Az innovatív pénzügyi megoldások terén a K&H Bank vezette be Magyarországon először a hangalapú átutalást, amit a bank hivatalos mobilalkalmazásán keresztül tesznek elérhetővé az ügyfeleik számára.
Számos felhasználó élt panasszal az Apple legújabb telefonjait illetően: kiderült, hogy a BMW vezeték nélküli töltőpadjai rengeteget árthatnak a készülékeknek.
Mindig van pár meghatározó szín az óragyártásban, most éppen a világoskék és türkiz árnyalatok jönnek szembe legtöbbször. Az Angelus sportos kollekcióját, a Chornodate-et már ismerjük, most pedig megnézhetjük, hogy fest…
Magyarországon január 1-jétől a napelemes kiserőművek tulajdonosai számára kedvező változások várhatók. A kormány feloldja a napelemes rendszerek átmeneti betáplálási korlátozását.
Manapság az emberek egészségtudata egyre inkább növekszik és szeretnének minél hosszabb ideig, minél egészségesebben élni. Elmondható, hogy egy változatosan összeállított étrend tartalmaz olyan élelmiszereket vagy ételeket, amelyeket szuperélelmiszer címmel is lehet(ne) emlegetni – még ha tudatosan nem is figyeltünk erre az összeállítás során.
Az úgynevezett ultrafeldolgozott élelmiszerek az egészségtudatos fogyasztók talán legnagyobb mumusai. Gyakorta emlegetik egészségre káros hatásukat, ezt pedig két friss kutatás is igazolta.
Titokzatos videót tett közzé a napokban Vujity Tvrtko a közösségi oldalán. Az én Amerikám című új mozijának ajánlójában szerepel egy férfi, akiről az Egyesült Államokban élő riporter csak annyit árul el, hogy élete egyik legnagyobb titkának tudója. A Blikk kiderítette, a férfi dr. Szabó Áron, Amerikában élő, magyarul beszélő bevándorlási ügyekkel f
Az acral lick dermatitis (ALD), azaz a bőrgyulladás (más néven lick granuloma) olyan kutyáknál jelentkezik, amelyek túlzott vagy krónikus nyalogatási betegségben szenvednek. Általában a lábak alsó részein jelentkezik, közvetlenül a lábtő vagy a lábközép fölött.
A gólyák kétharmada szeretne dolgozni az egyetemi évei alatt, a legtöbben ismerős ajánlásából jelentkeznének állásra, többi közt ez derül ki a Follow Marketing Kft. által végzett kutatásából. A kizárólag elsőéves egyetemi hallgatók által kitöltött felmérés eredményei alapján a megbecsültség érzése és a családias hangulat sokkal fontosabb a fiatalok
A vállalat Somogyvári Mónika Hr igazgatót és Dr. Pletenyik Zoltán Jogi és compliance igazgatót üdvözli a csapatában. Somogyvári Mónika (a nyitóképen) széleskörű tapasztalattal rendelkezik a humánerőforrás területén, amit mostantól az Euronics Hr igazgatójaként kamatoztathat. Közel 15 évet dolgozott a telekommunikációs szektorban, ahol a Telenorná
Az e-commerce megoldások felfutása miatt sokan gondolhatták úgy a kereskedelemben, hogy a hagyományos üzleteknek bealkonyul. A vásárlók azonban, úgy tűnik, másként vélekednek és nem hajlandóak lemondani arról az élményről, amit csak a bevásárlóközpontokban élhetnek át. Az igények, az elvárások folyamatosan változnak, a látogatók egyre inkább komple
A Delta Technologies Nyrt. igazgatósága felülvizsgálta a társaság ötéves stratégiáját, amelyet az október 27-i éves közgyűlésen mutatnak be. Ebben az árbevétel háromszoros növekedésével, valamint újabb akvizíciókkal számolnak. A tőzsdén jegyzett informatikai társaság közleménye szerint a Delta Technologies 19,05 milliárd forintos nettó árbevétel me
Sötét titkok, amelyek egyetlen képből kiderülhetnek! Ez a lifecoachok által kifejlesztett módszer óriási segítség lehet, hogy megértsd a lelked belső félelmeit.
Tavasszal százával nyílnak a hóvirágok, tulipánok, jácintok és nárciszok. De bizony azokat a hagymákat most kell elduggatni a kertbe. Nézzük, melyek az őszi hagymások, és hogyan érdemes elrakni őket a meglévő ágyásokba!
Ha a szépségápolásban a klasszikusokat részesíted előnyben, de mégis keresed a frissítő változatosságot, akkor a vajbarna hajszínt érdemes választanod idén ősszel.
Ismét 50 forintra emelkedett az árkülönbség a gázolaj és a 95-ös oktánszámú benzin között. Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint ez egyrészt a dízel iránti szezonális keresletnövekedésnek, másrészt az orosz gázolajra vonatkozó szankciók okozta hiánynak tudható be. A szakember szerint a készletek feltöltése után normalizálódhat
A színészek és forgatókönyvírók sztrájkja Magyarországra is kihat. Egyelőre elhalasztották az Eddie Redmayne főszereplésével készülő minisorozat, a Charles de Gaulle elleni merényletkísérlet kivitelezését magára vállaló bérgyilkososztagról szóló The Day of the Jackal magyarországi gyártását is, de ősszel ismét nálunk forgat Angelina Jolie - mondta
Jókorát lökött személyi edzőjén, majd jelesre vizsgázott flegmaságból az egyre mélyebb gödörbe kerülő Lance Stroll, miután Fernando Alonso a Katari Nagydíj időmérő edzésén is óriási különbséget vert rá. Lance Stroll az idén már sokadszor szenvedett komoly vereséget a kétszeres soanyol világbajnoktól időmérő edzésen, a kanadainál pedig a jelek szeri
Magyarország legnagyobb pénzintézete, az OTP Bank is csatlakozni fog az önkéntes kamatplafonhoz, így a bank lakáshiteleinek THM értéke október 9-től nem haladhatja meg a 8,5 százalékot – tudta meg a Bankmonitor. Előreláthatóan számos más bank csatlakozik majd a kezdeményezéshez.
Október 9-én, most hétfőn lép érvénybe a kormány elvárása a bankok felé: a lakáshiteleket legfeljebb 8,5%-os THM-mel, a vállalkozói forgóeszköz-hiteleket legfeljebb 12%-os kamattal kínálják a kezdeményezéshez csatlakozó hitelintézetek. Saját számításaink és a Pénzcentrum kalkulátora segítségével megvizsgáltuk ötfajta lakáshitel példáján, hogy forin
A Fjällräven évtizedeken át az Örnsköldsvikben lévő központjában összpontosította a gyártást és a kutatás-fejlesztést, de a közelmúltban úgy döntött, új útra lép. Kiszervezte a K+F részlegét egy több mint négyszáz kilométerre lévő telephelyre, hogy a kreativitásnak és a kísérletező látásmódnak még nagyobb teret és szabadságot biztosítson. A svéd
A Farkasokkal táncoló rendezője visszatért kedvenc műfajához: Kevin Costner soron következő vadnyugati filmjét, a Horizon: An American Saga címűt jövőre láthatjuk majd. A történet olyannyira monumentális, hogy a darabot két részletben fogják vetíteni a mozik.
Jövő év elején 75 milliárd forintos pályázat indul napelemek és energiatárolók telepítésére Magyarországon, és a vissza nem térítendő támogatás a költségek 65 százalékát fedezi.
A nyugdíjrendszerek jövőjére és a fenntarthatósági kérdésekre gondolva ma vétek elhanyagolni az öngondoskodást. Erre több, az állam által jutalmazott forma is létezik, ezek közül talán a legkevésbé ismert a nyugdíj-előtakarékossági számla, röviden NYESZ. Erről a megtakarítási formáról gyűjtöttünk össze minden fontos információt.
Ő és a hozzá hasonlók abban reménykednek, hogy egyszer valaki odalép hozzájuk, és az igazi oázishoz vezeti őket. Addig pedig sarat dobálnak. Ahhoz nagyon értenek. Vágvölgyi Gergely írása.
A Tiszántúl idegenforgalmi, kulturális és gazdasági központja, hazánk második legnépesebb városa Debrecen. Több mint 20 éve jártam benne utoljára, ködös, szürke napon, így idén nyáron érdeklődéssel vártam az új, napsütötte találkozást. Nem csalódtam.
A világ egyik legmegosztóbb és leggazdagabb embere jelenleg, akit sokan zseninek, mások viszont gyereklelkű milliárdosnak tartanak. A technológiai fejlesztései és a jó érzékkel kiválasztott startupok felkarolása miatt azonban mindenképpen ott a helye a 21. század nagy nevei között. Lássuk, mit gondol a galaxis meghódításáról!
A jávorszarvasról videófelvétel is készült, amit a Bodrogköz.info tett közzé. A felvétel Pácin, egy körülbelül 1500 lelkes Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei falu határában készült.