A Fradi szurkolói érthetően csalódottak az olaszok 93. percben történt egyenlítése miatt, ám mutatunk 3 okot, ami miatt így is bravúros eredmény a Fiorentina elleni döntetlen.
A polgári védelem és hadsereg bevonásával az egész országra kiterjedő gyakorlatsorozat zajlott Oroszországban, amelynek keretében egy újfajta atomfegyvert is ki akartak próbálni.
Meglepő kormányzati fordulat, trollkodás vagy csak gumicsont – sokféleképpen értelmezhető a kormány egyes vezető politikusainak készpénz melletti kiállása. Ám a szokatlan kommunikáció könnyen okozhat károkat, ugyanis nem kérdés, hogy egy versenyképes, minél inkább fehér gazdaság működésének alapja a hatékonyan működő elektronikus pénzforgalom. Pedi
A kormány stratégiai célja, hogy a nyugati autógyártók és a keleti akkumulátorgyártók Magyarországon találkozzanak - jelentette ki az iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár a kétnapos Akkumulátoripari Világtalálkozón, Budapesten. Az eseményen több ország, több tucat szakszervezete cserél tapasztalatot és mondja el véleményét az akkum
A Demokratikus Koalíció szociáldemokrata cégére nem több, mint politikai termék. Kommunikációs trükk. A múlt átértékelésének és a jövő elhazudásának kísérlete.
A National Geographic futurisztikus grafikákon mutatja meg, milyen lenne, ha a Föld különféle pontjain lévő rekordépítmények egyszer csak a mi fővárosunkban jelennének meg. Bizony még a Corvinus tekintélyes épületéről is elvonná a figyelmet, ha a világ legnagyobb gömb alakú épülete a Fővám térre kerülne. A Las Vegasban található Sphere homlokzatá
A bankok sorban közlik, hogy október 9-től alkalmazzák a kormány által kért kamatplafont a lakáshitelekre és a vállalati forgóeszközhitelekre. Eddig öt hitelintézet válaszolta azt a Bank360-nak, hogy bevezeti az önkéntes kamatplafont.
Vajon megérte közösen megkaparintani a Jófogást és a Használtautó.hu-t? Ma még vaterázik bárki is? És mi van, ha a GVH keze utólag mégis le fog csapni? Mészáros Dávid és Várkonyi Balázs az év magyar e-kereskedelmi üzletének hátteréről.
A legtöbben az erdőszéleket borító, színes őszi díszként azonosítják, és messze elkerülik, ugyanis legendák keringenek mérges természetéről. Pedig a zsidócseresznye közel sem annyira mérges, mint ahogyan azt a legtöbben gondolják, csak oda kell figyelnünk arra, mikor szakajtunk belőle…
"A baloldal és a szakszervezetek részéről egyre radikálisabb és irreálisan túlzó számok jelentek meg arról, hogy mennyi pedagógus hiányzik az oktatásból. Összevissza dobálóztak számokkal, mindig eggyel nagyobbat mondott be valaki" - nyilatkozta Rétvári Bence államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A kormány tovább szigorítja a bevándorlással és munkavállalással kapcsolatos szabályokat, ezért új törvényjavaslatot készít - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
A nyilvános közvélemény-kutatásokból kiindulva a Demokrata Pártnak sürgősen fel kellene mutatnia valamilyen alternatívát a népszerűtlen Biden–Harris-páros helyére, ha labdába akarnak rúgni az elnökválasztási kampányban.
Etelka és férje három gyerekkel lépték át a határt, és telepedtek le az oktatási szempontból mintaországnak számító Svédországban. Történetükön keresztül bepillanthatunk az ottani óvodák, általános iskolák, középiskolák életébe, de még a felnőttoktatásba is.
Kétségtelen, hogy a Samsung Z Flip-szériája 2020-as bemutatása óta igazi divattermék lett, ugyanakkor a vonzó megjelenésnek megvolt az ára, hiszen a hajlítható kijelzővel ellátott készüléket minden alkalommal ki kellett nyitni, ha használni akartuk. A július végén bemutatott Z Flip 5-nél ez a probléma már kevésbé hangsúlyos, az azonban továbbra is
Továbbra is rengeteg hibával működik a videóbíró-rendszer a Premier Lague-ben. A Tottenham-Liverpool mérkőzésen történtek megrengethetik a VAR-ba vetett bizalmat, pedig a szakemberek szerint igazságosabbá teszi a labdarúgást.
A kiszivárgott információk szerint már zajlanak a komoly előkészületi munkák a Subaru csapatánál, hogy valóban visszatérjen a WRC-be. Finnországban már a csapatvezető személyét is tudni vélik.
Franciaországban elkezdődött Európa egyetlen madárinfluenza elleni oltási programja, melynek keretében több millió kacsát igyekeznek megvédeni a betegségtől, mely az elmúlt években óriási veszteséget okozott az ágazatnak.
Lezárják Budapesten a XII. kerület egy részét egy második világháborús betonromboló gránát hatástalanítása miatt pénteken, a korlátozás több lakóházat és több mint négyezer embert érint, és a környéken megváltozik a közösségi közlekedés is.
Milyen lehetőségeik vannak az egyéni vállalkozóknak, hogy folyamatos tevékenység esetén, illetve szünetelést követőn az eredetileg választott adózási módról egy másikra térjenek át? Ismertetjük a szabályokat.
Lezárják Budapesten a XII. kerület egy részét egy második világháborús betonromboló gránát hatástalanítása miatt pénteken, a korlátozás több lakóházat és több mint négyezer embert érint, és a környéken megváltozik a közösségi közlekedés is.
A legendás brit zenekar Queen: The Greatest Live címmel rövid videók sorát tölti fel saját Youtube-csatornájára. Az egyik, nemrégiben közzétett epizód épp azt tárgyalja ki, hogy mi volt Freddie Mercury számára a legfontosabb dolog a koncertek alatt.
A gólyák kétharmada szeretne dolgozni az egyetemi évei alatt, a legtöbben ismerős ajánlásából jelentkeznének állásra, többek közt ez derül ki a Follow Marketing Kft. által végzett kutatásából. A kizárólag elsőéves egyetemi hallgatók által kitöltött felmérés eredményei alapján a megbecsültség érzése és a családias hangulat sokkal fontosabb a fiatalo
A kriptoszektor előző néhány hónapja nyugalmasan telt, ami egy ennyire volatilis területtől kifejezetten meglepő. A Bitcoin árfolyama annak ellenére is
Dejan Stankovic vezetőedző nem elvesztett két pontnak tartja, hogy a Fiorentina a hosszabbításban egyenlített, sokkal inkább megszerzett egy pontként látja a Ferencváros 2-2-es döntetlenjét az idei döntős otthonában a labdarúgó Konferencia-liga második fordulójában.
A Velencei-tó hajós életének egyik kedves és sokat látott ismerőse a Vadliba. Ez a hajó vitorlásversenyek kísérőjeként, zsűrihajóként szolgált évtizedeken át. Most a parton várja sorsának alakulását. A Vadliba nevű hajó évtizedeken át szolgált a Velencei-tavon, az elmúlt években azonban a Gárdony hajó mellett várja sorsát. A Gárdony mellett – amely
Lakásfelújítás előtt érdemes jól átgondolni, milyen színeket is választunk az egyes szobákba, hiszen egy rosszul kiválasztott árnyalat később sok kellemetlenséget okozhat.