A munkahelyi elégedettséget meghatározó tényezők toplistáján meglepő a közösséghez és kommunikációhoz kapcsolódó elemek túlsúlya: szellemi munkavállalóknál tízből nyolc, a fizikai munkát végzőknél hat fontos elvárás ide sorolható. Váratlan, hogy a nemzetköziség vagy márkaismertség nincs a legattraktívabb hívószavak között, de a szakmai fejlődés is
A házigazda együttes élén most mutatkozott be Don MacAdam szövetségi kapitány, aki Nemes Márton, Lövei Dávid és Varga Balázs személyében újoncokat avatott.
Olaj, izraeli lobbi, arab lobbi, hadi lobbi, bürokratikus túlélési stratégia, rozoga Európa és folyamatos konfliktusok: az amerikai kormány próbált szavakban hátrébb lépni a térségből, de mindhiába. Ezzel együtt bár igény van rá, Washington egyre kevésbé képes a közel-keleti csendőrködésre. Miközben pedig az amerikai diplomácia Kínába menne a Közel
Mjint Szve, a katonai irányítás alatt álló Mianmar elnöke szerint az ország a szétesés szélén áll a Kínával határos régiókban tapasztalható erőszak nem megfelelő kezelése és a széthúzás miatt.
Eddig 12 kvótát szereztek sportolóink, amivel Szabó László szerint időarányosan jobban állnak a vártnál. A sportvezető azt mondta az InfoRádióban, hogy csodálatos lenne, ha sikerülne elérni a 2000-es sydney-i 54-es indulói létszámot, ami az eddigi magyar rekord a paralimpiák történetében.
Potápi Árpád János a magyar kormány nevében is köszönetet mondott a néptáncegyüttest működtető egyesület hagyományőrző tevékenységért, amely a nemzeti összetartozás érzését és élményét erősíti az ott élő magyar emberekben.
Egy jelentés szerint gyanús, hogy a nyugati hírügynökségeknek bedolgozó egyes gázai fotósok előre tudhattak az október 7-i terrortámadásról, azért készültek fotók a határ áttöréséről és a megtámadott kibucról. A sajtóorgánumok tagadják, hogy bármilyen előzetes információjuk lett volna.
Halhatatlan magyar slágerek, sosem látott, lenyűgöző produkciók és hazánk közkedvelt sztárelőadói várják a nézőket a közmédia nagyszabású show-műsorának november 25-én kezdődő új évadában. A Csináljuk a fesztivált! ismét korszakokon átívelő élményt nyújt a nézőknek, a 60-as évektől a 2010-es évekig.
Novemberben induló programjában a Yettel 5 nap fizetett szabadságot biztosít minden olyan munkavállalójának, akinek unokája születik. A szabadságot nagymamák és nagypapák egyaránt igénybe vehetik.
A következő hetekben a robbanóanyag elleni védekezést, ellenőrző-áteresztő pont működtetését, táborőrzést és helikopter-leszállóhely biztosítását gyakorolják.
"Kémhatás" címmel indít podcastot az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL), melyben szakemberek mutatják be az 1945 és 1990 közötti államvédelmi hatóságokat, kémhistóriákat, ügynöksztorikat, beszervezéseket.
Izraelnek 239 családdal kellett közölnie, hogy valamelyik hozzátartozójukat vagy akár többet is a Hamász október 7-én elrabolt és a Gázai övezetbe hurcolt.
Januártól 62 milliárd forintos pályázat indul ipari áramtároló berendezések létesítésére, vissza nem térítendő támogatással és bevételkompenzációval - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM) közigazgatási államtitkára csütörtökön az energetikai fórumsorozat komáromi rendezvényén.