2023. november 11. szombat

nov. 11
13:48
Először repült világ legfejlettebb bombázója, a B-21 Raider (Rakéta)
A Raider a második lopakodó bombázó a világtörténelemben, valamint a jelenlegi legfejlettebb bombázó. A következő generációs B-21 először emelkedett a magas égbe.
nov. 11
13:48
Hobo lemezbemutató koncert lesz a Nemzeti Színházban (Magyar Hírlap)
"Az előadás egy hosszú, nehéz, fájdalmas és mégis szép utat próbál megjeleníteni".
nov. 11
13:48
Összeszedtük, mit tudunk eddig az albán pékségek botrányos ügyéről! (Mandiner)
Töretlenül terjeszkednek a kétes minőségű pékárut forgalmazó albán pékségek Magyarországon, és egyre több kritika éri őket. Mutatjuk a részleteket!
nov. 11
13:48
Szaniszló Sándor bejelentette: 72 korszerű lakással gazdagodik a Xviii. kerület (Nyugati Fény)
Fiatalos garzonok épülnek.
nov. 11
13:48
Az élelmiszerek ára szeptemberhez viszonyítva csökkent (Magyar Mezőgazdaság)
A fogyasztói árak októberben átlagosan 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, szeptemberhez viszonyítva az élelmiszerek 0,1 százalékkal lettek olcsóbbak - jelentette Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
nov. 11
13:48
Orvosok sikeresen végrehajtották a világ első szemátültetését (Helló Magyar)
Végrehajtották a világelső sikeres szemátültetését. Az eredmény hatalmas teljesítmény, és új utakat nyit meg az orvostudományban.
nov. 11
13:48
Amerika betiltaná a Tethert és a kínai kriptocégeket (BitcoinBázis)
A szerdán bemutatott új kétpárti törvényjavaslat megtiltaná az amerikai kormányzati tisztviselőknek a kínai székhelyű kriptocégekkel való üzletelést és a kínai
nov. 11
13:48
Újra megjelentek a befektetők a budapesti ingatlanpiacon (Öko-drive)
Visszatértek a befektetők a fővárosi ingatlanpiacra, a második negyedéves mélypont után szeptemberben a befektetési céllal vásárlók a tranzakciók 41 százalékát tették ki - közölte az MTI-vel szerdán a Duna House. A legkedveltebb lokációk Erzsébetváros, Józsefváros, a XIII. kerület és Terézváros voltak.
nov. 11
13:54
50 millió forintot adott egy beteg a debreceni kórháznak, mert nagyon elégedett volt az ellátással (Blikk)
A Szívkatéterezés Fejlesztéséért Alapítvány számlájára a múlt évben érkezett meg a rekordösszegű, 50 millió forintos támogatás a Debreceni Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika egyik betegétől.
nov. 11
13:54
Létezik egy kutya-farkas keverékfaj: Romániában genetikai tesztek igazolták (Blikk)
A Dél-Kárpátokban végzett kutatások genetikai tesztjei igazolták a farkasok és kóbor kutyák kereszteződéséből létrejött keverékfaj létezését.
nov. 11
13:54
Újabb autót vett Szoboszlai, ha meglátják, futnak utána a szurkolók (ATV)
"Aki meglát benne, annak szerencséje van" - mondta a focista.
nov. 11
13:54
Rossz hír Zelenszkijnek – már a németek sem öntenék az euromilliárdokat Ukrajnára (Mandiner)
Magyarország a kezdetek óta blokkolja ezt a kezdeményezést.
nov. 11
13:54
Főállású munka mellett jutott el egy versenyző a sakkválogatottba (Telex)
Balog Imre a szombaton kezdődő Eb-n is a csapat erős tagja lehet.
nov. 11
14:00
Novák Katalin lóra pattant (Blikk)
Novák Katalin államfő a belgiumi hivatalos útja utolsó napján ellátogatott a Királyi Lovas Gárda Képzési Központjába, Wisbecqbe, ahol Magyarországon vásárolt nóniusz és gidrán lovakat is tartanak.
nov. 11
14:00
Verekedés miatt nem tudták lejátszani a kisnövésűek foci világbajnokságának döntőjét (444.hu)
Argentína vezetett, a paraguayi csapat ezt nehezen viselte.
nov. 11
14:00
Az USA leváltaná Zelenszkijt (Magyar Hírlap)
Nem ez az első alkalom, hogy az Egyesült Államok dönt az ukrán elnök személyéről.
nov. 11
14:00
A világ tíz legjobbja közé választották a magyarok egyik kedvenc külföldi városát (Roadster)
A világörökségi kincsei mellett a gasztronómiáját is kiemelkedőnek tartják.
nov. 11
14:06
Áramhiány miatt leállt a Gázai övezet legnagyobb kórháza (Infostart)
A Gázai övezet 35 kórházából jelenleg húsz nem működik.
nov. 11
14:06
Rengeteg családi vállalkozást adhatnak most el (MMonline)
Egyszer minden családi vállalkozást utolér a stafétaátadás kérdése, ami hazánkban egyre aktuálisabb téma. A rendszerváltás gazdasági hatása miatt ugyanis rengeteg vállalkozást érint egyszerre a generációváltás.Számtalan cég esetében azonban nem lehetséges a családon belüli utódlás. Vagy azért, mert nincs utód, vagy azért, mert van utód, de nem érde
nov. 11
14:06
A spicces Petőfi Sándornak köszönhetjük a székelykáposztát? A Heti Napló kiderítette (naphire.hu)
Mégis igaz a legenda? És a székelyeknek semmi köze az ételhez? Az ATV Heti Naplója tabudöntő székelykáposzta tesztjén Sváby Andrást is bedobták a mélyvízbe.
nov. 11
14:08
Az áraknak emelkedniük kell – interjú Dudás Gergellyel (MMonline)
A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen az infláció miatt a televízió-előfizetési díjak is emelkednek 2024-ben
nov. 11
14:10
Új HR igazgató érkezik a Central Médiacsoporthoz (MMonline)
Jövő év január elsejétől Buláth Zsolt tölti be a Central Médiacsoport HR igazgatói pozícióját. A szakember mintegy 23 éve dolgozik HR területen és az Affideától érkezik a lapkiadóhoz. Buláth Zsolt az ELTE-n szerzett szociológus diplomát követően HR területen helyezkedett el, ahol szakmai pályafutásának meghatározó része a MOL-csoportban eltöltött m
nov. 11
14:12
Mentő vitte el a Nemzeti Színház két művészét (Infostart)
Azt azonban nem árulta el a színház, hogy mi is történt a péntek esti előadáson.
nov. 11
14:12
Fajsúlyos adóváltozásokra készülhetnek az egyéni vállalkozók (Portfolio)
Már tárgyalja a parlament a Pénzügyminisztérium legújabb adócsomagját, amely számos fontos változást hoz az egyéni vállalkozók számára, például törvényileg már nem úgy kezelik őket, mintha cégek lennének. A csak melléktevékenységként egyéni vállalkozást folytatók adóalapja a jövedelem 89 százaléka lenne a költségként el nem számolható szociális hoz
nov. 11
14:12
Súlyos baleset a Nemzeti Színházban: két színészt is elvittek a mentők (Pénzcentrum)
Péntek este baleset történt a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia előadásán. Két színészt vittek el a mentők, a színház közleményben reagált.
nov. 11
14:12
Peller Anna: "Kussolok, mert boldog vagyok!" (Glamour)
Peller Annát nézi a Madách Színház SIX musicaljének közönsége, és Seymour Johannát látja. VIII. Henrik harmadik feleségét, aki őszintén szerette az uralkodót. Hogy miért találta meg igazán jókor ez a szerep, és mit köszönhet Anna a próbafolyamatnak, az öltözőjében árulta el a GLAMOUR-nak.
nov. 11
14:12
Nagyot nőtt a magyar nagyvállalati vezetők LinkedIn tábora (MMonline)
Egy év alatt 30-50 százalékot nőtt a magyar nagyvállalati vezetők LinkedIn követőtábora a TOP ligában: sokezres követőtáborra volt szükség a legszűkebb élbolyba kerüléshez, ami akár másfélszeres bővülést is jelentett. 2023-ban a pénzügyi felsővezetők közösségének mérete növekedett leglátványosabban az oldalon: akadt, aki duplázott tavaly óta – derü
nov. 11
14:12
Nagy a rendőri készültség: Több mint félmillió embert várnak a londoni palesztinpárti tüntetésre (SzMo)
Ez lehet a valaha volt legnagyobb politikai demonstráció Nagy-Britanniában. Közel 2000 rendőr lesz szolgálatban London utcáin.
nov. 11
14:12
Hisztériás rohamot kapott Varga Judit: Orbán bukott minisztere terrorizmussal vádolta meg az Európai Parlamentet (Nyugati Fény)
Alaposan felszökött a vérnyomása.
nov. 11
14:12
Tsunoda: Az AlphaTauri lett a mostani F1-es mezőny sötét lova (Racing)
Nagyot fordult a világ az AlphaTaurival 2023-ban. Yuki Tsunoda szerint a faenzai kicsapat a jó fejlesztéseinek köszönhetően a Forma-1-es mezőny sötét lovává vált. Az AlphaTauri az Amerikai Nagydíj előtt még a konstruktőri bajnokság utolsó helyén állt, és 7 pontos lemaradásban volt az előtte álló Haashoz képest. Azonban Daniel Ricciardóék Austinra e
nov. 11
14:12
Bődületes növekedést mutat a Kuji tokenje (BitcoinBázis)
A Kujira, egy Cosmoson működő projekt, amelynek célja fejlett DeFi stratégiák elérhetővé tétele a kisbefektetők számára, kifejezetten nagyot ment az
nov. 11
14:12
Gyerekekkel túrázni Ausztriában több szempontból is főnyeremény (Telex)
A tanösvényeket és egyéb természetre épülő látványosságokat gyakran a gyerekek bőrébe bújva jelölik ki az osztrákok: kreatív meglepetések, sekély patakok, bevállalós játszóterek a hegyekben. Több év és szezon családi túratapasztalata egy cikkben.
nov. 11
14:14
Érkezik a legújabb Marvel sorozat (MMonline)
A Marvel Studios „Echo” sorozata január 10-től lesz elérhető a Disney+-on. A Maya Lopez elétét követő sötét, akciódús drámasorozat öt epizóddal érkezik, ráadásul a Marvel sorozatok történelmében először az összes rész elérhető lesz a premier napján.Egyetlen bűn sem marad megtorlás nélkül 2024. január 10-én, amikor a Marvel Studios „Echo" sorozata e
nov. 11
14:16
Derülátó hangulat a kriptopiacon (MMonline)
A Binance Research közzétette legfrissebb, az októberi kriptopiaci fejleményeket tárgyaló körképét. Az elemzés szerint a BTC EFT előzetes jóváhagyása, valamint a Grayscale számára kedvező bírósági döntés megerősítése – ami ugyancsak egy azonnali ETF létrejöttéhez járul hozzá – megtette a hatását a piacon. Az év második legnagyobb tőkebevonásának le
nov. 11
14:18
Kellemetlen meglepetés érheti az autószervizekben (Menedzsment Fórum)
Mélyebben zsebbe kell nyúlni a műszaki vizsgáért most, mint egy évvel ezelőtt.
nov. 11
14:18
Újra bíznak a termelők a kukoricában (Agroinform)
Csak a kukoricából sikerült olyan bevételt elérni, amely fedezte a kiadásokat.
nov. 11
14:18
Jakab István: a Magyarok kenyere program a magyar gazdák lelkéből fakad (Magyar Hírlap)
A magyar gazdákra mindig lehetett számítani.
nov. 11
14:18
Lassan érik a fordulat a lakáspiacon (MMonline)
Hanyatló forgalom és stagnálás-közeli árak jellemezték a legfrissebb jelentések szerint az idei második negyedév lakáspiacát. Ám az összességében rideg összkép mögül előtűnő részletek között találhatnak olyanokat a reménybeli vevők és eladók is, amelyek kapaszkodót adhatnak az optimizmusuknak.Az idei második negyedév is adós maradt a lakáspiaci for
nov. 11
14:18
Nagy dobás a Hyundai luxusmárkájától (Autószektor)
Az új Genesis modelleket olyan infotainment-rendszerrel látják el, amelyek teljes mértékben kihasználják a webOS for Automotive előnyeit. Az első és hátsó üléseken helyet foglaló utasok immár úgy tudják kényelmesen élvezni azokat a HD-tartalmakat, amelyeket tipikusan tévén, vagy okostelefonon szoktak nézni, hogy az mindeközben megfelel a járművezet
nov. 11
14:18
A parlamenti képviselők legalább kétharmadának van diplomata-útlevele (Telex)
Van olyan párt, ahol a frakció 90 százaléka ilyennel utazik, de akad olyan politikus is, aki direkt nem kérte, mert támadási felületnek tartja.
nov. 11
14:20
Ezekkel a mobilappokkal gyerekjáték lesz a főzés (MMonline)
Az évszakváltás az ízvilágok változását is magával hordozza, ugyanis az aktuálisan elérhető alapanyagok és a szezonális hangulat mind hatással vannak arra, hogy mit főzhetünk, illetve mit kívánunk ilyenkor. Az alábbi appok hasznosak lehetnek ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki kulináris élményeinkből.Éléskamránk az első lépésA rendelkezésünkre
nov. 11
14:22
Hasznos újítással erősít a Simple (MMonline)
Fontos mérföldkőhöz érkezett az OTP Mobil: a Simple-fiókregisztrációk száma ugyanis elérte a 3 milliót. Egy újítás is várja az egyre bővülő felhasználói bázist. Az app Felfedező szolgáltatásában már kedvezményes ajánlatokat is találhatnak az alkalmazást használók, legyen szó akár elektronikai cikkek, akár háztartási cikkek vásárlásáról.Jövőre ünnep
nov. 11
14:24
Fodor Gábor kőkeményen beleszállt az L. Simont kirúgó miniszterbe (ATV)
Tarthatatlannak, szégyenteljesnek és vállalhatatlannak minősítette, hogy "a szélsőjobb diktálja a miniszternek a kultúrpolitikát".
nov. 11
14:24
Kiderült, mi lesz az egyik kérdés a nemzeti konzultáción (Portfolio)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára nemrég egy Facebook-posztban közölte, hogy Ukrajna EU-csatlakozásáról is lesz kérdés a következő nemzeti konzultáción.
nov. 11
14:24
Szili Katalin: A nemzetért dolgozni mindenkor betonszilárdságú tartást ad (444.hu)
"Ez teheti a nemzetünket is tartásos nemzetté."
nov. 11
14:24
Mitől különleges a Hortobágy? (Agrofórum)
Ötven évvel ezelőtt, 1973-ban a Hortobágyon alakult meg Magyarország első nemzeti parkja, amely nemcsak az első, de a legnagyobb és legismertebb nemzeti park is hazánkban.
nov. 11
14:24
Bán Zoltán lett az első a digitális vezetők toplistáján (MMonline)
A Marketing&Media magazin idén is összeállította a magyar digitális piac legmeghatározóbb szakembereit felvonultató toplistát. Ezúttal Bán Zoltán, a portfolio.hu-t kiadó Net Média társtulajdonos-vezérigazgatója végzett az első helyen, őt Várkonyi Balázs és Gulyás Márton követték. Az elmúlt évben tapasztalható gazdasági nehézségek begyűrűztek a digi
nov. 11
14:24
Öt gyorsasági vár a licenszes és amatőr versenyzőkre is a Mikulás Rallyn (Racing)
Megjelent az idei Mikulás Rally versenykiírása, mely alapján a licenszes és amatőr versenyzőkre is ugyanolyan versenytáv vár a december 9-10. közötti murvás rendezvényen.
nov. 11
14:24
Új Kormányzati Adatközponttal folytatódik a közigazgatás modernizálása (Üzletem)
A 28,813 milliárd forintból megvalósult fejlesztésnek köszönhetően az új rendszer Európa egyik legbiztonságosabb adattárolását is lehetővé teszi.
nov. 11
14:27
Varga Judit: A bürokratikus terrorizmus szintjére lépett az Európai Parlament (HírTV)
Az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke a Facebook-oldalán üzent. Varga Judit úgy fogalmazott, hogy Brüsszel erőszakkal hallgattatja el azokat, akik a migrációról kimondják az igazságot.

Keresés