2023. október 7. szombat

okt. 7
11:27
Tízezernél is több ukrán jött Magyarországra egyetlen nap alatt (Növekedés)
Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából pénteken.
okt. 7
11:27
Rally Hungary SS3: Csomós ismét szakaszt nyert, Michelisz közel a Top10-hez, Llarena és Mares defektet szedett össze (Racing)
A Rally Hungary második szakaszát is Csomós Miklós nyerte, így növelte előnyét a verseny élén, míg Efrén Llarena és Filip Mares defekt miatt vesztett sok időt.
okt. 7
11:33
Ismét megjelent a szamárköhögés Szerbiában (Magyar Hírlap)
Pánikra azért még nincs ok.
okt. 7
11:36
Magyarország is megszólalt a palesztin támadás után (Infostart)
Magyarország elítéli az Izraelt szombat hajnalban ért terrortámadást, elismeri Izrael önvédelemhez fűződő jogát, és őszinte együttérzését fejezi ki a veszteségek miatt - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
okt. 7
11:36
Több mint 400 ezer fizetési meghagyásos eljárást kezdeményeznek Magyarországon (Adózóna)
Magyarországon évente több mint 400 ezer fizetési meghagyásos eljárást kezdeményeznek elsősorban követeléskezelők és közműcégek; ha a címzettek 15 napon belül nem reagálnak a megkeresésre, az végrehajthatóvá válik – ismertette a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) az MTI kérdésére.
okt. 7
11:39
Ismét elmérgesedett a helyzet a Közel-Keleten, több városban már az utcán dúlnak a harcok (ATV)
Miközben folyamatosan rakétákat lőnek a Gázai övezetből Izraelre, izraeli katonákat ejtettek túszul, s utcai harcok folynak Izraelben a behatolt Hamász egységekkel – jelentette a helyi média Izraelben szombaton.
okt. 7
11:39
A halálra készül Ed Sheeran: már a saját sírját is megásta a zenész (SzMo)
A zenész a kertje végében épített egy kápolnát, ahova őt és családtagjait temetik majd. Addig azonban esküvőket tart barátainak az épületben.
okt. 7
11:39
Megrázó felvételek Izraelből: a földdel tesznek egyenlővé lakóházakat a rakéták (Mandiner)
Netanjahu hadiállapotot hirdetett.
okt. 7
11:39
Elég volt! Kőkeményen üzent a MÁV és a Volán (naphire.hu)
Többször is megtámadták az utóbbi időben a MÁV és a Volán munkatársait, ezt elégelték meg.
okt. 7
11:41
Orbán Viktor: "Izrael népével vagyunk ezekben a sötét órákban" (Mandiner)
A magyar miniszterelnök is megszólalt az izraeli helyzet kapcsán.
okt. 7
11:42
Kegyetlen baki a kamerák előtt! Élő adásban rohant ki a stúdióból a népszerű meteorológus, erre nem számított (Blikk)
Ilyenre még nem volt példa!
okt. 7
11:42
Innen indult: a Nobel-díjas Krausz Ferenc apja kőművesként, anyja takarítóként dolgozott (Pénzcentrum)
A tudományos kutatásnak csak akkor van értelme, ha azt a legmagasabb nemzetközi mércével is világszínvonalon tudjuk művelni. A szegedi Lézer Laboratórium, mely "ékkövünk", ehhez abszolút alkalmas helyszín - fogalmazott Krausz Ferenc Németországban élő Nobel-díjas magyar fizikus, a Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója az M5 Ez itt a kérdés c
okt. 7
11:45
Megszólaltak a boltok: mi lesz így a palackok visszaváltásával? (Agroinform)
Az ALDI-nál már elkezdték telepíteni a visszaváltó automatákat.
okt. 7
11:45
GFM-államtitkár: akkumulátorok nélkül nincs klímasemlegesség és nincs autógyártás sem (Tiszta Jövő)
"Az energiatárolás kulcsszerepet játszik a szén-dioxid-semleges, azaz zöld gazdaságra való áttérésben" - hangsúlyozta Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára a Budapesten megrendezett Akkumulátor világtalálkozón elmondott nyitóbeszédében.
okt. 7
11:45
Schmuck Andor dobta Mettát a harmadik randi után (SzMo)
A politikus barátságot ajánlott a Kőgazdag fiatalok szereplőjének, és megkérdezte, hogy felezik-e a számlát. Metta ezen felháborodott.
okt. 7
11:45
A szerencsesüti eredetének nyomában – A süti, ami mindenkinek üzen valamit (WMN)
Te is azt hitted, hogy a szerencsesüti Kínából származik? Hát akkor öveket becsatolni, mert ez a cikk nyomokban lótuszdiópasztát, pereskedést és mesterien kivitelezett einstandot tartalmaz.
okt. 7
11:45
Valódi, működőképes, "többemeletes" mechát árul egy japán cég (Rakéta)
A Tsubame Industries, egy tokiói székhelyű startup kifejlesztett egy 4,5 méter magas, négykerekű, Archax nevű robotot, amelyet a "Mobile Suit Gundam" című népszerű japán anime sorozat ihletett. A 3 millió dollárba kerülő robot pilótafülke-monitorokkal rendelkezik, amelyek a külső kamerák képét fogadják, így a pilóta a törzs belsejéből irányíthatja
okt. 7
11:45
Európa legmagasabb csúszdája nyit ki Ausztriában (Magyar Hírlap)
Panorámás élmény a magasban.
okt. 7
11:45
Egyetlen rakétával irtották ki az oroszok az ukrán falu csaknem egyharmadát (Helló Magyar)
Harkivot, Kupjanszkot, Sevcsenkovét és Herszont is nagy erővel támadja az orosz nehéztüzérség
okt. 7
11:45
Elszabadult egy kémprogram, ami reklámokon keresztül fertőz (BitcoinBázis)
A legújabb jelentések szerint az izraeli kormány engedélyt adott az Insanet nevű cég által fejlesztett Sherlock értékesítésére, mely kémprogramokat ültet
okt. 7
11:45
Amit az Izrael elleni támadásról tudni kell (AC News)
A Hamász palesztin szervezet több száz rakétát lőtt ki Izraelre a Gázai övezetben szombat reggel. A nagyszabású támadásban többen meghaltak.
okt. 7
11:45
Vigyázzon! Veszélyes ételt hív vissza az Auchan (naphire.hu)
Visszahívja az Auchan a sajátmárkás Bio Bulgur termékét, mert abban határérték feletti növényvédőszer-maradékot találtak – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton.
okt. 7
11:45
Kína áll az elektromos autók eladásának listája élén (Öko-drive)
Világszerte 6,2 millió elektromos járművet (EV) értékesítettek az idei első fél évben, ami 49 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - áll a Canalys szingapúri piackutató cég jelentésében.
okt. 7
11:48
Lázár János tárcája szerint nincs is létszámhiány a MÁV-nál (Menedzsment Fórum)
Érdekes válaszok.
okt. 7
11:51
Kétszer annyi kukoricát arathatunk, mint tavaly, de nem lehetünk elégedettek (Agrofórum)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara legfrissebb jelentése alapján az idei évben 676 ezer hektáron termelt napraforgó betakarításának készültsége 92%-ra emelkedett az országban és több megyében már be is fejezték. A termésátlag országosan 3 tonna/hektár, de nagy a szórás a megyék között és a parcellák szintjén is.
okt. 7
11:51
Itt a magyar álláspont az izraeli harcok kapcsán (Növekedés)
Magyarország elítéli az Izraelt szombat hajnalban ért terrortámadást, elismeri Izrael önvédelemhez fűződő jogát, és őszinte együttérzését fejezi ki a veszteségek miatt - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
okt. 7
11:51
Szijjártó: A tel-avivi magyar nagykövetség munkatársai épségben vannak (Mandiner)
A külügyminiszter felszólította az Izraelben tartózkodó magyar állampolgárokat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a magyar nagykövetséggel.
okt. 7
11:51
A Red Bull ajtaja nyitva áll az egyik legjobbnak tartott fiatal pilóta előtt? (Racing)
Alexander Albon úgy tudja, hogy Lando Norrisnak felajánlották, hogy csatlakozzon a Red Bullhoz, és rajta múlik, hogy ezt megteszi-e.
okt. 7
11:54
Juhász Anna: a Nobel-díjassal azonos rangon van Krasznahorkai és Nádas is (Infostart)
Jon Fosse, a norvég irodalom sztárja kapja az idei irodalmi Nobel-díjat - jelentette be csütörtökön a Svéd Királyi Akadémia. Az InfoRádió által kérdezett irodalmár szerint nem meglepetés a döntés, a drámaíróként ismert szerzőt régóta az esélyesek között említik, Juhász Anna szerint megérdemelten, Fosse írói nyelve ugyanis egészen egyedi, és univerz
okt. 7
11:54
Krausz Ferenc szerint minél hamarabb helyre kellene állítani a tanári szakma becsületét az országban (ATV)
A friss Nobel-díjas Krausz Ferenc egy exkluzív interjúban beszélt arról, hogy soha nem érte volna el a sikert a magyarországi tanárai nélkül, de épp azért kellett elhagynia az országot, mert nem tudta kiteljesíteni a kutatásait.
okt. 7
11:57
Szijjártó Péter: Magyarország elítéli az Izraelt ért terrortámadást (ATV)
Magyarország elítéli az Izraelt szombat hajnalban ért terrortámadást, elismeri Izrael önvédelemhez fűződő jogát, és őszinte együttérzését fejezi ki a veszteségek miatt – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
okt. 7
11:57
64 elesett katona holttestét szállították vissza Ukrajnába (Magyar Hírlap)
A védők holttestét a Genfi Egyezmény normáinak megfelelően szállították Ukrajnába.
okt. 7
11:57
A kormányszóvivő Krausz Ferenc budapesti kutatóközpontjában járt (Demokrata)
Az ügyvezető Szentkirályi Alexandrának megmutatta Krausz Ferenc irodáját is.
okt. 7
12:00
Olivia Wilde nem nézi jó szemmel Taylor Swift új kapcsolatát (Sassy)
Érdekesség, hogy mindketten Harry Styles ex-barátnői.
okt. 7
12:03
Háborúban állunk, jelentette ki az izraeli miniszterelnök (444.hu)
A Hamasz nem csak többezer rakétát lőtt ki, hanem a fegyveresei behatoltak Izrael területére. A meglepetésből gyorsan felocsúdtak, és vadászgépekkel indíttottak ellentámadást. Az USA, az EU és Magyarország is elítélte a terrortámadást.
okt. 7
12:03
Október 16-ig lehet nevezni a Kolonics György-emlékfutásra (Magyar Hírlap)
Az időpont mellett a verseny helyszíne is a megszokott lesz, a KSI vízitelepe a Népszigeten, a részvétel ingyenes.
okt. 7
12:03
Magyarország elítéli az Izraelt ért terrortámadást (Demokrata)
Szijjártó Péter őszinte együttérzését fejezte ki a veszteségek miatt.
okt. 7
12:03
Hatalmas dugó van az egyik autópályán: Mészáros Lőrinc miatt órákat dekkolnak a sofőrök (Nyugati Fény)
Pont hétvégére kell időzíteni. Logikus.
okt. 7
12:06
Hatalmas kudarc ez az izraeli hírszerzésnek (Privátbankár)
Káncz Csaba, geopolitikai szakértő, lapunk állandó szerzője kommentálta az izraeli eseményeket.
okt. 7
12:06
Megszűnt az áramellátás, katonákat ejtettek foglyul – Megszólalt Izrael miniszterelnöke, Benjámín Netanjáhú: "Háborúban állunk és győzni fogunk" (Blikk)
Az izraeli Védelmi Erők készen állnak a háborúra.
okt. 7
12:09
A harmincas évek stílusát idézi az új szlovák sportkocsi (Autónavigátor)
Esetlen formaterv, kellemetlen anyagok és alig mérhető dinamika jellemzi a négykerekű motorkerékpárok kategóriájába sorolható autókat, szerencsére a Rodstert egy üdítő
okt. 7
12:09
A migráció, mint központi kampánytéma (Magyar Hírlap)
Azt hiszem, a hatalomban maradás globális érdeke felülír minden egyéb, még szikráiban létező nemzeti érdeket.
okt. 7
12:09
Alonso egyedül is küzd, hogy a McLaren előtt tartsa az Aston Martint (Racing)
Bár az időmérő leintésekor Fernando Alonso még a 6. rajthelyet birtokolta a Katari Nagydíjra, hamarosan két helyezést előrelépett, s ami csapata számára a legfontosabb, mindkét McLaren mögötte lesz a rajtrácson.
okt. 7
12:09
Orbán a TikTokon: Teljes káosz, teljes kudarc (Telex)
Ilyen zűrzavart már régen látott a kormányfő, mint amilyen az EU-csúcson volt.
okt. 7
12:09
Az Adria tetőterasza olyan, mint egy bizarr bolygófelszín (Telex)
A makarskai riviéra felett 1500 méterrel különleges formavilágú, kopár, sziklás fennsík terül el: a Biokovo. Két napig vándoroltunk rajta.
okt. 7
12:09
Tudta Ön, hogy hány utcát neveztek el Magyarországon az aradi vértanúkról? (naphire.hu)
Különös statisztikát tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal.
okt. 7
12:12
Riasztó népbetegség ütötte fel a fejét egy ceglédi gyárban (Infostart)
Már négy tbc-s beteget azonosítottak az Infineon Technologies ceglédi üzemében.
okt. 7
12:12
Kampányba kezdett a MÁV-Volán, annyit bántalmazták a munkatársaikat (ATV)
Az elmúlt hónapokban több alkalommal érte súlyos támadás a MÁV–VOLÁN-csoport munkatársait feladataik ellátása közben. A cégcsoport határozottan kiáll munkavállalói mellett, és elítél mindennemű erőszakot. A MÁV–VOLÁN-csoport 2023. október elejétől egy hónapos intenzív figyelemfelhívó kampányt indított, hogy rávilágítson a problémára, illetve nyomat
okt. 7
12:15
Meglepően sok magyar dolgozó gondolkodik munkahelyváltáson (Piac és Profit)
A magyarok közel 70 százaléka nincs teljes mértékben tisztában a képességeivel, ahogy a munkaerőpiac elvárásaival sem. Minden ötödik dolgozó magyar gondolkodik azon, hogy más munkába kezdjen, vagy már keresi is az új lehetőséget. A munkavállalók és munkakeresők negyede érzi egyre laposabbnak, üresnek és egyhangúnak a munkával töltött napjait, s vél
okt. 7
12:15
Odanézz kit puszilgat Jennifer Aniston ilyen odaadóan! (Glamour)
Jennifer Aniston a Jóbarátok című sorozattal lett világhíres, és azon kevesek egyike, akik sorozatfőszerep után is tudtak maradandót alkotni. Rengeteg filmben játszott, aki pedig nem látta még az Apple streaming szolgáltatásán futó Morning Show című sorozatát, annak itt az ideje belekezdeni.

Keresés