Az épületépítéssel foglalkozó vállalkozások jelentős része a rendelések mennyiségének további csökkenésével számol mind a közbeszerzési, mind a magánmegrendelői piacon az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége felmérése szerint.
Julia Ormond szerint a Disney, a Miramax és az ügynöksége sem védte meg Weinsteintől, a támadás után pedig nem foglalkoztatták, ezért őket is beperelte.
Pardon, közösségi közlekedés, ahogy jó pár éve hívják, mert az jobban hangzik, hiszen nincs benne a "tömeg" szó, pedig tömeg aztán van. Késve induló és érkező vonatok, zsúfolt és ritka helyközi buszjáratok, koszos közlekedési eszközök. Sokaknak ez jut az eszébe, ha meghallja a kifejezést: magyar tömeg-(közösségi)közlekedés.
Enyhe emelkedéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, miután a BÉT részvényindexe, a BUX minimális, 1,72 pontos emelkedéssel 55 961,13 ponton zárt szerdán, gyakorlatilag stagnált.
Itt van az október lehelete, hehe hehe, hehe, hehe. Ezért mi is lassan rákanyarodunk az őszi, majd a téli borokra. Nyilván mást keres az ember plusz negyven fokban, mint amikor fúj a hó, hull a szél, Dimitrij Lénával...beszél.
Október 12-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program részeként meghirdetett Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjra - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-vel.
Az idei ősz eddigi leghidegebb reggele volt a csütörtöki: Zabarban 1,7 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
Október 12-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program részeként meghirdetett Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjra - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-vel.
Liam Lawson még Katarban pályára lép az AlphaTaurival, ám kérdéses, hogy Austinban ki vezeti majd az autót. Daniel Ricciardo kézközépcsonttörése gyógyul, a múlt héten már Milton Keynesben, a szimulátorban tesztelte is az állapotát. A hírek szerint jól sikerült a gyakorlás, és el is gondolkodtak azon, hogy az ausztrál az első szabadedzésen élesben i
Az Axe limitált kiadású deóját, az Axe A.I-t nem bízták a véletlenre. A szakemberek a mesterséges intelligenciát hívták segítségül, hogy piacra dobhassák a márka valaha volt legkülönlegesebb illatát.
Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A 28-as és a 28A villamosok rövidített útvonalon járnak az Izraelita temető, illetve az Új köztemető (Kozma utca) és a Kőbányai út 21. között a következő két októberi hétvégén karbantartás miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Köztudott, hogy a királyi család tagjainak kötelességük betartani a protokollt, gondosan ügyelniük kell az illemre és a visszafogott kommunikációra. Azonban ők is emberből vannak, így időnként leveszik az álarcot, mi pedig csak örülni tudunk, ha láthatunk tőlük egy-egy mókás pillanatot.
Petra a pénteki több mint nyolcszáz kilométeres utazást követően, az egész szombati szabadedzés napot kihasználta arra, hogy megismerje a rendkívül technikás pálya kanyar kombinációit és ideális íveit. Ebben edzője, a Magyarország egyik legjobb felnőtt pilótájaként számon tartott rc on road versenyző Rosinszky Norbert mellett, segítségére volt Gily
Curtis és a kedvese, Barnai Judit Judy a Nyerő Párosban elárulták, hogy esküvőt és kisbabát terveznek a "rapsztárkodás" után. A pár már 3 éve együtt van, és nemrég költöztek be vidéki közös otthonukba is.
A kkv-szektor a munkaerő 76 százalékát foglalkoztatja és jelentősen hozzájárul a GDP-hez, gazdasági szerepe ezért nemzetstratégiai jelentőségű – hangsúlyozta a Világgazdaság konferenciáján tartott előadásában Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.