A mögöttünk álló héten javultak az RTL eredményei, különösen hétköznap. Kiderült, hogy ez elég volt-e ahhoz, hogy megfordítsák a nézettségi versenyt, legalább a számukra fontos 18-49 éveseknél és főműsoridőben. Az őszi tévés szezon elején a TV2-nek jobban jött ki a lépés, gyakorlatilag minden húzásuk bejött és mindegyik műsoruk jól teljesített. Azo
Öt gépkocsi ütközött össze Pécsen, a Komlói úton. A baleset következtében az egyik autó kigyulladt, amelynek oltását a pécsi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt megkezdték, az egységek visszahűtik a járművet. A műszaki mentési munkálatok idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Az esethez a társhatóságok is kiérkeztek. Továb
A tagállamoknak megfelelő szintű védelmet kell biztosítaniuk az önálló vállalkozók számára, garantálva a tisztes megélhetést és megelőzve a dolgozói szegénységet.
Kauciót vezetnének be a visegrádi országok az ukrán gabonára, amit a kereskedők akkor kapnának vissza, amikor az áru a balti vagy a lengyel kikötőkön keresztül elhagyná Európát. Hasonló megoldásra volt már példa, korábban Nagy-Britannia és Olaszország is vezetett be kauciót – hívja fel a figyelmet Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkut
Eli Cohen izraeli külügyminiszter nemzetközi sajtótájékoztatót tartott, ahol mészárlásról, civilek brutális legyilkolásáról beszélt. A teljes beszéd vágatlanul megtekinthető cikkünkben.
Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület kísérletében egy dalszerző páros szerzeménye, valamint egy részben, illetve egy teljesen mesterséges intelligencia (MI) által írt dal vett részt.
A várt viszonylag nagy romlás helyett alig változott a Sentix gazdaságkutató intézet euróövezeti befektetői hangulatindexe októberre vonatkozóan. A honlapján hétfőn publikált felmérésben a Sentix GmbH recesszióként értékeli az euróövezeti mutatókat és hangsúlyozza, hogy a világon sehol nem lehet jelenleg pozitív trendforduló jeleit észlelni.
Az izraeli-palesztin konfliktus súlyosbodása nem fogja csökkenteni Ukrajna uniós támogatását az Oroszországgal szembeni háborúban - jelentette ki Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján.
Az elektromos autók teljesen felforgatták az autóipart és úgy tűnik elhozzák a kínai autógyártók aranykorát is egyben. A kínai állam óriási összegeket költött az elektromobilitásra és részben ezeket a programokat kihasználva lett világszinten is jelentős autógyártó több helyi márka is. Mindeközben 2020-ban a koronavírus okozta lezárások miatt az eu
Bár az izraeli kormányfő hosszú háborúra készül, az ország hadserege vélhetően napok, hetek alatt lezárja a harcokat - mondta az InfoRádiónak Szalai Máté, Közel-Kelet kutató, az olaszországi Ca’ Foscari Egyetem kutatója, aki épp a Hamász támadásának másnapján, vasárnap érkezett Tel-Avivba. Beszélgetésünk közben légiriadó is megszólalt.
Az éghajlatváltozás sokunk nyaralási szokásait megváltoztatja, mert tovább tart a kellemes jó idő. A horvátországi utazási szolgátlatók ezért igyekeznek ehhez alkalmazkodni és sok helyen egészen késő őszig meghosszabbítják a turisztikai szezont a tengerparti üdülőhelyeken.
Feljelentést tett a Közbeszerzési Hatóság versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési vagy koncessziós eljárásban bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK).
Legalább másfél órát állt Kőbányán az a MÁV-szerelvény, amelyet a most bérelt vonatok egyike húzott. Előtte pár órával a vasúttársaság még dicsekedett a mozdonnyal.
Az Izrael ellen indított terrorhadjárat kezdete óta először tartott nemzetközi sajtótájékoztatót az izraeli külügyminiszter, aki megköszönte az európai kiállást és szolidaritást.
Megtalálták a szivárgás pontos forrását a múlt héten leállított szlovéniai krskói atomerőműben, a hiba elhárítása több hetet is igénybe vehet - közölte hétfőn a nukleáris létesítmény üzemeltetője.
Kínának és az Egyesült Államoknak tisztelnie kell egymást és együtt kell működnie a kínai-amerikai kapcsolatok előmozdítása érdekében - mondta Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn Pekingben Chuck Schumer amerikai szenátusi vezetőnek.
Toroczkai László (Mi Hazánk) kijelentette: a magyar-szerb határ közelében anarchia van, migránsokból álló bűnbandák vették át az irányítást, rendszeresen tüzelnek a magyar határt védőkre. A rendőrök azt a parancsot kapják, hogy menekülniük kell, amikor a migránsok lőnek, így viszont az ott élőket magukra hagyják - mondta.
Az OTP Egészségpénztár, valamint a Budai Egészségközpont 2023-as eredményei alapján az elmúlt évek fokozatos bővülését, jelentős növekedés váltotta fel, mind a pénztári mind az igénybe vett szolgáltatások terén. Ennek egyik mozgatórugója, hogy a lakosság számára egyre fontosabb az egészséges életmód. Azonban még mindig sokan vannak az egészségparad
Mindenkit megdöbbentett, hogy milyen váratlanul és felkészületlenül érte Izraelt a Hamász terrortámadása. Hosszan dolgoztak az éberség elaltatásán: megjátszották, hogy már nem ellenségek.
A Kreml Vlagyimir Putyin államfőnek ahhoz a kijelentéséhez igazodik, hogy Oroszországban még a "különleges hadművelet" feltételei között is meg kell tartani az elnök- és parlamenti választásokat - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Megtalálták a szivárgás pontos forrását a múlt héten leállított szlovéniai krskói atomerőműben, a hiba elhárítása több hetet is igénybe vehet - közölte hétfőn a nukleáris létesítmény üzemeltetője.