Újabb facsemetékkel gazdagodott Nyíregyháza. Ezúttal a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület csatlakozott a polgármesteri fásítási programhoz, mely évekkel ezelőtt azért jött létre, hogy városunk szebb, tisztább és élhetőbb legyen. A csütörtöki ültetést követően 13 facsemete zöldíti tovább 6 óvoda területét.
A balkezeseket mindig valamilyen fajta mítosz övezte. A középkorban egyenesen üldözték őket, boszorkányságnak tartották, hogy a másik kezüket használják, ma pedig éppen az ellenkezője igaz, kreatív zseniként tekintenek rájuk, akik kivételes tehetséggel és szemléletmóddal rendelkeznek. A balkezesek agya kicsit másképp működik, náluk a jobb agyféltek
Fenntartóként az volt a legfőbb feladata, hogy biztosítsa az oktatást, és rendet tegyen, mondta a Karinthy Frigyes Gimnáziumból kirúgott tanárok perén Rábel Krisztina.
Egy új tanulmány szerzői azt állítják, hogy megtalálták az Argoland névre keresztelt kontinenst, amelyet eddig eltűntnek hitt a tudomány. A földrész 155 millió évvel ezelőtt vált le Ausztráliáról.
Egy új tanulmány szerint az éghajlatváltozás miatt több villámlás érheti a Föld északi részein található erdőket, ami növeli az erdőtüzek kockázatát. A kutatók figyelmeztetnek: ez országméretű megatűz-komplexumok kialakulásához is vezethet – írta meg a brit BBC.
A kormány 2017-ben jelentette be, hogy a tárca székhelye visszakerül az I. kerületbe. Az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium épületét 2020-ban kezdték el felújítani.
A savközömbösítők (közismertebb nevükön savlekötők) a gyomorsav semlegesítésére szolgáló készítmények, melyek régebben nagyon fontos gyógyszerek voltak a gyomorfekély kezelésében, ma már azonban a korszerűbb gyógyszerek megjelenése miatt inkább csak a gyomorégés és egyéb emésztési panaszok esetén szedik őket.
"A legfontosabb egy toleráns, nyitott, jogállamiságot betartó és felelősségteljes Lengyelország létrehozása" – mondták. Kilátásba helyezték a PiS-kormány idején alkotmányt és jogot sértő tisztségviselők bíróság elé állítását is.
Egy extrém kívánós várandós kismama és egy élénk fantáziájú kiscsoportos együtt se tudna ilyen képtelen ételekkel előrukkolni. De a bohócos gyorsétteremláncnak sikerült, nem is egyszer.
Fricska. Mi tagadás szép karriert futott be Pukli István, a zuglói Teleki Blanka Gimnázium egykori igazgatója, aki a Tanítanék Mozgalomban szerzett jól csengő nevet magának.
A képviselő-testület szerint V. Naszályi Márta nem hajtja végre a határozataikat. A Ruszwurm cukrászda ügyében vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezték.
Vlagyimir Putyin, miután befejezte hivatalos látogatását Asztanában, Rosztovba repült, ahol meglátogatta a Déli Katonai Körzet parancsnokságát – mondta Dmitrij Peszkov, az
A Ria Novoszti arról ír, hogy az ukrán hadsereg nyolcvan százaléka rabokból áll, akiket azért cserébe engedtek ki a börtönökből, hogy harcoljanak az oroszok ellen.