Látogatást tett a dél-oroszországi Rosztov-na-Donuban, a déli katonai körzet főhadiszállásán Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte pénteken Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Már több mint 100 ENSZ-dolgozó halt meg munka közben a Gázai övezetben az izraeli-palesztin háború kitörése óta - közölte Philippe Lazzarini, az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetének (UNRWA) vezetője pénteken az X-en.
A vargabéles lényegében egy sült, édes túrós tészta, ha van rajta burok, ha nincs. Ebben a receptben eldobjuk a külső réteget, ettől gyorsabb, egyszerűbb, de az eredeti élmény nem változik, sőt.
Aláírta a koalíciós szerződést pénteken Varsóban az októberi választások nyomán a lengyel parlamentbe bejutott, és ott többséget alkotó négy eddigi ellenzéki tömörülés.
A vasút és a Volán fejlesztése kötelesség, mert ha normális vasúti és közúti közlekedést biztosítunk az embereknek, akkor nem fognak elköltözni a szülőhelyükről, hanem az ingázást választják, amely megfizethető, komfortos, olcsó és elérhető - mondta az építési és közlekedési miniszter Kaposváron csütörtökön.
A gyermekvállalás előtt álló párok számára remek lehetőség a babaváró hitel és a jövőre elérhető CSOK Plusz hitel, különösen akkor, ha ezeket kombinálni is tudják. Igen ám, de a babaváró hitelt 2024-től már csak olyan párok igényelhetik, ahol a feleség életkora még nem haladja meg a 30 évet, míg idén 40 év a felső korhatár. Ezért, ha a feleség elmú
Az OTP Csoport kilenc havi adózás utáni eredménye 858 milliárd forint volt, ami közel négyszerese a tavalyinak. A profit 66 százalékát már a külföldi leányok adják – derült ki a bank mai gyorsjelentéséből.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Érkezik a DÁP, a digitális állampolgárság. Rogán Antal szerint nem kell attól tartani, hogy az állam így túl sok mindent tudhat rólunk, mert a nagy techcégek így is több információval rendelkeznek.
Az eltávolított koponyadarab helyettesítésére tervezett implantátum leolvassa és elemzi a személy agyi aktivitását, és vezeték nélkül továbbítja ezt az információt
Válságban a Marvel Univerzum? A Disney-nek lépnie kell? Mi okozta, hogy ennyire béna lett a Marvelek? Nézhetetlen lett, mint ahogy mindenki írja a különböző fórumokon? Kicsit úgy érzem, egyedül leszek vele, de én élveztem a Marveleket.
Három osztály diákjai vonultak be péntek délután, a gyulai művelődési központban, a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum szalagavató ünnepségén. A fiatalok pincérnek, cukrásznak, szakácsnak tanulnak, többen érettségire készülnek, mások pedig érettségire épülő gyógymasszőr és kisgyermekgondozó képzésben pallérozódnak. Az eseményen Kovács Péter gyul
Akadálymentes megközelítést és közös élményeket ígér fogyatékkal élő és ép gyermekeknek egyaránt a Szerencsejáték Zrt támogatásával épült újabb befogadó játszótér Berettyóújfalun. A nemzeti lottótársaság „Játék összeköt” programjának keretében 2017 óta már 26 olyan inkluzív játszótér épült országszerte, ahol az ép és fogyatékossággal élő gyermekek
Komoly fordulat mutatkozott az élelmiszerárakban októberben az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői szerint. „Úgy tűnik, elmaradt a kereskedelemben szokásosnak tartott negyedéves áremelés, sőt, több élelmiszer árában csökkenés következett be, nemcsak havi, hanem immár éves alapon is. Vannak termékek, amelyeket tehát nemcsak idén s