Amsterdammer hetilap közös felmérésben.
A régészek az 1960-as és 70-es évekből származó, titkosítás alól feloldott műholdfelvételeket használtak fel, ezzel 396 darab, eddig felfedezetlen római kori erődöt feltárva a mai Szíria és Irak területén.
A Hamász támadásait követően a franciáknál is jelentősen megnőtt az antiszemitizmus. Az elmúlt három héten több ilyen támadás volt, mint az azt megelőző évben.
Fokozott madárinfluenza-veszély miatt a kereskedelmi célból tartott baromfik kötelező zártan tartását rendelte el a magas kockázatú területeken Pásztor Szabolcs országos főállatorvos - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.
Az elmúlt hétvégén is folytatódtak világszerte azok a megmozdulások, amiken a palesztinok melletti kiálláson túl Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak. Londonban több embert is őrizetbe kellett venni, Franciaországban pedig, ahol Európa legnagyobb muszlim közössége él, megsokszorozódtak a zsidó közösség elleni támadások.
Az Európai Uniónak a régióra vonatkozó bővítési tervében szerepel, hogy megnyitná közös piacát a szabad áruforgalom, szállítás és energetika területén.
Igencsak szerencsétlenül alakult Erdélyi Mónika legutóbbi nyaralása. A műsorvezető és lánya az olaszországi Milánót látogatta meg, ám szinte minden balul sült el, és számos kellemetlen helyzetbe kerültek.
Hatmilliárd euróval (2 295,6 milliárd forint) támogatná az Európai Unió a nyugat-balkáni országokat annak érdekében, hogy végre tudják hajtani az európai integrációhoz szükséges reformokat – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn Szkopjéban.
Kína hétfőn kifejezte hajlandóságát, hogy katonai kapcsolatokat fejlesszen ki az Egyesült Államokkal, miután a két ország a múlt héten megerősítette a kétoldalú kommunikációs csatornák újbóli megnyitásának fontosságát haderejük között.
A magyarországi iparvállalatok négyötöde igénybe veszi fenntarthatósági szakember segítségét zöld céljai megvalósítása érdekében. A megkérdezett cégek több mint fele rendelkezik fenntarthatósági rendszerrel vagy politikával - derül ki a Siemens Zrt. csütörtökön közzétett friss kutatásából.
Testvére élettársának a kocsijával ment autózni egy férfi 2023. október 28-án Telekgerendáson. A kocsi tulajdonosának nem volt tudomása arról, hogy sógora elvitte az autóját, akkor tudta meg, mikor légvesztett gumikkal és sérült karosszériával kapta vissza. Sógorának ráadásul vezetői engedélye sem volt, így nem is ülhetett volna volán mögé. A Békés
Az előzetes szállásfoglalási adatok szerint Gyula az őszi szünetben is a legnépszerűbb belföldi turisztikai célpontok egyike. Ebben az időszakban a családok utaznak a legnagyobb százalékban; rájuk, és természetesen a helyi és környékbeli gyermekes családok kiszolgálására fordítják figyelmüket az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. tagintézményei. A leggazd
Az európai művészeti vásárok szédítő időszaka vasárnap hivatalosan befejeződött a Grand Palais Éphémère-ben megrendezésre került Paris+ par Art Basel második kiadásának végeztével. A 154 galériát felvonultató, mintegy 38 000 látogatót vonzó vásáron a párizsi művészeti világ vezető szereplői mutatkoztak be, a művészetkedvelők új galériák megnyitóit,
Húsz izgalmas cukrászati műremek versenyzett a Budapest hivatalos születésnapi tortája címért, melyet a Belvárosi Auguszt Cukrászda Natalis fantázianevű alkotása, Müller Csilla kreációja nyert el. Öt döntős torta közül választotta ki a szakmai zsűri a Budapest 150 Tortát, ami november 17-től kapható a cukrászdákban.
Bangladesben textilipari munkások gyárakat rongáltak meg hétfőn, egyben követeltek a minimálbér emelését – számoltak be szakszervezeti tisztségviselők és a hatóságok.
Az érintett izraeli férfi kosárlabdaklubok hétfőn bejelentették, hogy visszalépnek az Európa-kupától, így a Bnei Ofek Dist Herzlija sem áll ki az Acronic-Alba Fehérvár elleni csoportmérkőzésekre.