2023. november 10. péntek

nov. 10
15:24
Lezárnak egy utat a temetőben (Nyíregyháza)
Az arra közlekedők ugyanis gyakran zavarták a szertartásokat, annak ellenére, hogy a behajtani tilos tábla ki volt helyezve.
nov. 10
15:24
Most derül ki: a Black Friday vagy az infláció az erősebb? (Digital Hungary)
Tizedik alkalommal rendezik meg a Black Friday akcióját Magyarországon. A jeles apropó az évek során alaposan megváltozott, a piaci szereplők pedig izgalmas tendenciákat látnak a 2023-as leárazás alakulásával. Egyes áruházak már november 10-én meghirdetik olcsóbb termékeiket, míg mások többhetes akciósorozatot kínálnak vásárlóik számára.
nov. 10
15:30
Szloszjár Balázs: a légierő és az egész honvédség Magyarország védelmét gyakorolja - fotók, videó (Infostart)
Ejtőernyős roham, tiszai átkelés és más speciális tevékenységek - csaknem ötezer hivatásos katona és több száz technikai eszköz mozgatásával kezdte el a Magyar Honvédség az elmúlt 30 év legösszetettebb hadgyakorlatát, amelynek a részleteiről Szloszjár Balázs dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Összhaderőnemi Műveletvezető és Irányító Központjának köz
nov. 10
15:30
Nyugdíjba vonul a népszerű befektetési guru, íme néhány korábbi gondolata (Portfolio)
A veterán feltörekvő piaci befektető, Mark Mobius visszavonul befektetési cégének éléről, a Mobius Investment Trusttól - tudósított a Bloomberg.
nov. 10
15:30
Csepregi Éva döbbenetes vallomása: "Én a Neotonban nem dönthettem semmiről" (ATV)
Rónai Egon Húzós című podcastjának mai vendége a legendás magyar énekesnő, Csepregi Éva lesz, aki nemrégiben ünnepelte a 70. születésnapját.
nov. 10
15:30
Annyi a probléma, felszámolja az összes önkiszolgáló kasszáját ez az üzlet (ATV)
Hatalmas döntést hozott egy brit cég: megszüntetik az összes önkiszolgáló kasszájukat és teljesen visszaállnak az emberi erőforrásokkal működtetett pénztárakra.
nov. 10
15:30
Lágy hibridként is érkezik az év autója: íme az Avenger e-Hybrid! (Autónavigátor)
Egy már jól ismert motort kapott a Jeep Avenger benzines változata, a Stellantis 1,2 literes erőforrását. Eddig azonban ez a
nov. 10
15:30
Fegyelmi eljárást kezdeményezett az I. kerület polgármesterével szemben a képviselő-testület (Magyar Hírlap)
Varga Dániel szerint a polgármester sorozatos törvénysértései akadályozzák a képviselő-testület törvényes működését.
nov. 10
15:30
Ez most komoly? Súlyos döntést hozott az Alkotmánybíróság (Nyugati Fény)
Kéz kezet mos.
nov. 10
15:30
Jövőre minden magyar új állampolgárságot kaphat (Mandiner)
Érkezik a Digitális állampolgárság-program, melynek azonosítóját és applikációját bárki letöltheti majd korhatár nélkül.
nov. 10
15:30
Az ukrán gabona ügye is szerepelni fog az új nemzeti konzultációban (Telex)
A Fidesz szerint a génmódosított és tiltott vegyszerekkel kezelt ukrán gabona veszélyezteti az európai élelmezést.
nov. 10
15:30
Igazi szörnyeteg került elő a Tisza-tóból (naphire.hu)
A szerencsés horgász ezzel rekordot döntött.
nov. 10
15:30
Műsorváltozás lesz az RTL-en, ismét felvezetőt kap a Sztárbox (Media1)
Bejött a csatornának a Fókusz Plusz különkiadása, úgyhogy mostantól állandó lesz a felvezetés.
nov. 10
15:32
Meghalt Alföldi Albert, az MSZP egykori parlamenti képviselője (Telex)
Alföldi Róbert színész-rendező édesapja 84 éves korában halt meg.
nov. 10
15:36
Venni kell a Graphisoft Parkot a Wood szerint (Portfolio)
A Graphisoft Park harmadik negyedéves eredményeit követően a Wood friss elemzéssel jelentkezett. Az elemzőház pozitívan értékelte a harmadik negyedéves számokat, ajánlása pedig továbbra is vétel a részvényre.
nov. 10
15:36
Új ékköve van a BKV buszflottájának (autopro)
A legendás Ikarus 280-as elsőszériás példányát újította fel a BKV.
nov. 10
15:36
Minden Lidl bezár december 24-én – együttműködnek a CÖF-fel (SzMo)
A bolthálózat biztosítani akarja dolgozóinak a nyugalmas, békés, szeretetteljes ünnepet, és nem kérdés számukra a család fontossága. A szünnapot kormányhoz közeli szervezetek kezdeményezték.
nov. 10
15:36
Fokozottan ellenőriz majd a rendőrség (Magyar Hírlap)
A fokozott ellenőrzés célja az esetlegesen előforduló jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése.
nov. 10
15:36
Ha Rashfordot kiállították, miért nem ért piros lapot a ferencvárosi Mmaee megtaposása? (Mandiner)
A kolumbiai Munoz ugyanolyan szabálytalanságért csak sárga lapot kapott – majd gólt lőtt a Fradinak!
nov. 10
15:36
A szentesiek a fiatal kertészeknek is biztos jövőt kínálnak (Mezőhír)
Nincs könnyű helyzetben a hajtatásos termelés. A DélKerTész célkitűzései mégis ambiciózusak.
nov. 10
15:36
Megállapodtak az EU-ban a rossz állapotú élőhelyek helyreállításáról (Telex)
A vitatott természet-helyreállítási jogszabályról kötött alku többek között erdősítést, visszaláposítást és városi zöldítést írna elő.
nov. 10
15:38
Lengyel kormányalakítás: Donald Tusk kiterítette a kártyáit (Mandiner)
A 460 fős szejmben a négy tömörülésből álló ellenzéki tömb együttesen 248 mandátummal, a PiS pedig 194 mandátummal rendelkezik.
nov. 10
15:42
A magyar állam értékesíti az Erste Bank Hungary 15 százalékos tulajdonrészét (ProfitLine)
A magyar állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. értékesíti az Erste Bank Hungary Zrt.-ben meglévő 15 százalékos kisebbségi tulajdonrészét az osztrák anyavállalat, az Erste Bank AG számára - jelentette be pénteki közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
nov. 10
15:42
Leesik az állad, ha meglátod, hogy néz ki ma John McClane felesége: a Die Hard-filmek szépsége 75 évesen is letaglóz (Femcafe)
Az 1948-as születésű amerikai színésznő a Die Hard mellett olyan emlékezetes mozikban is megcsillogtatta tehetségét, mint az Ártatlanságra ítélve, a Fat Man és Little Boy vagy a Lovakat lelövik, ugye? című Sydney Pollack-klasszikus. Ki hinné, hogy Bonnie Bedelia ma már 75 esztendős?
nov. 10
15:42
A novemberi nyugdíjjal együtt utalják a nyugdíjkiegészítést is (Demokrata)
A kiegészítést januárig visszamenőlegesen fizetik ki, közölte Szentkirályi Alexandra.
nov. 10
15:42
A Főváros vezetésének se kell a szomszédba menni a vasútellenességért (Mandiner)
Nem értem, miért kell hülyeségeket beszélni.
nov. 10
15:42
Rossz evő a gyerek? Ezt a reggelit biztos, hogy imádni fogja! (Sassy)
Akadnak gyerekek, akikbe úgy kell beleimádkozni a kaját. Most egy anyuka megosztotta azt a receptet, amivel a legrosszabb evőt is az asztal mellé lehet ültetni.
nov. 10
15:44
Zámbó Árpy a hírekből értesült, hogy árulják a Király csepeli házát: Így reagált Jimmy testvére (Femcafe)
Korábban már írtunk arról, hogy közel 130 millió forintért árulják Zámbó Jimmy 300 négyzetméteres csepeli otthonát.
nov. 10
15:45
Soha nem látott szintet értek el a pénztárakban kezelt nyugdíjmegtakarítások (Piac és Profit)
Tovább nőttek az önkéntes pénztári hozamok az idei harmadik negyedévben, emelkedtek az önkéntes nyugdíjpénztárakban kezelt tagi megtakarítások, az egészség- és nyugdíjkasszák összesített taglétszáma pedig 2,06 millió fő fölé nőtt - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ).
nov. 10
15:48
Elhunyt a volt MSZP-s képviselő (Infostart)
A népművelő-politikus Alföldi Albert 84 éves volt.
nov. 10
15:48
Nemzeti konzultáció: ebben a vitás kérdésben is véleményt nyilváníthatnak a magyarok (Blikk)
A nemzeti konzultációban a magyarok lehetőséget kapnak arra, hogy minden, Magyarországot érintő, politikailag vitás kérdésben kifejezzék álláspontjukat; így van ez az ukrán gabona ügyében is - mondta az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában pénteken a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese.
nov. 10
15:48
Jön a Black Friday – a GVH idén is segít a magyar fogyasztóknak (Alternatív Energia)
Egyre inkább elterjedt az a gyakorlat, hogy már nem csak november végén, hanem egész novemberben Black Friday leárazásokkal, karácsonyi akciókkal találkozhatnak a vásárlók.
nov. 10
15:48
Rendkívül fontos szerződést kötött meg a Liberty Dunaújváros (Portfolio)
A Liberty Dunaújváros vasmű megkötötte a szerződést a környezetvédelmi hatósággal, melynek köszönhetően a korábbi Dunaferr egyik utódjaként működő Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. tovább működtetheti a kohókat.
nov. 10
15:48
A borászatok számára fontos határidő közeledik (Agroinform)
Időszerű a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatás kapcsán a kifizetési kérelem benyújtása.
nov. 10
15:48
Drámai hír: több száz ember megélhetése került veszélybe a magyar kisvárosban (ATV)
Bezár a szigetvári konzervgyár. A francia tulajdonos magyarországi képviselői délelőtt jelentették be hivatalosan a kisváros polgármesterének, hogy áprilisban leáll a termelés az üzemben. A tervek szerint tavaszra kifuttatják valamennyi terméküket és végleg bezárják a gyárat. A tömeges létszámleépítéssel 130 ember veszíti el a munkáját.
nov. 10
15:48
Nem kapott utasítást felülről a tanárok kirúgására, mondja a Külső-Pesti Tankerület vezetője (444.hu)
Pénteken folytatódott a kirúgott karinthys tanárok pere, ezúttal pedig a tankerületi vezető, Rábel Krisztina is megjelent. Rábel szerint saját döntése volt a tanárok kirúgása, bár azt nem tudta megmondani, miért pont ugyanazon a napon küldte ki ugyanazt a levelet, mint a Belső-Pesti Tankerület. Ő viszont Marosi Beatrixszal ellentétben meg tudta mon
nov. 10
15:48
A gázai háború óta 1200 bűncselekményt regisztrált a berlini rendőrség (444.hu)
A bűncselekmények többsége kisebb jogsértés vagy anyagi károkozás: az elkövetők politikai szlogeneket festettek házfalakra és ellenállást tanúsítottak a rendőrséggel szemben a tüntetéseken.
nov. 10
15:48
Az EIT InnoEnergy társalapítóját díjazta a Nobel Fenntarthatósági Alapítvány (Tiszta Jövő)
Az EIT InnoEnergy társalapítója, Elena Bou kapta a Nobel Fenntarthatósági Alapítvány (NST) és a Müncheni Műszaki Egyetem (TUM) idén első alkalommal meghirdetett Fenntarthatósági Díját - tájékoztatta az EIT InnoEnergy HUB az MTI-t kedden.
nov. 10
15:48
A hét legkönnyebb kvízét sem lehet hibátlanul kitölteni, 10/6 már szuper eredmény (Promotions)
Könnyű kérdések, és még könnyebb elbukni rajtuk.
nov. 10
15:48
Elégessem, vagy ne? – Mi legyen a kerti avarral? (Magyar Hírlap)
Sok a tévhit az avarégetéssel és a komposztálással kapcsolatban. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
nov. 10
15:48
Politico: Soha véget nem érő migrációs áradat sodorja el Németországot (Demokrata)
A német konzervatívok végre kimondják: a migránsok állnak a zsidók elleni gyűlölet-bűncselekmények megugrása mögött.
nov. 10
15:48
Döntött a legnagyobb diszkontlánc: nem fognak kinyitni december 24-én (Mandiner)
A CÖF és az Egyenlő.hu azt szeretné elérni, hogy a december 24-e minden munkavállalónak pihenőnap legyen.
nov. 10
15:48
Korlátozások bevezetését tervezi a Gemini kriptotőzsde (BitcoinBázis)
A Gemini úgy döntött, hogy a lehetséges csalások visszaszorítása érdekében blokkolja a nem engedélyezett tőzsdékre történő pénzutalásokat az Egyesült Királyságban.
nov. 10
15:48
Idén a sztárok hiányoztak, 2024-ben a filmek… (AC News)
A mintegy 160 ezer ember kitartása kifizetődött: az amerikai színészek szakszervezete "elvi megállapodást" kötött a hollywoodi stúdiókkal.
nov. 10
15:48
A milliárdos Gattyán György által nemrég megszerzett hírportál olvasói támogatást kér (Media1)
Az olvasók segítségét kéri a milliárdos vállalkozó lapja.
nov. 10
15:48
Óriási célkitűzés: Magyarország 2040-re a világ 10. országává válhat (Öko-drive)
A kormány célja, hogy 2040-re Magyarország az innováció alapján a világ kétszáz országa közül benne legyen az első tízben - mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden Győrben, a Tudományos és Innovációs Park épületének átadóján.
nov. 10
15:48
13 facsemete zöldíti tovább 6 óvoda területét (Nyíregyháza)
Újabb facsemetékkel gazdagodott Nyíregyháza. Ezúttal a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület csatlakozott a polgármesteri fásítási programhoz, mely évekkel ezelőtt azért jött létre, hogy városunk szebb, tisztább és élhetőbb legyen. A csütörtöki ültetést követően 13 facsemete zöldíti tovább 6 óvoda területét.
nov. 10
15:50
Összeállt az új többség Lengyelországban, aláírták a koalíciós szerződést (Portfolio)
Aláírta a koalíciós szerződést pénteken Varsóban az októberi választások nyomán a lengyel parlamentbe bejutott, és ott többséget alkotó négy ellenzéki tömörülés.
nov. 10
15:50
Meghalt Alföldi Albert (444.hu)
Az MSZP egykori politikusa, Alföldi Róbert apja 84 éves volt.
nov. 10
15:51
Nemzeti konzultáció: ebben a vitás kérdésben is véleményt nyilváníthatnak a magyarok (Blikk)
A nemzeti konzultációban a magyarok lehetőséget kapnak arra, hogy minden, Magyarországot érintő, politikailag vitás kérdésben kifejezzék álláspontjukat; így van ez az ukrán gabona ügyében is - mondta az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában pénteken a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese.

Keresés