2023. október 5. csütörtök

okt. 5
10:18
Egyre kevesebb a benzines autót vesznek a magyarok (Portfolio)
Csökken az érdeklődés hazánkban a dízelek iránt, az eladási listákat pedig továbbra is a hibrid kategóriába tartozó személyautók vezetik hazánkban, olyannyira, hogy az év első felében a forgalomba helyezett új autóknak már a 44 százaléka rendelkezett kiegészítő elektromos motorral  - közölte csütörtökön az MTI-vel a Jóautók.hu portál.
okt. 5
10:18
Lantos Csaba bejelentette az új napelemes elszámolási szabályokat, ismét pályázatot hirdet a kormány! (Portfolio)
Január elsejétől a kormány az ország jelentős részén feloldja a háztartási méretű kiserőművek átmeneti betáplálási korlátozását, párhuzamosan pedig megérkezik az új bruttó elszámolási szabályozás is - jelentette be Lantos Csaba a Portfolio Energy Investment Forum 2023 konferenciáján. Az energiaügyi miniszter ismertette, hogy nettó 5 forint körüli á
okt. 5
10:20
Ázsiából kölcsönzött sofőrök vezetik majd a buszokat Budapesten (HR Portál)
Novembertől indonéz és fülöp-szigeteki buszsofőrök is munkába állhatnak az ArrivaBus Kft. által üzemeltetett járatokon Budapesten. A külföldi járművezetőket munkaerő-kölcsönző cégen keresztül alkalmaznák – tudta meg a Népszava. A lap által megkérdezett szakemberek szerint nem biztos, hogy ez az olcsóbb megoldás.
okt. 5
10:21
A Fiatal Családosok Klubja szerint jó döntés lenne megtiltani a 18 év alattiaknak az energiaital fogyasztását (Femcafe)
Rendkívül pozitív lépés és kiemelkedően jó hír minden szülő és egészségügyi szakember számára, hogy a kormány mérlegeli a 18 év alatti fiatalok számára az energiaitalok betiltását - írta a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
okt. 5
10:21
A fürdőszobában találtak fontos anyagot újgenerációs akkukhoz (Bitport)
Szappanokban és naptejekben is használják, sok van belőle, ezért olcsó, könnyű feldolgozni, ráadásul kiválóak a fizikai tulajdonságai.
okt. 5
10:21
Tóth Gabit még a stylistja is gyűlöli? Teljesen leégették az énekesnőt a Sztárban sztár adásában, az összes néző a durva bakin csámcsog (Promotions)
Tóth Gabi extrém öltözete miatt háborognak az emberek
okt. 5
10:21
Zsigmond Barna Pál: A brüsszeli elit a migrációt támogatja (Magyar Hírlap)
A politikus kiemelte, a brüsszeli elit magához ragadta a kezdeményezést, és általában megpróbálja elvonni a hatásköröket a tagállamoktól.
okt. 5
10:21
Az ilyen szívózások alakították ki az immunitást (Mandiner)
A kérdező indexes azóta telexes, a kérdést egy akadémikus-miniszterhez intézte, a kérdésben piszkált személy azóta Nobel-díjat kapott.
okt. 5
10:21
Az Árpádtető-Remeterét szakaszon zárul a rallysprint szezon – Versenykiírás (Racing)
A Rally Sprint Bajnokság utolsó idei versenye november közepén a legendás Remeterét-Árpádtető szakaszon kerül megrendezésre. A Bázis Bau Rallyn mindkét irányba teljesíteni kell a gyorsaságit.
okt. 5
10:23
Durván nekiesett az internet a molett nőnek, aki testépítő párjával tölt fel videókat: Sokak szerint csak érdekkapcsolat az övék (Femcafe)
Sok kommentelő szerint a kapcsolatot vagy érdek vezérli a férfi oldaláról, vagy pedig meleg, ezért tud együtt lenni a nővel.
okt. 5
10:24
Orbán Viktor már csak egy kávét kér? Egymásnak estek a brüsszeli vezetők migránsügyben (Privátbankár)
Megy a kölcsönös odaszólogatás, veszélyben lehet a Tunéziával kötött paktum is?
okt. 5
10:24
Csodagólt rúgott Amerikában a magyar válogatott, itt a videó (Infostart)
Többek között Gazdag Dániel góljával 3-2-re nyert a Philadelphia Union az Atlanta United ellen az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság legutóbbi játéknapján.
okt. 5
10:24
Új lehetőséget kapnak a Vodafone-ügyfelek - sokan várhattak erre (Portfolio)
A Magyar Telekom és a Digi után a Vodafone Magyarország lakossági ügyfelei számára is elérhetővé vált a WiFi-alapú hanghívás funkció, mellyel a lokális hálózatok révén a hanghívásoknál is felszámolhatók a mobilhálózatok vakfoltjai, illetve tehermentesíthető a mobilos infrastruktúra - írja a hwsw.
okt. 5
10:27
Ellepték a magyarok az Adriát (Spabook)
A Horvát Idegenforgalmi Közösség legfrissebb adatai szerint több rekord született a turisztikai forgalom 2023 első 9 hónapjában. Közel 3,5 millió vendégéjszakát töltöttek a magyarok Horvátországban eddig, ez már most magasabb…
okt. 5
10:27
Az idei ősz eddigi leghidegebb reggele volt a csütörtöki (Demokrata)
Zabarban 1,7 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.
okt. 5
10:30
Victoria Beckham megszólalt David Beckham hűtlenségi botrányairól: "Ez volt a legnehezebb időszak" (Blikk)
Október 4-én debütált a Netflixen a Beckham című dokumentumfilm-sorozat. David Beckham őszintén vall a karrierjéről és a mentális egészségéről. A 4 epizódból álló szériában feltűnik felesége, Victoria Beckham is, aki a házasságuk legnehezebb időszakáról mesélt.
okt. 5
10:33
Javított hazai eredményein a Toyota (autopro)
A japán márka tovább növelte piaci részesedését az első kilenc hónapban.
okt. 5
10:33
Megépítette a Škoda a tökéletes családi SUV-ot? (Autónavigátor)
Kevés olyan adat maradt a modell premierjére, amit még nem lőtt el korábban a Škoda egy álcafotó vagy éppen egy
okt. 5
10:33
KIM: Még egy hétig pályázhatnak a pedagógusok a Köbüki ösztöndíjra (Magyar Hírlap)
A tárca kiemelten várja azoknak a tanároknak a jelentkezését, akik tehetséggondozó képzésen vettek részt.
okt. 5
10:33
A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban (MMonline)
Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról mesélt, az első három helyezett, Metykó Zsófia, Kérdő Krisztina és Németh Flóra pedig főként a munkájukról
okt. 5
10:33
A kukáskáosz ellenére Mártha Imre is hatalmas prémiumot kapott Karácsonytól (Demokrata)
A budapesti közműcég vezetője is hatalmas prémiumban részesülhet.
okt. 5
10:33
Orbán-interjúval példázzák az amerikai sztárműsorvezető sikereit (Mandiner)
A beszélgetés eddig több mint 129 milliós nézettségnél jár.
okt. 5
10:33
VIP-ellátás: ennyibe fájt az augusztusi vendégfogadás (Forbes)
A közbeszerzési dokumentumokból kiderült, mennyi költött az állam a költségvetésből az augusztus 20-i különleges vendégsereg fogadására. Sokba került a külföldi politikusok, köztük a török elnök fogadása.
okt. 5
10:33
Sürgős bejelentenivalója akadt Orbán miniszterének éjjel: Ez rengeteg család pénztárcáját érinti (Nyugati Fény)
Hónapok kérdése, és élesedik a rendszer.
okt. 5
10:33
Az FTX károsultak beperelték a Binance-vezért tweetjei miatt (BitcoinBázis)
Az FTX kriptotőzsde összeomlásával érintett egyik befektetői csoport pert indított a Binance értéktőzsdéje és Changpeng CZ Zhao vezérigazgató ellen. Azzal
okt. 5
10:33
Vérfürdő Szombathelyen: két társát felgyújtotta, egyet megszúrt (AC News)
Vádat emelt az ügyészség egy hajléktalan ellen, akire 20 év fegyház vár, amennyiben a bíróság bűnösnek találja.
okt. 5
10:33
Most közölték a meteorológusok: durván téliesre fordult az időjárás ezen a magyar településen (naphire.hu)
Az idei ősz eddigi leghidegebb reggele volt a csütörtöki: Zabarban 1,7 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
okt. 5
10:35
Budapest on the rocks (Magyar Hírlap)
A szó szerinti jelentés ("a sziklákon") némi képzettársításos-költői áttétellel azután a kifejezés teljesebb, közéletibb-hétköznapibb tartalmát is magyarázza: zátonyra fut(ott), megfeneklett.
okt. 5
10:36
Igent mondtak az akkugyárra a népszavazáson (Infostart)
Egy német városka polgárainak nagy többsége a helyi BMW-gyár feltelepítése mellett döntött. Mivel körülbelül 100 hektárnyi szántót használnak el erre ezért egy polgári kezdeményezés kikényszerítette a szavazást.
okt. 5
10:39
Kiderült: innen vásárolta a robbanóanyagot az esztergomi rendőrgyilkos (Mandiner)
A trinitro nevű anyag tiszta állapotban fehér, kristályos szerkezetű, láng hatására felrobban.
okt. 5
10:42
NAV: Friss információs füzet a jövedékiadó-kötelezettségekről és mentességekről (Adózóna)
Az információs füzet az adókötelezettség, adófizetési kötelezettség mellett a mentesüléssel kapcsolatos rendelkezéseket foglalja össze, illetve tartalmazza az adófizetési kötelezettség alóli mentesülés általános és energiatermékekre, alkoholtermékekre vonatkozó speciális szabályait.
okt. 5
10:42
Bajban vannak a vidéki nyugdíjasok (Portfolio)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében élő idősek közül minden második krónikus betegségtől szenved, míg Vas vármegyében, Budapesten, Győr-Moson-Sopronban az idősek között nincs 40 százalék a tartós betegek aránya - írja a Pénzcentrum a népszámlálási adatokat elemezve.
okt. 5
10:44
Már több mint 100 ezer dollárba kerül Szingapúrban az autóvásárlási jog (Portfolio)
A nagyméretű családi autók tulajdonjogának megszerzéséhez szükséges igazolás ára Szingapúrban új rekordmagasságra, mintegy 146 ezer szingapúri dollárra (106 900 amerikai dollár) emelkedett. A városállamban még 1990-ben vezették be a 10 éves jogosultsági bizonyítvány (COE) rendszerét, melynek célja a forgalmi dugók visszaszorítása - írja a BBC.
okt. 5
10:45
Az olajóriások még mindig trükköznek, de egyre több klímaperben vonják őket felelősségre (Tiszta Jövő)
A világ 25 legnagyobb olaj- és gázipari vállalata közül 24-nek nem hitelesek a klímavédelmi céljai, mutatott rá a Carbon Tracker nemrég megjelent jelentése.
okt. 5
10:45
Ukrajna támogatása a legolcsóbb módja az Oroszország elleni harchoz (Magyar Hírlap)
Hollandia védelmi minisztere szerint, az amerikai politikai fejlemények aggodalomra adnak okot.
okt. 5
10:45
Futótűzként terjed a videó, amelyen rabszolgatartónak nevezi az ukrán vezetést egy menekült nő (Mandiner)
Az elhangzottak szerint az ukrán migrációs szolgálat vezetője azt kérte az EU vezetőitől, hogy ne támogassák a menekülteket.
okt. 5
10:45
Durvul a Covid, itt van a legtöbb fertőzött beteg (AC News)
Panaszkodnak az orvosok: egyre több a covidos beteg, miközben az enyhébb tüneteket sokan nem veszik komolyan.
okt. 5
10:47
Bidenék harapós kutyája elhagyta a Fehér Házat (Magyar Hírlap)
A két éve, kölyök korában Bidenékhez került német juhász már legalább 11 alkalommal harapott.
okt. 5
10:47
Itt a vége: Biden harapós kutyája elhagyta a Fehér Házat (Mandiner)
A Biden család végül belátta, hogy nyugodtabb környezetre vágyik Commander.
okt. 5
10:48
A brexitet magasztalva védekezik a brit miniszterelnök (Infostart)
Rishi Sunak lett a brexit legújabb fáklyavivője. A brit kormányfő – nagyszabású kongresszusi beszédében – azt állította, hogy országa EU-s kilépése óta gyorsabban növekszik a gazdasága, mint Franciaországé és Németországé. Úgy tűnik azonban, hogy ez inkább kampányszlogen volt.
okt. 5
10:48
A férfi, aki szerethetővé tette Lokit – 5+1 érdekesség, amit talán ön sem tud Tom Hiddlestonról (Blikk)
Loki a Marvel filmes univerzumának egyik legszerethetőbb figurája és ebben nagy szerepe van Tom Hiddlestonnak. A sármos brit színész rengeteg élettel töltötte meg a karaktert, amiben remek improvizációs képessége és színházi múltja is segítette. A rajongók számára szinte már közismert tény, hogy eredetileg Thor szerepére castingolták, több nyelven
okt. 5
10:48
A Lego lemondott az újrahasznosított műanyagból készített építőkockák gyártásáról (Alternatív Energia)
A Lego csoport leállította az újrahasznosított műanyagból készült építőkockák fejlesztésére irányuló egyik kiemelt projektjét, miután kiderült, hogy az eldobható PET-palackokból kinyert új anyag gyártási folyamata magasabb szén-dioxid-kibocsátással járna az eddiginél - jelentette a Financial Times című londoni üzleti napilap.
okt. 5
10:48
Átadták a Zöld Fűtőművet Kaposváron (ProfitLine)
Átadták a mintegy 4,6 milliárd forintból épült Zöld Fűtőművet Kaposváron szerdán.
okt. 5
10:48
Érkeznek a vevők, pattannak a tőzsdék (Portfolio)
Jó hangulatban telt a kereskedés Ázsiában ma reggelt, ezt követően Európában iránykereséssel indult a nap a tőzsdéken, délelőttre azonban már egyre magabiztosabb pluszban vannak a vezető részvényindexek. Gazdasági események szempontjából ma elsősorban a külföldi hírekre kell figyelni. Németországból a kiskereskedelmi eladások alakulására kell figy
okt. 5
10:48
Lényeges változás jön az szja-bevallásban (ATV)
Az Országgyűlés napirendjén lévő törvényjavaslatban a személyi jövedelemadót érintő változás is szerepel - szúrta ki az Infostart.
okt. 5
10:50
Egyre kevesebb benzines autót vesznek a magyarok (Portfolio)
Csökken az érdeklődés hazánkban a dízelek iránt, az eladási listákat pedig továbbra is a hibrid kategóriába tartozó személyautók vezetik hazánkban, olyannyira, hogy az év első felében a forgalomba helyezett új autóknak már a 44 százaléka rendelkezett kiegészítő elektromos motorral  - közölte csütörtökön az MTI-vel a Jóautók.hu portál.
okt. 5
10:51
Idén jól járhat, aki ezt a héjas gyümölcsöt termeli (Agroinform)
Idén rekordtermés várható mogyoróból, így hát bőven lesz alapanyag a sütemények krémjébe és más finomságokba.
okt. 5
10:51
Fogyatkozó külkereskedelem (Piac és Profit)
Augusztusban a várt növekedés helyett, az alacsonyabb import ellenére és az export vártnál nagyobb csökkenése miatt az előző havihoz képest csökkent Németország árukereskedelmi mérlegtöbblete a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése szerint.
okt. 5
10:51
Joe Biden újabb harapós kutyáját paterolták ki a Fehér Házból (444.hu)
Pedig állítólag csak játszott.
okt. 5
10:51
Kamerák előtt, könnyek között tett ígéretet Varga Miklós Joe a 21 évvel fiatalabb, bántalmazott menyasszonyának (Femcafe)
Az Éjjel-nappal Budapest egykori sztárja, a Survivor műsorvezetője, Varga Miklós Joe nem bírta ki könnyek nélkül 21 évvel fiatalabb szerelme, Csenge vallomását.

Keresés