Kizárták a 18 éven alattiakat a Nemzetközi Sajtófotó Kiállításról, mert Lmbtqi emberek is szerepelnek a képeken. A Nemzeti Múzeum lépése megfosztja a 18 év alattiakat attól, hogy megismerjék az Lmbtqi embereket érő hátrányokat, és lássák, miképpen képes egy közösség összefogva szembemenni a társadalmi kirekesztéssel – írja közleményében a Háttér Tá
A Ferrarik nem tudtak élni azzal, hogy az élről rajtolhattak, Verstappen 10 másodperc után lerendezte a futamgyőzelmet. Norris 12 helyet javítva lett ötödik, Hamilton nagyot ment a második helyért a versenyen, amit egyszer meg is kellett szakítani.
A Makó-Újvárosi Református Egyházközség uniós támogatással 24 férőhelyes új bölcsődét alakított ki Makón csaknem 310 millió forintból – tájékoztatta az egyházi szervezet az MTI-t.
A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tisztelettel meghívja Önt 2023. november 7-én kedden a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Pedagógiai- és Pszichológiai Központ által szervezett "Gyógyulás Es Megváltás A Vallás És Tudomány Párbeszédében" konferenciájára.
Öt súlyos pontban mutatjuk be, hogy milyen abszurd körülmények között működik ma Magyarországon a szabad sajtó, ami ellen most újabb támadás készülődik.
Az ukrajnai háború tárgyalásos úton történő lezárását sürgette Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, hangsúlyozva, hogy a frontokon patthelyzet alakult ki.
Az ukrán-magyar határszakaszon 4629-en léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5960-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Átadták a felújított budai mentőállomást pénteken, a XII. kerületi Alkotás úti beruházás 2,5 milliárd forint kormányzati forrásból valósult meg a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem területén.
A legújabb családtámogatási és gazdasági intézkedésekről és a nyugdíjasok támogatásáról szóló kérdésekre válaszolt a kormányszóvivő a 25. Kormányinfó+ keretében szombaton a közösségi oldalán. Szentkirályi Alexandra kiemelte, a beérkezett kérdések azt mutatják, hogy fontos a biztonság, a kiszámíthatóság a családok számára.
Veled is előfordult már, hogy ébredés után úgy érezted, a legjobb, ha senki nem jön a közeledbe, amíg fogat nem mosol? Reggeli lehelete mindenkinek van, azonban egyeseknél erőteljesebb, és ez meglehetősen zavaró lehet. Ha nem egyedül ébredsz fel, különösen idegesítő, de egyébként is bosszantó tud lenni a kellemetlen reggeli lehelet. Szerencsére van
Ahhoz, hogy megnyerj egy vitát, gyakran csak egyetlen dologra van szükség, amit sokan elfelejtenek: rá kell venned az embereket, hogy meghallgassanak téged.
Szentfalva állt a helyén, egy végrendelet miatt épült ide templom, a Fradit is itt alapították, és filmekben is gyakran láthatod. Pesti mesék cikksorozatunk új darabjában a Bakáts térre látogatunk.
A Brazíliát sújtó példátlan szárazság miatt a folyók vízszintje rendkívül alacsony, ez tette láthatóvá az emberi arcokat ábrázoló, több ezer éve készült sziklafargványokat.
Néhány száz fős tüntetések kemény szavú szónokai, Facebookon és újságcikkekben közzétett kiáltványok önjelölt megváltó szerzői folyamatosan forradalmat akarnak kirobbantani, a
Az ukrán-magyar határszakaszon 4629-en léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5960-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Elindult az Amazon Web Services (Aws) új, független, a legszigorúbb adatvédelmi és működési követelményeknek megfelelő európai felhőszolgáltatása, az Aws European Sovereign Cloud, amely fizikailag és logikailag is elkülönül a meglévő Aws-régióktól, ugyanakkor azokéval azonos biztonságot, rendelkezésre állást, valamint teljesítményt nyújt minden eur
Remete Józsefnél nem először szakadt el a cérna a nagy nyilvánosság előtt. Ezúttal a poggyászmérőnél akadt nézeteltérése a helyi reptér alkalmazottaival.
Az állattartásban használható robotja már van a francia Kuhn vállalatnak, így alighanem itt az ideje, hogy a növénytermesztőket is elkápráztassa egy autonóm (humán kezelő nélküli) géppel.